Megszüntették a Happy End elleni nyomozást

Független Hírügynökség
2007.11.12. 10:40

Elévülés miatt szüntették meg a nyomozást a Happy End Kft. ellen, írja a Népszabadság. A cég és az Orbán kormány által létrehozott Országimázs Központ közötti szerződések ügyében az adóhatóság még 2002-ben, a kormányváltás után tett feljelentést. Az APEH szerint többször is megsértették a számviteli fegyelmet, mégsem történt semmi az ügyben.

A rendőrség gyanúja szerint a Happy End Kft. által megbízott cégek jogtalan előnyhöz jutottak költségvetési forrásokból. Egyebek mellett a feladatok költségigényét jóval meghaladó összeget számláztak ki, ráadásul fiktív alvállalkozói tevékenységeket is elszámoltak. Ezért legfeljebb 3 év börtönt kaphattak volna a gyanúsítottak, ám az elévülés miatt biztosan elmarad a felelősségrevonás, írja a lap.