Krasznai pert indít a Jane's ellen

Magyar Hírlap
2001.03.20. 07:39
Krasznai József, a Strasbourgba menekült zámolyiak szószólója pert kíván indítani a Jane's Intelligence Digest című angol titkosszolgálati szaklap ellen, mivel az azt állította, a cigányok lépéseit az orosz titkosszolgálat irányította. A Jane's főszerkesztője, Alex Standish az m1 A Hét című műsorban megismételte: vállalják a felelősséget közreadott állításaikért. Krasznai József a napilap kérdésére elmondta: strasbourgi ügyvédei tanácsára néhány napon belül pert indít a brit újság ellen. "Célunk az, hogy valóságbizonyításra, illetve nyilvánvalóan hamis hírt terjesztő forrásai megnevezésére kötelezzék az orgánumot" - jelentette ki. Hozzátette: a francia ügyvédekre bízza, hogy polgári, sajtó-helyreigazítási perben bizonyítják-e majd igazukat, vagy büntetőeljárást kezdeményeznek becsületsértés, rágalmazás vagy hamis vád miatt. Krasznai megerősítette a Magyar Hírlapnak március 3-án adott nyilatkozatát, mely szerint minden külső befolyástól mentesen, fiával, ifjabb Krasznai Józseffel kettesben határozta el a zámolyi cigányok Strasbourgba menekítését.