![Párizs minket is várt: az Index helyszíni stábja is rácsatlakozott az olimpiára](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5747/57478/574785/57478563_4251271_8faf1cbc1b9d98fe8cf5c41d22bcb69e_wm.jpg)
Nógrádi személyi változásokat tervez a minisztériumban
Megítélésem szerint politikai és szakmai okok egyaránt indokolták, hogy Katona Kálmán utódaként rám esett a választás, és úgy érzem, valamennyi elvárásnak meg tudok felelni - mondta Nógrádi László fideszes országgyűlési képviselő. Elmondta: a felkérésről kedden reggel kapott hivatalos értesítést, ekkor tájékoztatták arról is, hogy szerdán az Országgyűlés Gazdasági Bizottsága előtt kell beszámolnia terveiről. Nógrádi László elmondta: egyetért a hírközlés, az informatika és a távközlés minisztériumról való lecsatolásával. Ezek olyan stratégiai fontosságú területek, amelyeket mindenképpen közigazgatási szintre kell emelni, tette hozzá. A leendő miniszter közölte: a tárca működését jól ismeri, és tudja, hogy kitűnő szakembergárda dolgozik ott, ennek ellenére elkerülhetetlennek tartja a személyi változtatásokat.