Az RTL Klub kíváncsi Juszt interjújára

2001.05.14. 15:26
Az RTL Klubnál még tart a múlt hét közepén indított vizsgálat Frei Tamás legutóbbi műsorával kapcsolatban - közölte Szabó Stein Imre, a televíziós csatorna kommunikációs igazgatója az MTI megkeresésére hétfőn. Elmondta: abból indulnak ki, hogy a műsor nyilvánvalóan jóhiszemű és szakmailag is hitelt érdemlő volt. "Árnyalhatja viszont ezt a képet Juszt László műsora, amelyet magam is kíváncsian várok - fogalmazott Szabó Stein Imre. Lapjelentések szerint Juszt László azt állítja, hogy Frei Tamás nem egy orosz bérgyilkossal, hanem egy statisztával készített interjút. Juszt László utóbb felkereste az állítólagos bérgyilkost Moszkvában, és interjút készített vele, amelyet ma este vetítenek az ATV csatornán. A Népszabadság hétfői cikkében Juszt László azt állítja: Frei Tamás akarva vagy akaratlanul belement egy politikai játszmába, amelynek célja, hogy a hatalom "lenyúlja" az RTL-t. A kommunikációs igazgató abszurdnak és elképzelhetetlennek nevezte a Juszt László által felvetett politikai motívumot. Szabó Stein Imre az MTI-nek elmondta, hogy szerdán ismét jelentkezik Frei Tamás műsora, a produkció jövőjét azonban meghatározza majd a vizsgálat eredménye.