Körözés Lexa ellen

MTI
2000.07.06. 11:30
Szlovákiában országos körözést rendeltek el titkosszolgálat egykori igazgatója, a hosszabb ideje ismeretlen helyen tartózkodó Ivan Lexa ellen. Lexát súlyos bűncselekmények elkövetésével, elsősorban a Vladimír Meciar volt miniszterelnökkel hadilábon álló korábbi államfő, Michal Kovác fiának erőszakos elhurcolásával, a hivatali jogkörökkel való visszaéléssel és szabotázzsal gyanúsítják. A gyanúsított legutóbbi csak úgy jutott be a Szlovák Nemzeti Tanácsba, hogy ,,harcostársa", Vladimír Meciar átengedte számára saját mandátumát. Mivel a volt titkosszolgálati igazgató az alapos gyanú szerint titkosszolgálati módszerekkel szervezte meg az akkori államfő lejáratását célzó elhurcolást, a parlament tavaly megvonta a mandátumát. Lexa ekkor 95 napot töltött vizsgálati fogságban, de bírói döntés nyomán szabadlábra helyezték. Azóta - betegségre hivatkozva - nem tette be a lábát a parlamentbe. Nemrégiben felszólításra sem igazolta betegségét a hosszabb ideje ismeretlen helyen tartózkodó Lexa a felszólításnak nem tett eleget. Időközben a parlament ismét megvonta a mandátumát. Jóllehet polgári útlevelét már régen bevonták, elképzelhető, hogy megmaradt diplomata-útlevelével külföldre távozott. Igaz, a rendőrség ezt kizártnak tartja.