![Párizs minket is várt: az Index helyszíni stábja is rácsatlakozott az olimpiára](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5747/57478/574785/57478563_4251271_8faf1cbc1b9d98fe8cf5c41d22bcb69e_wm.jpg)
Chirac szerepét is vizsgálják a francia ügyészek?
Újabb fordulatot vett Franciaországban az az illegális pártfinanszírozási ügy, amely Jacques Chirac francia államfőt is igen kínosan érinti: Nanterre város ügyésze feletteséhez, a párizsi semmítőszék (a legfelsőbb bíróság) mellett működő államügyészhez fordult, állásfoglalást kérve, lehet-e hivatalos eljárást indítani a köztársasági elnök ellen. Az igazságügyi szervek ugyanis felfedezték, hogy a gaulle-ista párt (RPR) egyes alkalmazottait a nyolcvanas-kilencvenes években a párizsi polgármesteri hivatal fizette - amelynek élén Chirac, az RPR elnöke állt. Egy dokumentum szerint a rendszerről maga Chirac is tudott. A héten egy másik bűnügyben is olyan fordulat történt, ami szintén elvezethet a köztársasági elnök személyéig: hivatalos vizsgálatot indítottak a jelenlegi párizsi polgármesternek, azaz Chirac utódjának felesége ellen választási csalás miatt.