Schuster már mosolyog

MTI
2000.07.11. 21:41
Kedden tovább javult az innsbrucki klinikán kezelt szlovák államfő állapota. A beteget egy különleges szerkezet segítségével öt percre talpra állították, és Rudolf Schuster már mosolyogni is tudott. Az, hogy Schuster lábra álljon, azért fontos, mert orvosai csak így tudják megítélni vérkeringési állapotát. Mindeközben Pozsonyban kölcsönössé vált az orvosok közti vádaskodás. Schuster egyik sebésze nyilatkozatban utasította vissza kollégája hétfői állításait, miszerint a vastagbélből kivezető katéter szakszerűtlen beépítése okozta az államfő súlyos állapotát. Kedden este a szlovák kormánykoalíció pártjai megállapodtak a múlt héten lemondott egészségügyi miniszter, Tibor Sagát utódjáról: a tárca vezetését Roman Kovác veszi át, aki a közelmúltig a Szlovák Demokratikus Koalíció frakcióvezetője volt. Roman Kovác szintén orvos. Kovác jelölésének körülményei különlegesnek mondhatók: 1993-ban a pozsonyi Nemzeti Tanács kétszeri próbálkozásra sem választotta meg Szlovákia elnökének, Michal Kovácot csupán az ő kudarcát követően foglalhatta el az államfői posztot.