Robbanások az iráni hírszerzési minisztériumban

MTI
2000.07.16. 12:05
Mintegy 16-19 robbanás rázta meg szombat este az iráni hírszerzési minisztérium épületegyüttesét, amely Teherán északkeleti részében fekszik. A Nép Szent Harcosai nevű ellenzéki mozgalom szinte azonnal bejelentette, hogy az ő harcosai intéztek támadást a minisztérium ellen. A szervezet azt állította, hogy harcosai húsz aknát lőttek ki az épületegyüttesre, és ennek következtében komoly károk keletkeztek az épületekben, és a minisztérium több munkatársa életét vesztette, vagy megsebesült. A robbanások után rövid időre megszakadt az áramszolgáltatás a városrészben. Az illetékesek mindössze annyit közöltek, hogy "robbanások" történtek, de halottak nincsenek, és nem sebesült meg senki sem. Az iszlám gerillacsoport közlése szerint ezzel a támadással válaszoltak annak a tüntetésnek a szétzavarásáért, amelyet Teherán központjában egy héttel ezelőtt tartottak diákok.