Szekeres lehet a honvédelmi miniszter

2006.05.29. 08:15
Szekeres Imre, az MSZP elnökhelyettese a hétfő reggeli Nap-kelte című műsorban nem cáfolta, hogy az új kormányban ő lesz a honvédelmi miniszter.

Szekeres Imre ugyan nem erősítette meg a kinevezéséről szóló hírt, de valószínűsítette, amikor arról beszélt, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök most befolyásos pártvezetőkkel kívánja erősíteni kormányát. Ami saját személyét illeti, arról a Nap-kelte televíziós műsorban csak annyit mondott, hogy megvárja a kormányfő bejelentését.

Azt már korábban megírtuk, hogy a Honvédelmi Minisztériumot Juhász Ferenc elhagyja. A korábbi információk akkor azt valószínűsítették, hogy utóda Iváncsik Imre, a mostani politikai államtitkár lesz.

Az elkövetkező időszakról szólva Szekeres azt mondta, hogy kiigazításokra és korrekciókra van szükség a költségvetésben. A reformoknak hatékonyaknak, szakmailag erősen megalapozottaknak és támogatottaknak kell lenniük - mondta a szocialista politikus.

Szekeres szerint a reformokat, a takarékosságot a politikai osztállyal kell kezdeni, már csak azért is, hogy hitelt szerezzenek az egész társadalmat érintő átalakításokhoz.

Véleménye szerint az elkövetkező időszak nagy kérdése, hogy a költségvetés rendbetételéhez szükséges lépések hogyan hatnak a társadalomra. Kapjon-e mindenki támogatást például a gázáremeléshez, vagy csak azok, akik valóban rászorulnak.

Szekeres ezt tartja a mostani kormányzás legnagyobb kérdésének, melyet el kell dönteni, és amelyért a felelősséget teljes mértékben vállalni kell.