Horn: A karhatalmistáknak nagyon fontos szerepük volt

2007.07.05. 11:20
Hetvenötödik születésnapja alkalmából interjút készített Horn Gyula volt miniszterelnökkel a német Die Welt. Beszélt 1956-os szerepvállalásáról, az MSZMP-ről és Kádár Jánosról is.

"Minden körülményt figyelembe kell venni, amikor valaki egy nagy történelmi eseményt értékelni akar" - mondta Horn Gyula volt miniszterelnök a Die Welt című német konzervatív napilap csütörtöki számában megjelent születésnapi interjújában.

Sokan nem lennének itt

A volt miniszterelnök és külügyminiszter az 1956-os szerepvállalása és a tavaly októberi budapesti eseményekkel párhuzamot vonva kifejtette, hogy a karhatalmistáknak "nagyon fontos szerepük volt, sokan ma nem lennének itt, ha mi csődöt mondtunk volna". A politikus kifejtette, hogy a karhatalmisták "közönséges bűnözőkkel" szemben léptek fel, "ennek nem volt köze a szocializmushoz, s ez nem mellékes, hanem olyan feladat volt, amelyet minden körülmények között meg kellett oldani. Ez éppúgy érvényes ma, mint volt akkor. Láttuk tavaly októberben, amikor is köztereken romboltak és gyújtogattak, hogy mi történhet különben".

Megismételte, hogy sohasem rejtette véka alá 1956-os tevékenységét, "s 1994-ben engem és pártomat, a Magyar Szocialista Pártot, az MSZP-t ennek ellenére nagy többséggel választották meg." Horn, aki az interjúban "nagyon nyitott szocialistaként" határozta meg magát, elismerte, hogy 1956-ban aggódtak a rendszerért, amely 1956 előtt a Rákosi-éra bűnei ellenére is lehetőséget adott a szegényeknek, a fiataloknak a felemelkedésre: "ez végtelenül nagy érdem."

Horn bírálta azokat, akik manapság Horthy Miklóst úgymond ismét az egekbe emelik, "hisz olyan diktatúra fűződik a nevéhez, amely nem engedélyezte a demokratikus intézményeket, s a társadalom többsége számára nyomorúságot jelentett. Akkor Európa egyik legszegényebb országa voltunk".

Nem hagyta magát zsarolni

A volt miniszterelnök az interjú egy más részében "végtelenül büszkének" mondotta magát azért, hogy Magyarország sok mindenben az első volt (a kelet-európai szocialista országok között), mindenekelőtt az európai értékrend meggyökereztetésében. Horn szerint a magyar politika tanult az 1956-os eseményekből, bár kezdetben a szükség vitte rá a nyugati nyitásra. "A legrosszabb az oroszok stílusa volt: leereszkedő és durva. Kádár azonban kitartott amellett, hogy ilyen módon nem lehet az ország önrendelkezését korlátok közé szorítani. Nem hagyta magát zsarolni..." - mondta Horn Gyula az MSZMP néhai vezetőjéről.

Lendvai Ildikó szocialista frakcióvezető azt mondta, Horn Gyula volt miniszterelnök kitüntetésének megtagadásával nemcsak egy hetvenöt éves politikust bélyegeztek meg azzal, hogy ő az alkotmányos értékrendet veszélyezteti, hanem mindenkit, aki korábban rá szavazott.

Rossz oldal

Lendvai ugyanakkor úgy fogalmazott, 1956-ban Horn Gyula a rossz oldalon állt; nem a karhatalmistáknak volt igazuk, az elmúlt húsz évben viszont mindent megtett a demokratikus rendszerváltásért. Úgy vélte, ha egy egész életutat teszünk mérlegre, akkor Magyarország múltjában és jelenében nemigen akadna ember, akinek nincsenek történelmi tévedései.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
A körülményekről és a menekülésről mesélt a tiszaeszlári halálos vonatbaleset túlélője

A körülményekről és a menekülésről mesélt a tiszaeszlári halálos vonatbaleset túlélője

A fiatal férfi látta először, hogy meghalt az autó sofőrje.

március 21., 12:12

  • Belföld
Bagdy Emőke: A Pride félelmet és zavart kelthet a gyerekekben

Bagdy Emőke: A Pride félelmet és zavart kelthet a gyerekekben

A szakpszichológus szerint a felvonulás komoly kockázatokat rejt a fiatalok számára.

március 21., 15:11

  • Belföld
Hivatalos budapesti látogatásra érkezik az Európai Bizottság jogállamisági biztosa

Hivatalos budapesti látogatásra érkezik az Európai Bizottság jogállamisági biztosa

Tuzson Bence igazságügyi és Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszterrel is tárgyal majd.

március 21., 15:30

  • Belföld
Arzénos a víz, azonnal betiltották az ivóvízfogyasztást Ráckevén

Arzénos a víz, azonnal betiltották az ivóvízfogyasztást Ráckevén

A szolgáltató köteles a lakosság számára megfelelő minőségű ivóvizet biztosítani.

tegnap, 21:57

  • Belföld
DK: Elbukta a pert Áder János húga a bicskei gyermekbántalmazás ügyében

DK: Elbukta a pert Áder János húga a bicskei gyermekbántalmazás ügyében

A Fővárosi Törvényszék jogerős ítéletében helybenhagyta az elsőfokú bíróság döntését.

március 21., 15:14

  • Belföld
Karbantartás miatt leáll a vonatforgalom a Déli pályaudvaron

Karbantartás miatt leáll a vonatforgalom a Déli pályaudvaron

Hétvégén érkezik az éjszakai vonatstop.

március 21., 15:34

  • Belföld
Nem engedélyezi a rendőrség a Kutyapárt marihuánalegalizációs rendezvényét

Nem engedélyezi a rendőrség a Kutyapárt marihuánalegalizációs rendezvényét

A párt szerint Magyarországon olyan a drogpolitika, mintha be lenne szívva.

március 21., 15:43

  • Belföld
Orbán Viktort ábrázoló pólóban trollkodták szét a közmédia egyik műsorát

Orbán Viktort ábrázoló pólóban trollkodták szét a közmédia egyik műsorát

Az adást végül megszakították.

március 21., 16:19

  • Címlapon
Meghalt Tolnai Ottó

Meghalt Tolnai Ottó

A Kossuth-díjas író, költő 84 éves volt.

tegnap, 23:20

  • Belföld
Gulyás Gergely Magyar Péterről: Bolondokkal lehet barátkozni, árulókkal nem szabad

Gulyás Gergely Magyar Péterről: Bolondokkal lehet barátkozni, árulókkal nem szabad

A miniszter egy interjúban beszélt a Tisza Párt elnöke és közötte lévő kapcsolatról.

március 21., 06:05

  • Belföld
Tűz ütött ki az MTVA épületében, megtudtuk, hogy mi gyulladt ki

Tűz ütött ki az MTVA épületében, megtudtuk, hogy mi gyulladt ki

A munkatársakat kiküldték az épületből, de előtte segítettek az oltásban.

március 21., 11:32

  • Belföld
Vitézy Dávid meghosszabbítaná a főváros díszkivilágítását

Vitézy Dávid meghosszabbítaná a főváros díszkivilágítását

A Podmaniczky Mozgalom vezetője ismertette a részleteket is.

március 21., 11:08

  • Belföld
Rá sem ismerünk a Kárpát-medence időjárására, nem a fűtésre költünk majd legtöbbet

Rá sem ismerünk a Kárpát-medence időjárására, nem a fűtésre költünk majd legtöbbet

Szegedi tudósok kutatócsoportja vizsgálja, miért kezdett el a város klímája Rómáéhoz hasonlítani.

március 21., 09:06

  • Belföld
Orbán Viktor: A külföldiek értsék meg, hogy a magyarokat nem lehet kifosztani

Orbán Viktor: A külföldiek értsék meg, hogy a magyarokat nem lehet kifosztani

A kormányfő ezúttal is Brüsszelből jelentkezett.

március 21., 07:44

  • Címlapon
„Állat, kutya van az autóban?” – csak újságíró és fotós

„Állat, kutya van az autóban?” – csak újságíró és fotós

Lezárták a szlovák–magyar határt: 20 kilométeres sor, vadászkutya, szivacsok, Sztoicskov.

tegnap, 21:02

  • Belföld
Magyar Nemzet: külföldi támogatásokat kapott a Telex és a 444

Magyar Nemzet: külföldi támogatásokat kapott a Telex és a 444

A lap szerint bevételeik elenyésző részét biztosították az olvasói adományok.

március 21., 10:42

  • Belföld
Több mint 70 millió forintra büntette és kitiltotta a Momentumot Kövér László a Parlamentből

Több mint 70 millió forintra büntette és kitiltotta a Momentumot Kövér László a Parlamentből

A legsúlyosabb bírságot a párt frakcióvezetője kapta.

március 21., 10:55

  • Belföld
„Az ország »fő ultisa« bemond mindent” – érkeznek a reakciók Orbán Viktor reggeli rádióinterjújára

„Az ország »fő ultisa« bemond mindent” – érkeznek a reakciók Orbán Viktor reggeli rádióinterjújára

A Jobbik, a Momentum és Karácsony Gergely is megszólalt.

március 21., 10:14

  • Címlapon
Lemondott a teljes Munkácsy-díj Bizottság

Lemondott a teljes Munkácsy-díj Bizottság

Többek között Vészabó Noémi kitüntetése miatt, megkeresésünkre a minisztérium is megszólalt.

tegnap, 15:55

  • Belföld
Egy eltűnt nő holttestét találták meg a Kaposban

Egy eltűnt nő holttestét találták meg a Kaposban

A helyiek csak találgatják, mi történhetett vele.

március 21., 14:24

  • Belföld
Állon rúgta a beteghordót egy agresszívvá vált férfi

Állon rúgta a beteghordót egy agresszívvá vált férfi

A férfi ittas állapotban került kórházba.

március 21., 12:26

  • Címlapon
„Nem kell, hogy tetsszen, amit én csinálok” – reagált a tiltakozási hullámra a Munkácsy-díjas festő

„Nem kell, hogy tetsszen, amit én csinálok” – reagált a tiltakozási hullámra a Munkácsy-díjas festő

Vészabó Noémi szerint ő csak „rossz ember” lehet.

tegnap, 18:58

  • Címlapon
Lázár János: Elegem van a luxizásból, a repülőzésből, a jachtozásból

Lázár János: Elegem van a luxizásból, a repülőzésből, a jachtozásból

A miniszter egy padon állva válaszolt minden kérdésre.

tegnap, 19:22

  • Belföld
Kínozták és éheztették azt a kétéves kisfiút, akinek a holttestére egy csomagtartóban találtak rá

Kínozták és éheztették azt a kétéves kisfiút, akinek a holttestére egy csomagtartóban találtak rá

Féregnek, kutyának nevezte a rábízott gyermeket a nevelőanya.

március 21., 11:19

  • Belföld
Életveszélyes sérülés egy katonai gyakorlaton Újdörögdön

Életveszélyes sérülés egy katonai gyakorlaton Újdörögdön

Mentőhelikopterrel szállították kórházba.

március 21., 16:20

  • Belföld
Mintegy félmilliós tartozása miatt vertek agyon egy nyugdíjas taxist Pestszentimrén

Mintegy félmilliós tartozása miatt vertek agyon egy nyugdíjas taxist Pestszentimrén

A feltételezett gyilkost órákon belül elfogták.

március 21., 05:59