Demszky rendőségi eljárást kér a hungarista plakátok ügyében

2004.09.03. 12:12
Demszky Gábor konzultált történész szakértőkkel, akik szerint a hétfőre virradóra kiragasztott plakátokon nyilvánvalóan és egyértelműen nyilaskereszt látható. Budapest főpolgármestere felkérte Gergényi Pétert, hogy tiltott önkényuralmi jelkép feltüntetése miatt indítsa meg a rendőrségi eljárást.
Demszky Gábor főpolgármester felkérte Gergényi Péter budapesti rendőrfőkapitányt, hogy tiltott önkényuralmi jelkép feltüntetése miatt indítson rendőrségi eljárást a Nagykörúton feltűnt, árpádsávos mezőben nyilaskeresztre emlékeztető rajzot ábrázoló plakátok kiragasztói ellen - tájékoztatta pénteken az MTI-t a főpolgármesteri hivatal.

"Tarthatatlan a BRFK álláspntja"

Budapest vezetése "nem tűri, hogy a városunkat romba döntő, gyilkos fasiszta hordavezérek tanítványai újra nyíltan szervezkedjenek, rettegést váltva ki a holocaust túlélőiből, azok leszármazottaiból és minden jóérzésű budapesti polgárból. Ezért kértem fel a főkapitány urat határozott fellépésre, a jog által biztosított és megkövetelt rendőrségi eljárás megindítására" - olvasható Demszky Gábor MTI-hez eljuttatott közleményében.

A közlemény emlékeztet arra, hogy a fővárosban hétfőre virradóan a Magyar Jövő Csoport által kiragasztott plakátokon a "Kitartás! Jövünk!" felirat mellett árpádsávos mezőben nyilaskeresztre emlékeztető rajz volt látható. "A rendőrség utasítására a Fővárosi Közterület-fenntartó Rt. még aznap délután eltávolította a Szent István körútról a nyilas plakátokat. A BRFK azon álláspontja azonban, miszerint a csoport (...) toborzó plakátjai nem nyilaskeresztet ábrázolnak, ezért tiltott önkényuralmi jelkép feltüntetése miatt nem indít ellene eljárást, tarthatatlan" - olvasható a közleményben.

"Egyértelműen nyilaskereszt"

Demszky Gábor konzultált történész szakértőkkel, akik szerint "a plakáton csupán minimális változtatással nyilvánvalóan és egyértelműen nyilaskereszt látható". "Ezért ma felkértem Gergényi Péter főkapitány urat, a BRFK vezetőjét, hogy tiltott önkényuralmi jelkép feltüntetése miatt indítsa meg a rendőrségi eljárást a plakátok kiragasztóival szemben" - írja a főpolgármester.

A közlemény kitér arra, hogy a plakátokat elhelyező Magyar Jövő Csoport - vezetőjének nyilatkozata szerint - "hungarista szervezet, a klasszikus értelemben", tagjai "Szálasi testvér tanítványainak vallják magukat", és - ugyanezen nyilatkozat szerint - "zöld inget és nyilaskeresztes karszalagot fognak viselni".

"Az ellenzék részt vesz"

"Szálasi Ferenc pártja hatalomra kerülése után az addigra elpusztított magyarországi zsidóság maradékát, a budapesti zsidóságot is megkísérelte megsemmisíteni - eme eszelős és gonosz célért még Budapest romba dőlése sem volt drága ár számára. Idén tavasszal emlékeztünk meg a magyarországi holocaust 60. évfordulójáról. Botrányos lenne, ha Szálasi 'tanítványainak' nyílt szervezkedése büntetlenül maradna a demokratikus, az EU-ba most belépett Magyarországon" - olvasható a közleményben.

Demszky Gábor azt írja: meggyőződése szerint mindig az ellen a szélsőség ellen kell időben fellépni, amelyik az adott történelmi helyzetben a valódi veszélyt jelenti a demokráciára és a humanizmusra. "Ez a szélsőség ma, a bolsevizmus bukása és lejáratódása után újra a rasszista szélsőjobboldal" - teszi hozzá. A főpolgármester szomorúnak tartja, "hogy a mai ellenzék vezető pártjának vezető személyiségei részt vesznek és közösséget vállalnak ezen szélsőség szócsöveivel és orgánumaival".