Nem a magyar konvoj volt a célpont

2004.06.22. 11:56
A magyar katona iraki halálát vizsgáló bizottság vezetője szerint semmi arra utaló jelet nem találtak, hogy a robbanóeszközöket "kimondottan a magyarok ellen készítették volna oda". A parlement nemzetbiztonsági bizottságának adott tájékoztatás szerint a katonák a tragédia napján minden biztonsági intézkedést az előírásoknak megfelelően teljesítettek és ez így lesz a jövőben is.
Nem a magyar szállítókonvoj volt a célpontja a múlt hét csütörtöki iraki merényletnek; a támadás a helyszíni vizsgálat megállapítása szerint bármelyik azon az úton közlekedő konvoj ellen irányulhatott volna - közölte Isaszegi János dandártábornok kedden Budapesten.

A Nagy Richárd szakaszvezető halálát okozó merénylet körülményeit vizsgáló bizottság elnöke délelőtt a nemzetbiztonsági kabinetnek számolt be a helyszíni tapasztalatokról.

Isaszegi János az ülést követően újságíróknak elmondta: "ezen a területen rajtunk kívül még sok koalíciós menetoszlop közlekedett." Mint mondta, "semmi arra utaló jel nem szerepelt", hogy a robbanóeszközöket "kimondottan a magyarok ellen készítették volna oda."

Fatális véletlen

Juhász Ferenc honvédelmi miniszter ismertetése szerint egymás mellé telepítve két akna robbant, amelyek közül az egyik ejtett halálos sebet, "a fatális véletlen következtében" úgy, hogy a szakaszvezető hónalja és a mellénye között csapódott be a repesz. A miniszter közölte, hogy nincs szükség újabb intézkedésekre, "a magyar katonák a legjobban felszereltek, egyéni biztosító eszközeik nagyon jók, ezért ezek cseréjére, vagy átalakításra sem kell sort keríteni."

Juhász Ferenc hangsúlyozta, a kabinet megállapította, hogy a "magyar katonai kontingens a biztonsági intézkedések maximumát teljesítette. A feladatát ugyanolyan gondosan, pontosan, tervszerűen, minden egyes biztonsági intézkedést betartva szervezte meg azon a napon is, amelyen a tragédia történt."

Ugyanígy figyelnek a jövőben is

Isaszegi János ismertetése szerint a menetoszlop feladatát az elmúlt egy év gyakorlati tapasztalatai alapján végezte. Nagy Richárd a BTR 80-A típusú harcjármű egyik nyitott oldalsó ajtajából szabályszerűen kiemelkedve látott el figyelési feladatot. Közlése szerint a páncélozott járműben a figyelési feladatot a katonák a jövőben is hasonló testhelyzetben fogják végrehajtani, ugyanis a jármű belsejéből nem látnák a környezetet.

Együttműködés, információcsere

Mint mondta, "napi 35-40 olyan repülést hajt végre az amerikaiak légierő felderítő csoportja az útvonalak és a terület fölött, amelynek tapasztalatait, információit azonnali hatállyal megosztja a műveleti területen tevékenykedő valamennyi csapattal és parancsnoksággal." "Rendelkeztünk, és ezután is rendelkezni fogunk folyamatosan, naprakészen, órára készen" minden az útvonallal kapcsolatos információval, valamint a koalíciós és a helyi erők mozgásával is.

'Ilyen pokolgépet 15 perc alatt is lehet telepíteni'

Isaszegi János ismertetése szerint a pokolgépek úgy el voltak rejtve, hogy azokat egy előfutó felderítő-biztosító részleg nem fedezhette volna fel. Mint mondta, a robbanóanyagot a helyi talaj és környezet jellegzetességeinek megfelelően álcázták. Közölte: egy ilyen pokolgépet akár 15 perc alatt telepíteni lehet. Csak egy ásó szükséges hozzá, amivel megemelik a talajt, beteszik alá a pokolgépet, majd betakarják, lefedik homokkal, zúzott földdel és ezután már robbanásra kész.

Foglalt mentőhelikopterek

Isaszegi János kérdésre válaszolva elmondta, hogy csütörtökön 10 óra 40 perckor futott be a "mentőhelikopter-igény" a többnemzetiségű lengyel hadosztályparancsnokságra. A parancsnokság ezt továbbította a bagdadi főparancsnokság mentőrészlegéhez, ahonnan az UH-60-as mentőhelikopter 43 perccel később a helyszínen volt. Mint mondta, "ez megfelel az előírásoknak, figyelembe véve hogy sajnálatos módon a hadszíntéren még más események is történtek, a mentőhelikopterek eléggé foglaltak a műveleti területen".

Hangsúlyozta: a mentőhelikopter megrendelése, az igény továbbítása, helyszínre juttatása az előírásoknak megfelelő volt. Közölte: a sebesülés jellege, a becsapódott repesz által okozott sérülés olyan volt, hogy "ez a 40 perc, ha 4 perc lett volna, akkor sem sikerült volna megmenteni Nagy Richárd életét." Juhász Ferenc közölte, hogy délután zárt ajtók mögött tájékoztatják a részletekről az Országgyűlés Honvédelmi Bizottságát. Ezt kegyeleti és a biztonsági intézkedésekkel indokolta.

Azt is elmondta, hogy a baleset körülményeit vizsgáló bizottság által készített fényképek szerdától a http://www.honvedelem.hu/ weboldalon elérhetők lesznek.