Juhász: Orbánék is hallhattak az olajbizniszről
További Belföld cikkek
- Gyurcsány Ferenc: Ha Magyar Péter magáénak akarja az országot, akkor csöbörből vödörbe kerülünk
- Varga Judit több mint 2 millió forintot keres a Miskolci Egyetem akadémiáján
- Két év alatt több mint 132 millió forintot költöttek Nagy Márton külföldi útjaira
- Északkelet-Magyarországot is elérte a szigorítás, Borsodban is kötelező a maszkviselés a kórházakban
- Már a fél ország beteg, és a kínai vírus is erőre kapott
Nem az ügyletről, a híresztelésről volt bizonyítékom
Juhász hangsúlyozta, nem az ügyletről volt bizonyítéka, hanem arról, hogy „ezzel kapcsolatos híreszteléseket jelentettek a külügyminisztériumnak”. Arra a kérdésre, hogy rendelkezik-e még ezzel a bizonyítékkal, Juhász Ferenc úgy válaszolt: „Biztos vagyok abban, hogy az a hivatalos dokumentum nem kerülhette el az akkori kormányzat politikusainak és tisztviselőinek figyelmét sem.” Az „olajadomány” az országgyűlés 2000 szeptember 16-ai ülésén került szóba.
Juhász négy évvel ezelőtti interpellációja
Juhász Ferenc, akkor ellenzéki képviselőként elmondta: „A közeli hetekben olyan információk jutottak el hozzám, amelyek valószínűsítik, hogy Király B. Izabella, volt országgyűlési képviselő, a magyarországi bőrfejűek patrónusa, a Magyar Érdek Pártjának vezetője, több millió hordó olajat kapott Szaddám Huszein embargóval sújtott rezsimjétől.” Közölte: „Egyes vélekedések szerint a hölgy ebből mintegy 500-600 ezer dollár, napi áron 170 millió forint tiszta haszonra tett szert. Zárójelben jegyzem meg, elgondolni is szörnyű, hogy ennek az összegnek bizonyos része a szkinhedmozgalmat gyarapíthatja.”
Martonyi 2000-ben cáfolt
A politikus interpellációjában azt kérdezte: „Eljutott-e a nyár során a külügyminisztériumhoz az információ? Ha igen, milyen intézkedéseket tett a kormány?” Martonyi János akkori külügyminiszter válaszában közölte: „Szeretném jelezni – mint ahogy magában a kérdésben is elhangzott már –, hogy a kormány több tagja, több minisztérium már egyértelműen cáfolta ezt az értesülést. Ha a képviselő úrnak mégis rendelkezésre állnak vagy állnának olyan jelzések, netán bizonyítékok, amelyek ezt az, én azt hiszem, kacsának tekinthető értesülést alátámasztják, akkor én a legnagyobb örömmel fogadnám ezeket, és természetesen mindent megtennék annak érdekében, hogy a tényállást tisztázzuk.”
Martonyi kijelentette: „Irak esetében egy rendkívül szigorú embargós rendszer működik: különböző ENSZ-határozatok határozzák meg ennek mind a tartalmát, mind az eljárását; a fizetéseket csak egy meghatározott New York-i bankba lehet teljesíteni, az olajszállítás útvonala pontosan meg van határozva, az ellentételezés is pontosan meg van határozva ezekben a szabályokban; tehát ez egyike azoknak a rendszereknek, amit mi úgy érzünk, hogy meglehetősen nehéz kijátszani.”
Az ENSZ-nek feltűnt volna
„Nekünk semmiféle adatunk nincs arra, hogy akár Király B. Izabella, akár bárki más ezt megtette volna – A miniszter akkor azt is közölte: – Az az információ, amire hivatkozik a képviselő úr – és ami egyébként egy másutas táviratban jelent meg, és ennek megfelelően államtitokként kezelendő –, teljesen alaptalan és kacsa.” Martonyi János felhívta a figyelmet: „3 millió hordó kőolaj körülbelül 400 ezer tonnát tesz ki. (...) Ekkora mennyiségnek a mozgatása – akár Irakon belül –, szállítása, fuvarozása, kifizetése semmi esetre sem kerülhetné el az ENSZ-szervek figyelmét.”
Simicskó nem hallott az ügyről
Simicskó István, az Orbán-kormány titkosszolgálatokért felelős államtitkára két évig töltötte be posztját, de tájékoztatása szerint ezidő alatt nem találkozott az üggyel. Mint mondta: elképzelhető, hogy voltak a titkosszolgálatoknak információik, ám ezek csak akkor jutnak el a politikai vezetőkhöz, ha az információkat "felterjesztik" a szolgálatok.
A titkosszolgálatok vizsgálódnak
Juhász Ferenc honvédelmi miniszter csütörtöki közlését, miszerint az előző kormánynak tudomása lehetett azokról a híresztelésekről, hogy Szaddám Huszein a Király B. Izabella által alapított Magyar Érdek Pártjának is juttatott olajpénzeket, megerősítette az MTI-nek a külügyi szóvivő. Tóth Tamás a hírügynökség kérdésére elmondta, hogy az ügyről értesítették a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat is. Ennek nyomán a szolgálatok illetékese azt közölte a távirati irodával, hogy Tóth András, a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat irányító politikai államtitkár „ennek a jelzésnek az alapján vizsgálja az ügyet".
„Demeter Ervint értesítette a külügy”
Tóth Tamás külügyi szóvivő elmondta, hogy a hírek ismertté válása után a külügyminisztérium vezetése elrendelte annak ellenőrzését, hogy 2000-ben a minisztérium valóban kapott-e az ügyre vonatkozó információt. „Ennek az ellenőrzésnek az eredményeként a minisztérium megállapította, hogy a bagdadi magyar nagykövetség 2000 szeptemberében megfelelő úton jelezte a Külügyminisztériumnak: olyan információt kapott, amely a szóban forgó ügyet megerősíti – mondta a szóvivő. – Ezt a jelzést a külügyminisztérium akkori vezetése továbbította Demeter Ervinnek, a polgári titkosszolgálatokat akkor irányító tárca nélküli miniszternek.”