Hetvenezer forint pénzbírság az önfeljelentő kendermagosnak
További Belföld cikkek
- Székely János püspök: Az ünnep az egy kincs, és ezt mindenki érzi
- A Madách Imre Gimnázium leváltott igazgatója szerint az iskolai mobiltörvény abszolút hungarikum
- Felsővezetéki hiba és több járműhiba is volt a MÁV-nál vasárnap reggel
- 300 milliárd forintért takaríthatja a kórházakat egy cég a következő négy évben
- Készüljön fel, érkezik a havazás Magyarországra!
Egy termetes, cserépbe ültetett kenderrel jelent meg a Pesti központi kerületi bíróságon büntetőperén Juhász Péter, a Kendermag Egyesület önfeljelentő alelnöke, aki a Polgári Engedelmességi Mozgalom keretében az elsők között jelentette fel magát, bejelentve a hatóságnak, hogy füvet szívott. Példáját több mint huszan követték, eljárás azonban mindössze ellene és két társa ellen indult.
Ellentmondások
Az ő esetükben elég bizonyítéknak számított a rendőrségnek az önfeljelentés, a többieknél viszont arra hivatkozva tagadták meg az eljárást, hogy az önfeljelentés ténye nem elegendő a bűncselekmény alapos gyanújához, e nélkül pedig vizeletvizsgálatra sem küldhetőek a delikvensek.
A bíróság először ismertette a nyomozati szakban keletkezetett iratokat, amelyekből kiderült: a rendőrség eltérő gyakorlatára Juhász már a nyomozóhatóság figyelmét is felhívta. Az egyesület szóvivője nem élt az elterelés lehetőségével, derült ki. Juhász a tárgyaláson elmondta, hogy az önfeljelentésében említett füvet a tárgyalásra is magával hozott bokorról vágta le.
Kifejtette, nem érzi, hogy tettével veszélyessé vált volna a társadalomra. Pelle Andrea (Társaság a Szabadságjogokért), Juhász Péter védője becsatolta az iratok közé a kendermagos önfeljelentő mozgalmat petícióval támogató drogszakemberek levelét, majd indítványozta, hogy az eljárást függesszék fel és forduljanak az alkotmánybírósághoz állásfoglalásért.
Elutasított indítvány
A védő kifejtette, a törvényalkotó közegészségügyi okokra hivatkozva bünteti a kábítószerfogyasztást, nem téve különbséget a különféle szerek között. Pelle érvelése szerint a kender közegészségügyi veszélyessége elhanyagolható, fizikai függőséget nem okoz, enyhe pszichés függőséget eredményező hatását pedig már senki sem vonja kétségbe.
Pelle Andrea úgy vélte, a fogyasztásért kiszabható büntetés nincs arányban annak társadalmi veszélyességével. A bíróság háromnegyedórás tanácskozás után elutasította a javaslatot, éppen az Alkotmánybíróság 2004-es határozatára hivatkozva, amely kimondta, nincsen kábulathoz való alkotmányos jog.
A bírói testület visszavonult ítélethirdetésre, majd úgy döntött hetvenezer forint pénzbírsággal sújtja Juhász Pétert. Védője felmentésért fellebbezett.
Juhász Péter pedig növényével békésen hazament.