Kulcsárt még kitiltása után is beengedték a K&H-ba
További Belföld cikkek
- Kimondta a boldogító igent, majd összeesett az oltárnál egy menyasszony
- A Miniszterelnökség egyik titkárnőjének kezében robbant fel a kézigránát
- Elgázolt egy embert a Záhonyból Debrecenbe tartó vonat
- Több mint két hét szabadságot adna a DK a magzatukat elveszítő anyáknak
- Baleset miatt megállították a forgalmat az M7-esen, felborult egy hajót szállító terepjáró
Valaki beengedte
![]() |
|
Közös ügyek
A K&H-nál folyó vizsgálatok kiterjednek olyan tranzakciókra is, amelyek a jelek szerint a lemondott vezérigazgató, Rejtő E. Tibor személyes vagyonát gyarapították a bank ellenében. A Figyelő csütörtöki száma szerint egyébként Rejtő Kulcsár tevékenységébe is belefolyhatott. Számos jel utal arra, hogy Rejtő nem csupán részletesen ismerte beosztottja üzleti tranzakcióit, nem csak jóváhagyólag vette azokat tudomásul, hanem több esetben maga is kezdeményezője volt ezeknek. Az már korábban is ismert volt, hogy a bankvezér írásba adta: az alkalmazottaknak támogatniuk kell Kulcsár informális hatalmát. Sőt a lap szerint "az elsô szakértôi vélemények szerint eredetinek látszó" - kézjeggyel ellátott e-mailben arra is felhatalmazást adott a brókernek, hogy saját ügyfeleinek kizárólag ô készíthessen kimutatásokat, amivel maga "rombolta le" a kereskedést végzô úgynevezett "front office" és az adminisztrációval, nyilvántartással, kockázati kimutatások elvégzésével megbízott "back office" elkülönülését.Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Hadházy Ákos kőkeményen kiosztotta Magyar Pétert, felszólította, hogy ne hazaárulózzon
A független képviselő szerint Magyar Péter receptjét már háromszor kipróbálták.
március 19., 14:09
- Belföld
Bayer Zsolt a Momentum akciójáról: kib***ni őket a parlamentből a taknyukon és vérükön!
Kiakadt a jobboldali publicista.
március 19., 14:19
- Belföld
Megszólalt a füstgyertya miatt rosszul lett fideszes képviselő, aggasztónak nevezte a baloldal akcióját
De azt is elmondta, hogy már jobban van.
március 19., 12:37
- Mindeközben
Váratlan fordulat a Farm VIP-ban, MC Duckynak azonnali hatállyal véget ért a verseny
tegnap, 21:20
- Címlapon
Hídlezárások után a Kossuth térnél ért véget a tüntetés, Szabó Bálintot újra kellett éleszteni
Helyszíni tudósításunk a demonstrációról.
tegnap, 17:15
- Mindeközben
Horváth Gréta a válásáról: Mindent és még annál is többet megtett azért, hogy elnyomhasson
tegnap, 19:32
- Címlapon
A Miniszterelnökség egyik titkárnőjének kezében robbant fel a kézigránát
A 29 éves nő mindkét karját elvesztette.
tegnap, 21:19
- Címlapon
Donald Trump emberének lefőhet a kávé, leidiótázták a nemzetbiztonsági tanácsadót
Bődületes szarvashibát követhetett el Mike Waltz.
tegnap, 17:36
- Belföld
Lánczi Tamás az újságíróknak: Az Egyesült Államokban önök külföldi ügynökként lennének nyilvántartva
A Szuverenitásvédelmi Hivatal elnökét a legutóbbi jelentésükkel kapcsolatban kérdezték.
március 19., 13:12
- Belföld
Poloskás képpel üzent a Telexnek a köztársasági elnök sajtófőnöke
Szántó Georgina szerint a lap összevissza hazudozott Sulyok Tamásról.
március 19., 15:24
- Belföld
Karácsony Gergely kiáll a letartóztatott isztambuli főpolgármester mellett
A budapesti városvezető egy közös képpel fejezte ki támogatását.
március 19., 14:34
- Belföld
Leváltották a Magyar Államkincstár elnökét
A korábbi helyettes veszi át Bugár Csaba helyét.
március 19., 17:23
- Belföld
Több mint negyedével csökkent a halálos és a súlyos közlekedési balesetek száma Budapesten
Karácsony Gergely szándéka nullára csökkenteni a közúti balesetek áldozatainak számát.
március 19., 11:55
- Belföld
Oktatás 2.0 – A mostani rendszer elavult, sürgősen új alapokra kell helyezni
Száraz tények halmaza helyett kreatív ösztönzés.
március 19., 17:20
- Címlapon
Elárulták, kik tartoznak Orbán Viktor középosztályába
Most ellenőrizheti, hogy középosztálybelinek számít-e.
tegnap, 15:44
- Belföld
2008 óta áll a Graphisoft pénze a szennyezett gázgyári területben
A kármentesítésre kötelezett MVM Next állami hátszéllel húzza az időt.
március 19., 15:50
- Belföld
Újabb négy sérültet kezelnek Magyarországon az északmacedón diszkótűz után
Több mint 15 embert ápolnak már magyar kórházakban.
március 19., 12:12
- Belföld
Döntött a bíróság, Tarsoly Csaba családjának ki kell költöznie egykori villájukból
A család eddig ingyen használta az ingatlant.
március 19., 11:46
- Belföld
Vitézy Dávid a Szent Gellért tértől a Kopaszi-gátig hosszabbítaná meg a budai villamoshálózatot
A politikus azt írta, a főváros előfinanszírozza a villamosvonal terveit.
március 19., 11:37
- Belföld
Sulyok Tamás aláírta a Pride betiltásáról szóló törvényt
A kivételes eljárásban tárgyalt törvényjavaslat a gyülekezési jogról szóló törvényt egészíti ki.
március 19., 08:36
- Belföld
Az alkotmánybírák antiszociális rendelkezést húztak ki A munka törvénykönyvéből
A munkáltatók következmények nélkül tudták kisemmizni a munkakörük ellátására egészségi okból alkalmatlannak talált dolgozókat.
március 19., 08:51
- Belföld
A kormányablak tövében 100 kilónyi robbanószert találtak Rétságon
A veszélyes tárgyakat megsemmisítették.
március 19., 10:40
- Belföld
OMSZ-főigazgató: Évi 100 milliárdból nincs pénz székre, asztalra, tányérra, villára
Véleményük szerint a MOMSZ csak provokál.
március 19., 10:25
- Belföld
A veszprémi papnak meg kellett innia a szenteltvizet, mert nem engedték át az ellenőrzésen a Ferihegyi repülőtéren
Kulcsár Dávid szerint megsértették a vallásszabadságát.
március 19., 11:19
- Címlapon
Hepatitis A-járvány van Magyarországon, ezek a vármegyék érintettek leginkább
Figyelmeztetést adtak ki.
tegnap, 11:28
- Belföld
Kimondta a boldogító igent, majd összeesett az oltárnál egy menyasszony
A násznépben több orvos és egy ápolónő is volt, akik a segítségére siettek.
tegnap, 21:31
- Mindeközben
Benk Dénes „szétplasztikáztatott fejűnek” nevezte Tuvic Aleksandrát, ám a szőkeség visszavágott: „Egy nőgyűlölő sz*r”
tegnap, 14:26
- Belföld
Gyermekpornográfia miatt emeltek vádat egy férfi ellen Szegeden
A gyermekekről súlyosan szeméremsértő nyíltsággal ábrázoló felvételeket tárolt telefonján.
március 19., 12:48
- Belföld
Metamfetamint árult egy férfi Szentesen, legalább 300 ezer forintot keresett rajta
A férfi egy vevőjének legalább 60 alkalommal értékesített a szerből.
március 19., 11:52
- Belföld
Három embert vettek őrizetbe a Pride betiltása elleni tüntetés után
A rendőrség szerint néhányan fizikai erőszakkal léptek fel az egyenruhásokkal szemben.
március 19., 06:31
- Mindeközben
Nagyot megy a TikTokon a Szoboszlai Dominik és Arda Güler balhéját kifigurázó videó, ezt kár lenne kihagyni
tegnap, 12:38
- Belföld
Két halálos tűzeset is történt kedd este
Hétfőn pedig egy gyerekek számára fenntartott melléképületben csaptak fel a lángok.
március 19., 09:01
- Belföld
Halálra gázolt egy biciklist Szigetújfalu polgármestere
A település vezetője elismerte, hogy ő a baleset egyik résztvevője.
március 19., 08:09