További Belföld cikkek
- Teljesen kiégett egy hajó a Tiszán
- Sokan azt hitték, médiahack, de igaz: örökre bezárja kapuit a MikulásGyár
- Káoszról számolt be a bombariadó miatt megszakadt fővárosi buli egyik résztvevője az Indexnek
- Nyolcszáz hátrányos helyzetű gyermek látogatott el a Parlamentbe
- Emelkedik a hivatalból kirendelt igazságügyi szakértők óradíja
Sólyom László kapta a szavazatok többségét az államfőválasztás második, keddi fordulójában. Az Alkotmánybíróság volt elnöke 185, míg az MSZP jelöltje, Szili Katalin 178 szavazatot kapott. Ha, az előzetes nyilatkozatok igazak, és Mécs Imre, valamint a független Balogh Gyula is Szilire szavazott, akkor az azt jelenti, hogy két szocialista nem az MSZP-jelöltjét támogatta.
Az eredmény kihirdetése után szüntetet rendeltek el. Ezalatt az SZDSZ-frakció ülést tartott, amelyen megjelent Gyurcsány Ferenc miniszterelnök is. A zárt ajtók mögött zajló tárgyalásról távozó kormányfő a megbeszélésről nem árult el részleteket.
A második forduló eredményének - fél 12-re tervezett - kihirdetését elhalasztották, mivel az MSZP - a választás tisztaságának megkérdőjeleződése miatt - a Házbizottság rendkívüli ülésének összehívását kezdeményezte. Úgy tudjuk, a szocialsták szerint alkotmányt sértettek a Nemzeti Fórum képviselői, akik a sajtónak bemutatták szavazólapjukat. Mind a nyolcan Sólyom Lászlót támogatták.
Elismerték a szavazatok bemutatását
A testület ülése után felhívták a képviselők figyelmét a titkos szavazás szabályainak betartására, miután a házbizottsági ülésen Deutsch Tamás lényegében elismerte, hogy képviselőtársai megmutatták egymásnak a szavazólapokat. A házbizottság semmilyen lépést nem tehet az ügyben, mert nincsen hatásköre a szavazást illetően, annyit ugyanakkor elrendeltek, hogy a szavazás helyszínén a harmadik fordulóban már sehonnan se lehessen fotózni, filmezni.
Halmai a procedúráról
Halmai Gábor alkotmányjogász az Indexnek azt mondta, a Házbizottságnak semmilyen jogosítványa nincs a választás alkotmányosságának vizsgálatára. A testület - szerinte - az eredmény vizsgálatában sem illetékes, ezért a házbizottsági ülés nem akaszthatja meg a választási procedúrát.
Halmai szerint azonban az eredményt a procedúra felfüggesztése nélkül valóban meg lehet támadni a bíróságon, de mivel ilyen ügy még nem zajlott Magyarországon, azt nem lehet tudni, hogy a bíróság valóban befogadná-e a keresetet. Az eddigi gyakorlat szerint ugyanis a kizárólag az alkotmányra hivatkozó panaszokat azonnal elutasították.
A kedd délelőtti szavazáshoz összesen 385 képviselő vette fel a szavazólapot. Az egyetlen képviselő, aki nem vett fel szavazólapot, a fideszes Selmeczi Gabriella, aki nemrég szült. A húsz SZDSZ-es képviselő közül 19-en azonnal vissza is adták a szavazólapot. Mécs Imre korábban elmondta az MTI-nek, hogy ő volt az egyetlen szabad demokrata képviselő, aki szavazott.
Nem mutatják be
Az államfőválasztás második fordulójában ezúttal részt vett a Fidesz is. A fideszes képviselők nem mutatták be a sajtónak szavazólapjukat és állítólag Sólyom László kérésére ezt a harmadik fordulóban sem teszik meg. Ezt Kövér László, a Fidesz országos választmányának elnöke megerősítette az Indexnek. Hozzátette ugyanakkor, szerinte nem ez veszélyeztette a választás titkosságát, hanem az, hogy az MSZP-s képviselők "fenyegetésekkel, zsarolásokkal" próbáltak más képviselőket Szili Katalin támogatására rávenni.
Font Sándor - aki az MDF-ből igazolt át a Fideszbe - az Indexnek azt mondta, a szavazólapokat boríték nélkül viszik a szavazóurnákhoz, hogy bárki "rápillanthasson". Font Sándor - aki a Fidesz-frakció többségéhez hasonlóan - hétfőn nem vett részt a szavazásban - azt mondta, belső morális kérdésnek tartja, hogy leadja szavazatát. Nyolc független, a Nemzeti Fórumhoz tartozó képviselő viszont bemutatta a sajtónak a szavazólapokat, mindannyian Sólyom Lászlóra szavaztak.
Múló rosszullét
Dávid Ibolyának, az MDF elnökének múló rosszulléte volt kedden az Országgyűlésben, az államfőválasztás második fordulójának kezdetekor.
Gémesi György, MDF-es honatya az Indexnek elmondta, frakciótársai egymásnak mutatják majd be a szavazólapokat, hogy ne legyen kétséges, ki kire szavazott.
Az SZDSZ-es képviselők közül egyedül Mécs Imre vett részt a szavazásban, ő nem árulta el, hogy kit támogat. Mint mondta, "mindkét jelölt alkalmas, kíváló ember."
Nem váltottak jelöltek
Az újabb forduló előtt a korábbi találgatások ellenére a pártok nem váltottak jelöltet, a képviselők továbbra is az MSZP jelöltje, Szili Katalin és az ellenzék által támogatott Sólyom László, az Alkotmánybíróság volt elnöke között választhatnak.
A szavazás előtt Simon Gábor MSZP-s képviselő azt nem tudta megmondani, hogy a második fordulóban meglesz-e Szili Katalinnak a 183 szavazata, azt viszont biztosnak vette, hogy a harmadik fordulóra ezt mindenképp hozni fogják. Azzal kapcsolatban, hogy a Fidesz vezetői ellenőrizni akarják képviselőik szavazatát, úgy fogalmazott: nem akar olyan országban élni, ahol az alkotmányos jogokon felül is van egy testület, amelynek az embereknek el kell számolnia szavazatukkal. Elmondta, kíváncsi lesz, hogy a szavazóknak 2006-ban, a választásokon is be kell-e mutatniuk szavazólapjukat.
"Furcsa dolog"
Az MDF rendkívüli frakcióülést tartott a szavazás előtt. Dávid Ibolya, az MDF elnöke a tanácskozás után újságíróknak elmondta, hogy - a tanácskozásra meghívott - Sólyom László elmondta nekik, a hétfői szavazás előtt Orbán Viktor, a Fidesz vezetője felhívta és annyit mondott neki, "furcsa dolog fog történni", ennek részleteit a fideszes politikus nem árulta el. Dávid Ibolya elmondta, az MDF teljes egyetértésben Sólyom Lászlót támogatta és támogatja.
Délutánra lehet új államfő
A kedd reggeli fordulóban - a hétfőihez hasonlóan - a megválasztott képviselők kétharmadának támogatottságára van szükség, de mivel egyik jelöltnek sincs ekkora támogatottságsa, így valószínűleg ez a szavazás is eredménytelen lesz. A délutáni fordulóban viszont már nincs szükség minősített többségre, az a jelölt nyer majd, aki a leadott szavazatok többségét megkapja.
Az első fordulóban 183:13 arányban Szili Katalin kapott többséget a Fidesz váratlan és az SZDSZ előre bejelentett távolmaradása miatt.