Öt hónapot érhet meg a kordon

2007.03.16. 15:17
A Kossuth teret az október 23-i ünnepségek előtt nyilvánította műveleti területté a rendőrség. A kettős kordont október 22-én emelte a rendőrség a központi állami megemlékezésen részt vevők biztonságára hivatkozva. A kerítést február 2-án elbontotta a Fidesz, de a rendőrség még aznap visszaépítette, később március végére ígérte az elbontást.

Október 20-án jelentette be a rendőrség, hogy kettős kordont emel a Kossuth téren. Akkor még arról volt szó, hogy a téren maradhatnak a tüntetők is, és a védőzárat azért kell kialakítani, mert csak így lehessen garantálni az 1956-os forradalom 50. évfordulójára szervezett ünnepség résztvevőinek, a magyar és a külföldi politikusoknak a biztonságát.

A kordont október 22-én építették fel, és annak ellenére sem bontották le, hogy a tüntetőknek végül el kellett hagyniuk a teret. November elején még úgy tűnt, hogy a hónap végére elbontják a kordont, de november 21-én azt közölte a rendőrség, hogy a tér marad műveleti terület.

A kerítés lebontását ez év elején már Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke és a Magyar Helsinki Bizottság is szorgalmazta, februárban Fodor Gábor, az SZDSZ elnökjelöltje is a védőzár ellen emelt szót.

A Fidesz parlamenti képviselői február 2-án le is bontották a kordont, azonban a rendőrség néhány órán múlva visszaépítette. A politikusok ellen szabálysértési feljelentést tettek, de azt a bíróság visszadobtakétszer is. A rendőrség február 19-én jelentette be, hogy március 31-ig lebontják a kordont, ezt most előre hozták csaknem két héttel.