Április vége előtt, április 20-a körül történik meg a szabad demokrata miniszterek által vezetett minisztériumok átadás-átvétele, közölte Budai Bernadett a kormányszóvivői sajtótájékoztatón. Arra a kérdésre, hogy ennek a technikai lebonyolítása miként alakul, a szóvivő azt mondta: ezek a minisztercserék nem különböznek a tárcák élén történt korábbi váltásoktól.
Budai Bernadett elmondta, az az állami vezető, aki egy évnél kevesebbet töltött beosztásában, nem kaphat végkielégítést. Aki egy és három év közötti hivatali idővel rendelkezik, felmentés esetén háromhavi, lemondás esetén másfél havi végkielégítésben részesül. Három évnél hosszabb hivatali idő esetén felmondásnál hat-, lemondásnál háromhavi összeget kap az állami vezető. (MTI)
"Ön a hétvégi beszédében hosszú szöveget mondott el, de ebben egyetlen gondolat erejéig foglalkozott olyan kérdéssel, ami a kormányzat munkáját közvetlenül érinti, és ez Horváth Ágnes leváltása volt" - mondta napirend előtti felszólalásában Kóka János (SZDSZ) Gyurcsány Ferenc felé fordulva. Az SZDSZ elnöke szerint a politikának pedig nem személyekről, hanem programokról kell szólnia.
Felidézte, azért kötöttek koalíciót, hogy közösen végigvigyék a reformokat. Az SZDSZ eredetileg egy liberális egészségügyi modellben gondolkodott, de kompromisszumot kötött. Ezt a kormánypártok kétszer is megszavazták. Kóka szerint Gyurcsány Ferenc kihátrált saját reformjai mögül, elfogyott belőle az erő. Egyeztetés nélkül, egyoldalúan rúgta fel a koalíciót, "Gyurcsány Ferenc a Gyurcsány-kormány programjára mondott nemet, felmondta együttműködésünk alapjait". Kóka azt is mondta, bársonyos reformok nincsenek, ezek a székek a bársonyosak, de erről is hajlandóak vagyunk lemondani.
"Az SZDSZ Új Generáció elnöksége elképesztőnek tartja, hogy a miniszterelnök a saját politikai túlélése érdekében feláldozza az ország és a felnövekvő generációk szempontjából elodázhatatlan reformokat" - mondta Léderer András, a szervezet elnöke. Hozzátette, hogy az Új Generáció üdvözölte a liberális frakció liberális kormánytagok visszahívásáról szóló határozatát, és annak támogatására kérte az ügyvivői testületet is.
Léderer András elmondta még, Gyurcsány Ferenc hétfői, parlamenti felszólalásában hangoztatta, hogy egyéni és csoportérdekeket kell összeegyeztetni. "Látjuk, hogy mik a kormányfő érdekei, a viselkedése pedig méltatlan Magyarország miniszterelnökéhez" - mondta a liberális ifjúsági szervezet elnöke. (MTI)