"Ha az ön felesége azt mondja, hogy szeressük egymást továbbra is bársonyosan, de közben kiteszi az alsógatyáit a teraszra, akkor mi is itt a helyzet, ki akar válni?" – tette fel a kérdést Csillag István, amikor a jelenlegi helyzet értékelésére kértük. Az egykori gazdasági miniszter elbocsátása miatt 2004-ben szintén koalíciós válság alakult ki az MSZP és az SZDSZ között.
Csillag szerint a mostani és az akkori helyzet között a hasonlóság az volt, hogy az SZDSZ négy éve szintén egyhangúlag támogatta az általa delegált minisztert. Akkor azonban a második körben lehetőséget láttak egy másik személlyel folytatni a kormányzását. (Lényegében Csillag menesztésébe bukott bele Medgyessy Péter kormányfő.) Csillag szerint az SZDSZ-nek most meg kell fontolnia miről szól a kormányzás, arról-e, hogy kitüntéseket adományozunk, vagy arról, hogy az érvényes kormányprogramot végrehajtjuk. Az exminiszter szerint a reformpárti kormányfő kapitulált a reformellenes MSZP-erők előtt, ezért megújulásról beszélni már nem lehet.
Az SZDSZ a koalíciós tárgyaláson ismét megerősítette, miniszterei visszahívását, ez akár a koalíció felmondását is jelentheti, de a kormánypártok szövetségét hivatalosan csak az SZDSZ várhatóan április végén ülésező küldöttgyűlése mondhatja fel. Gusztos Péter SZDSZ-es frakcióvezető-helyettes hangsúlyozta, készek miden olyan törekvést támogatni, ami a konvergencia-program betartatását, a gazdaság felpörgetését és a szerkezeti reformok végigvitelét szolgálja. Hogy mi lesz ez az együttműködési forma, egyelőre nem tudni, valószínűleg a kívülről támogatott kisebbségi kormányzásra gondoltak.
Lendvai Ildikó szocialista frakcióvezető szerint a koalíció felbomlása esetén is egy szorosabb együttműködésre lehet számítani. Azt az MSZP frakcióvezetője is megerősítette, hogy a Gusztos által említett célokért mindenképpen hajlandó együttműködni a két párt.
Lassan szállingóznak a szocialista elnökség ülésére a politikusok. A Vérmező utcai pártközpontban összeülő vezetőség a kialakult belpolitikai helyzetről tárgyal, illetve számba veszik, kik tölthetnék be a megüresedő kormányzati posztokat egy esetleges szocialista kisebbségi kormányban. A tanácskozás elvileg hatkor kezdődött volna, de még hat óra után tíz perccel is csak szállingóztak az elnökségi tagok.
Tényleg valami kormányválság szerűség lehet ugyanis az elmúlt öt évben nem volt arra példa arra, hogy Lamperth Mónikát ilyen méretes kameragyűrű fogja körbe, jelentette a tudósítónk az MSZP Vérmező utcai politikai központja előtt várakozva. A szocialisták ma este itt tartanak tanácskozást, de az épületbe nem engedik be az újságírókat.
A jelek szerint a média csak a miniszterekre koncentrált, míg Gráf Józsefre szinte ráugrik az újságíróhad (pedig nem mond semmi érdemit), addig Vadai Ágnes honvédelmi államtitkár és Katona Béla frakcióvezető-helyettes észrevétlenül surranhatott be az épületbe.
A keddi koalíciós egyeztetésen az SZDSZ kinyilvánította, nincs olyan megoldás, amelynek eredményeként a koalícióban maradna - tudta meg az MTI kormányzati forrásból az egyeztetés után.
A távirati iroda információi szerint az SZDSZ részéről a megbeszélésen elhangzott az is, ha a pénztártörvényt az MSZP elképzelési szerint módosították volna, az is koalíciós szakadást okozott volna.
A szocialisták nem kaptak választ arra a kérdésükre, hogy pontosan és tételesen melyek azok a törvények, javaslatok, programok, amelyekhez az SZDSZ támogatást ad, s például megszavazza-e majd a 2009-es költségvetést a liberális párt.
A miniszterelnök addig nem jelöl új minisztereket és államtitkárokat, amíg az SZDSZ véglegesen, a küldöttgyűlés döntésével fel nem mondja a koalíciót. (MTI)
Már nem lehet pusztán pozitív ösztönzőkkel kirántani az országot a mostani zsákutcából, csak "a furkósbot és a mézesmadzag megfelelő arányú keverésével" - mondta Bokros Lajos, a CEU (Közép-európai Egyetem) professzora, volt pénzügyminiszter egy rendezvényen kedden Pásztón.
Bokros Lajos a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége Nógrád megyei küldöttgyűlésén tartott előadásában kifejtette: ez azt jelenti, hogy azoktól, akik bizonyíthatóan nem fizetnek semmit a közszolgáltatásokért, meg kell tagadni a közszolgáltatásokat. A professzor amellett érvelt, hogy mindenkinek kelljen fizetnie legalább havi 10 ezer forintos egészségbiztosítási díjat. (MTI)
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök részt vesz a bukaresti NATO-csúcson: a kormányfő a szerdai kormányülés után utazik a román fővárosba - erősítette meg Daróczi Dávid kormányszóvivő kedden. A kormányfő másnap ugyancsak részt vesz az egyeztetéseken, majd délután utazik vissza Budapestre - mondta Daróczi Dávid. A szerdától péntekig tartó bukaresti NATO-csúcstalálkozó egyik fő napirendi pontja a bővítés kérdése. (MTI)
Az MSZP elnökségét tájékoztatták kedd este a délutáni koalíciós egyeztetésről, miszerint az SZDSZ nem csak személyi ügyek miatt hagyta oda a koalíciót. "Tudomásul vettük, hogy Kóka János az SZDSZ tagságától felhatalmazást kért a kiugrásra" - mondta Nyakó István MSZP-szóvivő. Azt is elmondta, az MSZP vállalta a kisebbségi kormányzást, felkérték Gyurcsány Ferenc pártelnököt, hogy dolgozza ki a következő két év programját, illetve a szocialista szervezetekkel megvitatják a baloldalra váró egy év politikai programját. A szocialisták bár nem örülnek az ügynek, hangsúlyozta az MSZP szóvivője, de úgy érzik, a jövőben nemcsak több felelőségük, hanem több lehetőségük is lesz.
Ami a technikai részleteket illeti, a következő napokban megkezdődik az SZDSZ-es tárcák átadás-átvétele, a procedúrát Kiss Péter kancelláriaminiszter és Ficsor Ádám, a kormányfő kabinetfőnöke vezényli le. Arról, hogy a megürülő posztokat kik tölthetik be, egyelőre nincs hivatalosan szó, április 30-ig az SZDSZ-es kormánytagok viszik az ügyeket. Hogy a koalíció fennmaradjon, annak egyetlen lehetséges módja, ha az SZDSZ visszatér a közös akolba, hangzott el.
Navracsics Tibor szerint rizikós vállalkozás a kisebbségi kormányzás, mert még szűkebb lesz a kormány mozgástere, mint eddig, bár eddig sem volt egyszerű a koalíciós együttműködés, a Fidesz frakcióvezetője erről a TV2 reggeli műsorában beszélt.
A Fidesz frakcióvezetője elmondta, pártja azt tervezi, hogy az Erős Magyarország című programjának konkrét részeit törvényjavaslattá vagy törvénymódosító javaslattá formálva nyújtja be az Országgyűlésnek, bár ez nem szokásos ellenzéki ügymenet. A szokásos az lenne, hogy a kormány adjon be törvényjavaslatokat, azonban a kormány hónapok óta nem működik. „Nem folyik kormányzás, már látszatkormányzás sem. Veszekszenek, olyan, mint egy valóságshow, nem? Szadi Jani veszekszik Szoci Ferivel” - fogalmazott. (MTI)
Navracsics Tibor arra a kérdésre, hogy látja-e realitását az előre hozott választásoknak, a fideszes politikus azt mondta: ez alapvetően a kormányoldalon vagy az egykori kormányoldalon múlik, vagyis bármikor lehet realitás. Ehhez azonban hozzátette, április 30-ig nyitva van minden kérdés, így előfordulhat az is, hogy ismét egymásra talál az MSZP és az SZDSZ.
Navracsics Tibor úgy vélte, ha 2010-ben lesznek a választások, akkor is mindenképpen valódi verseny lesz. Valójában nem áll olyan jól a Fidesz, ahogyan a közvélemény-kutatási adatok tükrözik, jegyezte meg. Mint mondta, az a 3,3 millió ember, aki igennel szavazott a népszavazáson, nem automatikusan Fidesz-szavazó, sőt a plusz egy millió egy része nem is biztos, hogy szimpatizál a Fidesszel, ezért most a párt felelőssége, hogy bebizonyítsa, méltó a hosszabb távú támogatásra is.
Navracsics Tibor kérdésre azt mondta, egy, a Fidesz által benyújtott konstruktív bizalmatlansági indítvány elég nagy valószínűséggel sikertelen lenne, azt biztos, hogy az MSZP-ben és az SZDSZ-ben is elutasítanák.(MTI)
Két hét múlva készül el az egészségbiztosítási pénztárakról szóló törvénytervezet első változata, amely kiveszi a magántőkét a javaslatból, tudta meg az MTI szerdán, a jogszabály előkészítésével megbízott szocialista raportőri csoport ülése után, amelyen a miniszterelnök is részt vett. A szocialisták visszatértek eredeti elképzelésükhöz, miszerint hét regionális pénztár lesz, százszázalékos állami tulajdonban.
Korábban arról is szóltak hírek, hogy a pénztárakat bevonnák az új tulajdonosi programba, erről azonban jelenleg nincs szó. A tanácskozás elején Gyurcsány Ferenc miniszterelnök tájékoztatta a raportőri csoport tagjait a koalíciós tárgyalásokról. (MTI)
Magyarországról egyelőre azt lehet tudni, hogy Gyurcsány Ferenc eddigi kormánya befejezte. Hogyan tovább? - tette fel a kérdést szerdán az SME. A szlovák lap szerint az SZDSZ a továbbiakban aligha tudja támogatni a miniszterelnököt, aki az elvesztett népszavazás után feladta a reformok szorgalmazását. A liberálisok pedig ott tartanak, hogy maholnap szinte már csak reformtörekvésük marad a fennmaradásukat igazoló egyetlen ok. Megbékélhetnének ugyan azzal, hogy a reformoknak vége, és segíthetnék a kormány túlélését, amelynek egyetlen célja, hogy hatalmon maradásával elállja az utat Orbán Viktor előtt.
"Igy azonban a maradék bizalmat, s vele együtt annak lehetőségét is véglegesen elveszítenék, hogy bejussanak a következő parlamentbe. Gyurcsány viszont a liberálisok megtartása érdekében nem tarthat ki a reformok folytatása mellett, mert akkor saját szocialistái támogatását veszítené el. Azokat meg már semmi sem érdekli azon kívül, hogy miként tartsák meg a hatalmat a legközelebbi rendes választásig, s hogy akkor a lehető legkisebb vereséggel ússzák meg" - írja a SME. (MTI)
A Fidesz szerint akár szeptemberig-októberig nem várható érdemi kormányzás a koalíciós pártok marakodása miatt, a Fidesz viszont programja alapján törvényjavaslatokkal készül a következő időszakra, mondta Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője szerdai sajtótájékoztatóján. Szerinte április 30-ig a kormány sajátos helyzetben van, hiszen bármilyen intézkedést hoz, mindenki tudja, hogy május 1-jével ebben az összetételben és a mostani programmal megszűnik létezni. Ugyanakkor - folytatta - április 30-ával még nincs vége a történetnek, hiszen meg kell várni az SZDSZ várhatóan június elején tartandó tisztújító küldöttgyűlését, mert a koalíciós együttműködést befolyásolhatja, hogy ki lesz a liberálisok elnöke.
Navracsics Tibor azt mondta, ha a kisebbségi kormány már nem képes kormányozni, akkor az ellenzéknek kell mindent megtennie annak érdekében, hogy az ország ügyei a lehetőségekhez képest rendben menjenek, ezért a Fidesz a következő hetekben törvényjavaslat, vagy módosítás formájában az Országgyűlés elé terjeszti Erős Magyarország programjának konkrét részeit. (MTI)