További Belföld cikkek
- Elítélték a közlekedési táblával autókat fenyegető férfit
- A rendőrség szerint jogszerű intézkedés közben halt meg a zagyvarékasi férfi
- Románia csatlakozott a schengeni övezethez, de a MÁV vonatai továbbra is kivárják a határellenőrzés idejét
- Mráz Ágoston Sámuel elárulta, mi állhat a Rogán Antal elleni szankció mögött
- „Rogánnak mennie kell!” – Vona Gábor pártja a miniszter lemondását követeli
Szabó Endre további öt százalékos bérfejlesztést tartana elfogadhatónak, |
Az elnök úgy véli, eddig nem valósult meg a kormány azon ígérete, hogy 2000-ben két százalékkal emelkedik az ágazat dolgozóinak reálkeresete, sőt nem hogy nőtt, hanem csökkent a fizetések reálértéke.
Mint arról már az Index is hírt adott, a pénzügyminiszter és a miniszterelnök is elismerte, hogy a kormány által tervezett hat százaléknál magasabb, várhatóan kilenc százalék körüli lesz idén az infláció. A közalkalmazotti bérek idei emelésénél azonban a kormányzat hat százalékos inflációval számolt, és azért, hogy két százalékos reálbéremelés teljesüljön 8,25 százalékkal emelték fel a közalkalmazotti béreket.
A múlt év végén Stumpf István, a miniszterelnöki hivatalt vezető miniszter ígéretet tett arra, hogy a közszféra béreit az év végén a valós infláció ismeretében felülvizsgálják.
Szabó Endre további öt százalékos bérfejlesztést tartana elfogadhatónak, amit visszamenőleg fizetnének ki. Szerinte nem lehet elintézni a problémát úgy, hogy egyszeri juttatásokat fizet a kormány, mert igaz, elmehetett talán az ápolónő a nem várt prémiumból nyaralni, de a következő fizetésnél minden a régi lesz. Szabó szerint akkor járna el a kabinet elegánsan, ha kamatot is fizetne azért, hogy egész éven át használta a dolgozók pénzét.
Varga Mihály, a Pénzügyminisztérium politikai államtitkára az Indexnek úgy nyilatkozott: a közszféra dolgozói éppúgy számíthatnak kompenzációra, mint a nyugdíjasok. A bérfejlesztés nagyságáról Varga egyelőre nem tudott konkrét információkat közölni, mivel tájékoztatása szerint zajlanak a tárgyalások a kormány és az érdekképviseletek között. Varga Mihály úgy véli: novemberben várhatóan hozzá is juthatnak megemelt béreikhez az érintettek.