Az SZDSZ újragondolná a kormányzati negyed tervét
Felesleges egy újabb elvetélt állami beruházást demonstráló gödröt létrehozni, mondta Horn Gábor, az SZDSZ ügyvivője. Az eredetileg azért támogatta a kormányzati negyed tervét, mert úgy látta, ezzel fel lehet számolni a Nyugati pályaudvar mögötti zárványterületet.
A szabad demokraták szerint azonban egyre kevesebb az esély arra, hogy a kormányzati épületek 2009-ig elkészülhetnek. A területre vonatkozó szabályozási kerettervet sem fogadták el az érintett önkormányzatok, és az épület engedélyezési eljárása sem fejeződött még be.
Jobb most elállni egy rossz tervtől, mint később egy újabb torzóval csúfítani a várost, véli Horn Gábor. Az SZDSZ-frakció az üggyel kapcsolatban jövő heti ülésére meghívja a pénzügyminisztert, a kormánykabinet következő ülésén pedig javasolni fogják a kormánynak a beruházás újragondolását, közölte Horn Gábor.