További Belföld cikkek
- Hétvégén napsütésből havazásra válthat az időjárás
- Megszólalt a gyártó az asztmagyógyszer támogatásának megszűnéséről
- Vitézy Dávid: Sikerülhet elérni, hogy szakemberek kerüljenek a város működését meghatározó cégek élére
- Gyanúsítottként hallgatták ki Győrffy Balázst, aki ittasan eltörte egy nő orrát
- Márciusig rács mögött marad az óbudai alpolgármester
|
Elfogadhatónak nevezte ausztriai fogva tartásának körülményeit Kulcsár Attila. Az összebilincselt kezű gyanúsított kedden Bécsben az igazságügyi palotában az MTI-nek elmondta, hogy különösebb problémája nincs, legnagyobb gondot az okozza számára, hogy elszakították szeretteitől. Úgy fogalmazott, hogy nem ismeri a magyarországi börtönviszonyokat, így nem tudja összehasonlítani azokat az ausztriaival. Azt mondta még, hogy a bezártságot nehezen viseli.
Nem járult hozzá
Bécsben július 17-én fogták el, és helyezték kiadatási őrizetbe Kulcsár Attilát, akit több milliárd forint kárértékű sikkasztással és pénzmosással gyanúsít a nyomozó hatóság. Ha a gyanú beigazolódik, akkor 5-től 10 évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható a volt bróker. A brókerbotrányként elhíresült ügynek több más gyanúsítottja is van, köztük Rejtő E. Tibor, a K&H Bank korábbi vezérigazgatója.
Bárándy Péter igazságügy-miniszter július 23-án írta alá a fogva tartott álbróker kiadatási kérelmét. Kulcsár Attila a július 28-i bécsi tárgyalásán nem járult hozzá a gyorsított kiadatási eljárás alkalmazásához. Friedrich Forsthuber bécsi tartományi büntetőbírósági bíró, akinek Kulcsár Attila kiadatási fogságban tartásának meghosszabbításáról kellett döntenie, 88,13 millió euróban - mintegy 23 milliárd forintban - szabta meg az óvadékot.
Kulcsár őrizetbe vételével kapcsolatos legutóbbi hírek szerint a K&H egyik magas rangú biztonsági vezetője október elején bejutott a Bécsben fogva tartott brókerhez. Kulcsár, ügyvédje szerint, érdemi információkkal nem szolgált a biztonsági vezetőnek, mivel világossá vált számára, hogy védője nem tud a látogatásról. Mindez a lap szerint azért meglepő, mert hivatalos rendőrségi kihallgatásra eddig még nem kerülhetett sor.