A Standard-per: imperialisták a célkeresztben

2021.07.02. 14:41
1949 végén államosították a legnagyobb hazai híradástechnikai céget, az amerikai tulajdonú Standard Villamossági Rt.-t. A gyár vezetőit kémkedés és szabotázs miatt pár hónappal később letartóztatták. A Standard-per előtt még nem volt példa arra, hogy egy kommunista ország kirakatperében amerikai és angol állampolgárokat ültessenek a vádlottak padjára. Nem volt irgalom: a vállalat magyar vezérigazgatóját és a gyárat felügyelő főmérnököt kivégezték.

A Standard-per elnevezés a Standard Villamossági Rt. nevéből ered, amely száz százalékban amerikai tulajdonú vállalat volt, és 1928 óta működött Budapesten. A második világháborút követő kommunista hatalomátvétel után felmerült az államosítása is, azonban a gyár jövőjéről még 1948-ban tárgyalások kezdődtek a tulajdonos képviselőivel. Az elvi megállapodás meg is született a kormány és az amerikai International Telephone & Telegraph (ITT) között, de a dokumentum hivatalos aláírása elmaradt.

A fojtogatás politikája

Gerő Ernő, a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetősége titkárságának 1949. január 19-i ülésén egy csöppet sem köntörfalazott az előterjesztésében:

A külföldi tulajdonú vagy többségű vállalatok fojtogatásának politikáját csak megfelelő óvatossággal szabad gyakorolnunk, figyelembe véve fontos termelési érdekeinket és a külkereskedelmi tárgyalásainknál esetleg felmerülő nehézségeket.

A Standard Villamossági Rt.-re amúgy is erős nyomás nehezedett. A világháborút követő egyezmény hazánkat háromszázmillió dollár értékű jóvátételi kötelezettséggel sújtotta. Mivelhogy a régió gyakorlatilag egyetlen jelentős híradástechnikai üzeme a Standard Villamossági Rt. volt, a Szovjetunió és Jugoszlávia igyekezett nagy mennyiségű távközlési berendezést beiktatni a jóvátételi kontingensbe. Erőfeszítéseiket siker koronázta, hiszen végül mintegy nyolcmillió dollár értékű jóvátételi megrendelés jutott a Standardre. 

A FOJTOGATÁSI POLITIKA EREDMÉNYEKÉNT A STANDARD VESZTESÉGE 1947-BEN ELÉRTE A FÉLMILLIÓ, MÍG A KÖVETKEZŐ ÉVBEN A 1,5 MILLIÓ DOLLÁRT.

Az amerikaiak által megbízott vezérigazgató, Geiger Imre 1949. november elején már nem bírta tovább az állami szervek és a vállalaton belüli kommunista bizalmi emberek nyomását, és tartva a kormány és a cég tulajdonosai közötti megállapodás meghiúsulásától, a disszidálás mellett döntött. Az Államvédelmi Hatóság (ÁVH) azonban már figyelte a vezérigazgatót, és a határ előtt feleségével és lányával együtt őrizetbe vették. Ugyanígy járt az amerikai Robert Vogeler, a New York-i tulajdonos közép-európai képviselője, aki autóval próbálta elhagyni az országot, de őt is feltartóztatták. Három nap múltán az angol állampolgárságú Edgar Sanderst, a tulajdonos állandó magyarországi képviselőjét is lekapcsolta az ÁVH. A Standard-ügy három kulcsszereplője így az Andrássy út 60. szám alatt várt sorsára. Csak utóbb csatlakozott hozzájuk a gyárat felügyelő főmérnök, a Nehézipari Minisztérium főosztályvezetője, Radó Zoltán, akit nem is a Standard-ügyben tartóztattak le, hanem a „londoni emigráns csoporttal” összefüggésben.

Romsics Ignác történész a Magyarország története a XX. században című művében ezt írja:

Az ipart, a kereskedelmet és a szolgáltatást érintő államosítások betetőzésére 1949 decemberében, immár a kommunista hatalomátvétel után került sor. [...] A kisajátított vállalatokért a rendeletek kártalanítást helyeztek kilátásba, ám erre a valóságban sohasem került sor. A részben külföldi vállalatok esetében ezt azzal igyekeztek palástolni, hogy vezetőik ellen szabotázs és kémkedés címén koncepciós pereket indítottak.

Kiből lesz vádlott és kiből tanú?

A per előkészítése alig három hónapig tartott. Honvári János gazdaságtörténész A Vogeler-ügy című tanulmányában arról számolt be, hogy a terhelteket ellenállásuk mielőbbi megtörése érdekében a beismerés kierőszakolásáig az ÁVH pincéjébe zárták, ahol elviselhetetlenek voltak a körülmények.

A vallomásokat veréssel, a vádlottak fizikai és lelki gyötrésével, a magyarok esetében a hozzátartozók elfogásával, internálásával, megkínzásával, nem egy esetben meggyilkolásával való fenyegetőzéssel csikarták ki.

Robert Vogelert a kihallgatások idején napi három-négy óránál többet nem engedték aludni, amivel fizikai erejét néhány hét alatt teljesen felőrölték. Péter Gábor, az ÁVH vezetője azzal is győzködte a New York-i tulajdonos közép-európai képviselőjét, hogy elsődleges céljuk nem az ő megbüntetése, hanem „az amerikai imperializmus ragadó mivoltának” az igazo­lása.

A „puhítás” eredményeként Vogeler 1946–1949 közötti időszakból öt-hat „szabotázsszerű” esetet vallott be, amellyel becslése szerint hozzávetőleg egymillió forint kárt okoztak a magyar államnak. 

A per konstrukciójának kitalálói azonban túlságosan bagatellnek tartották ezt az összeget, ezért a kihallgatások során az okozott kár nagyságát több mint százmillió forintra „élezték”.

A koncepciós per napról napra formálódott. A kihallgatások során a jegyzőkönyvek mellett az előadók összefoglalókat is készítettek. A vádakat állandóan bővítették, finomították, ávós zsargonban: „realizálták”. Az egyik kihallgatótiszt, Faludi Ervin főhadnagy beszámolója szerint

néhány nappal a tárgyalás előtt olyan döntés született, melynek értelmében Radót a Rajk-ügy angol csoportjában ítélik el, és a Standard-ügyben csak mint tanú szerepel. Ez a döntés néhány nap múlva megváltozott.

A hatóság csak menet közben döntött arról, hogy a lefogott személyek közül kiből lesz vádlott és kiből tanú, kit ítélnek el nyílt és kit zárt tárgyaláson, kik szerepeljenek a fő tárgyaláson és kik a mellékperekben. Az ÁVH 1950. január 17-i forgatókönyvében még Vogeler volt az elsőrendű, Sanders a másodrendű vádlott, Geiger és Radó csak a két külföldit követte volna. Ma már nem tudni, hogy a vádlottak sorrendje mikor és kinek a döntésére változott meg, de a perben végül Geiger lett az elsőrendű, Radó Zoltán a másodrendű, Vogeler a harmadrendű és Sanders a negyedrendű vádlott. Az ÁVH a vádirat tervezetében arra a megállapításra jutott, hogy mind a négy vádlottat halálra lehet ítélni.

Az angolszász kémszolgálat ügynökei

A Standard-per előtt a kommunista országokban még nem volt példa arra, hogy nyilvános kirakatperben amerikai vagy angol állampolgárságú vádlottakat szerepeltessenek. Összesen máskülönben huszonnégy személyt vádoltak meg a fő tárgyaláson és a mellékperekben.

A Standard-perben nem bízták a véletlenre a szereposztást. A koncepciós eljárást Olti Vilmos bíró és Alapi Gyula ügyész vezényelte le. Olti a Budapesti Népbíróság elnöke, Alapi pedig a Budapesti Államügyészség vezetője volt. A páratlan páros már egy évvel korábban, 1949 februárjában bizonyította kellő elfogultságát a Mindszenty-perben, ahogy később is hozták a formájukat a Grősz-perben.

A vádirat szerint a Standard Villamossági Rt. a Szovjetunióba és a népi demokráciákba szállított telefonközpon­tokhoz foszforbronz helyett készakarva alumíniumbronzot használt, mert így a központok élettartama jelentősen megrövidült. De még ennél is súlyosabb bűnnek számított, hogy a gyár a jugoszlávokkal való szakítás után kormányzati utasítás ellenére sem állí­totta le a jóvátételi szállításokat.

A per nyilvános tárgyalása a Budapesti Büntetőtörvényszék különtanácsa előtt 1950. február 17-én kezdődött és három napig tartott. Minden Rákosi Mátyás szája íze szerint alakult, hiszen tökéletes összhangban volt egymással a vádirat és a tárgyalás, minden a forgatókönyv szerint alakult. Abszolút nem véletlenül. Az eljárás teljes megcsúfolásaként Vogelert február 10-én elvitték a per bírájához, Olti Vilmoshoz, aki az amerikai vallomásának utolsó variációja alapján kijelölte azt a huszonhárom kérdést, amelyekre a válaszokat Vogelernek szó szerint meg kellett tanulnia. De ez sem volt elég! A tárgyalás előtti napon Olti és Alapi jelenlétében valódi főpróbát tartottak, hogy másnap minden zökkenőmentesen menjen.

A Standard-per – mintha csak az A tanú című film spin-offja lett volna – gördülékenyen pergett tovább. A vád szerint Robert Vogeler és Edgar Sanders „az angolszász kémszolgálat többféle katonai kémiskoláit elvégzett ügynökei” azzal a feladattal jöttek Magyarországra, hogy az „angol és amerikai kémszolgálat részére a magyar állam nemzetközi gazdasági és katonai titkait kikémleljék”. A vádlottak által el­követett gazdasági bűncselekmények arra irányultak, hogy „a rendkívül fontos hírközlő berendezéseket előállító Standard gyár termelését akadályozzák”. Ezt a vádlottak – legalábbis a kirakatper kiötlői szerint – azzal idézték elő, hogy a gyártásban anarchiát okoztak, a fejlesztési pénzeket pedig elherdál­ták.

Az ügyvédek is feladatuk magaslatán álltak. Bárd Imre például azzal kezdte „védőbeszédét”, hogy Vogeler a bűncselek­ményt „hiánytalanul beismerte”, és a „bizonyítékok ilyen súlya alatt nem is próbálja meg védence ártatlanságának bizonyítását”.

Olti Vilmos 1950. február 21-én hirdette ki az elsőfokú bíróság ítéletét. Hűtlenség, kémkedés, gazdasági terv megvalósítását veszélyeztető magatartás miatt Geiger Imrét és Radó Zoltánt halálra, Robert Vogelert 15 évi, Edgar Sanderst 13 évi fegyházra, míg Domokos Kelement és Justh Istvánt 10-10 évi, Dőry Edinát 5 évi fegyházra ítélték. Egyébként a fő tárgyaláson és a mellékperekben megvádolt huszonnégy személy közül húsz esetében látta bizonyítottnak a bíróság a hűtlenséget és tíznél a szabotázst.

Szörényi Attila történész A Standard-per előzményei és előkészítése, 1948–1950 című doktori értekezésében idézi Rákosi Mátyás nagykanizsai beszédét, amelyet az ítélethirdetés napján tartott:

Most folyik a budapesti kémek pöre, azoknak a gyárigazgatóknak, nagybirtokosoknak, bankároknak, bárónőknek, akik az amerikai kémekkel együtt azon dolgoztak, hogy az ország gazdasági életét megbénítsák, nagy károkat okozzanak és a jövendő háború céljaira kijelöljék a bombázandó gyárakat stb. Mi persze résen vagyunk, és nyakon csípjük őket, és ma délben kaptam telefonértesítést Budapestről, hogy az ítélet példás. Két halálos ítélet van, az amerikai kém 15 évet kapott, az angol kém 13 évet, Justh prépost tíz évet, a másik gyárigazgató tíz évet és a bárónő is megkapta a maga öt esztendejét, hogy gondolkozhasson rajta, hogy helyes-e amerikai kémeknek segíteni.

A Legfelsőbb Bíróságon Jankó Péter büntetőtanácsa 1950. május 4-én hagyta jóvá az elsőfokú ítéletet, amely ezzel jogerőre emelkedett. Geiger Imrén és Radó Zoltánon május 8-án hajtották végre a halálos ítéletet.

Epilógus

A magyar és az amerikai kormány közötti megegyezés után Robert Vogelert 1951. április 28-án Hegyeshalomnál adták át a bécsi amerikai követség képviselőinek. Ami Edgar Sanderst illeti, „megfelelő brit ajánlat” hiányára hivatkozva előbb elutasították a szabadon bocsátására vonatkozó kérelmet, majd 1953 augusztusában az angolt egy Szingapúrban elfogott kínai kommunistára cserélték ki.

A Standard-perben elítélteket 1989. november 20-án rehabilitálták.

Az államosított Standard gyár 1950-ben felvette a Beloiannisz Híradástechnikai Gyár (BHG), 1977-től a BHG Híradástechnikai Vállalat nevet. A rendszerváltozás után a cég létfontosságú tendereken maradt alul, majd fokozatosan kiszorult a piacról, a kilencvenes évek végére pedig már mindent elvesztett.



  • Hírek
  • Hírek