Ezer ember a szakszervezetek demonstrációján

2007.12.15. 12:09
Ezer ember vett részt a Liga Szakszervezetek demonstrációján Budapesten. A szakszervezetek mellett több civil szervezet, a Gyógyszerész Kamara és a Magosz is megjelent, és árpádsávos zászlókkal csatlakoztak a Rendszerváltó Fórum aktivistái is.

Több mint ezren gyűltek össze a fővárosi Alkotmány utcában szombat délelőtt a Liga Szakszervezetek által meghirdetett demonstráción. A rendezvény a hóesés miatt a meghirdetett 11 óra helyett negyed órával később kezdődött, mert több csoport is jelezte, hogy nem ér időben a helyszínre.

Az Alkotmány utcának a Kossuth tér és Kozma Ferenc utca közé eső szakaszát kordonokkal zárták le, ezeken belül állították fel a szónoki pódiumot, amelyen a rendezők elhelyeztek egy műanyag csontvázat is.

Tekintse meg galériánkat!

A felszólalók az egészségbiztosítási törvénytervezet visszavonását követelték. Gaskó István, a Liga elnöke a nagygyűlésen kijelentette, "végsőkig harcolunk a sorsunkat megrontó törvénytervezet ellen". Palkovics Imre a nagygyűlést a Ligával együtt szervező Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke arról beszélt, hogy a "konok, gőgös kormány semmibe veszi a társadalom akaratát".

Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke közölte, a felelősök nem maradnak ismeretlenek, "nem maradnak büntetlenül". A törvénytervezetről tartandó hétfői végszavazására utalva hozzátette, "számon kérünk minden gombnyomást, ha ellenünk szavaz". Cser Ágnes az Egészségügyi és Szociális Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének elnöke rámutatott, mára közel 17 ezer milliárd forint a magyar állam adóssága, ami szavai szerint annyit jelent, hogy a csecsemőkre és a haldoklókra is fejenként 1,7 millió forint adósság jut.

A demonstrálóknak az utca több pontján is "Liga Szakszervezetek" feliratú fehér zászlókat, illetve "maradjunk együtt, mentsük meg a TB-t", valamint "az ember számítson, ne a profit" feliratú sárga transzparenseket osztottak ki az aktivisták. A kezdésre váró tüntetők egy része az utca közepén felállított hordón dobolt.

A demonstráción szinte az összes nagy szakszervezet képviseltette magát, továbbá megjelentek a Nagycsaládosok Országos Egyesülete, a Védegylet, a Humanista Mozgalom, a Magosz és a Magyar Gyógyszerész Kamara képviselői.

Klikk a képre!

A rendezvény fél 1 előtt néhány perccel ért véget, jelentette az Index tudósítója. A helyszínen maradt még csaknem 100 ember, ők elszórtan álldogálnak, többeknél árpádsávos zászló van.

Az MTI tudósítója később arról számolt be, hogy 40 kormányellenes tüntető Gonda László, a Magyar Nemzeti Bizottság 2006 ügyvivője vezetésével a Vértanúk terén maradt, majd innen mikrofonon keresztül szólította fel a hazafelé igyekvő embereket, hogy maradjanak, mert "most a kormányt kell megdönteni". Kora délután ez a 40 ember is távozott a helyszínről.

A szomszédos utcákban többször is elhajtott egy nemzeti lobogóval és árpádsávos zászlóval díszített autó, az Alkotmány utcában pedig feltűnt Polgár Tamás, a Tomcat néven ismert blogger is. Fél tizenegy előtt néhány perccel csatlakoztak a tüntetéshez a Rendszerváltó Fórum árpádsávos zászlókat lobogtató aktivistái.

A tömeg többször is rákezdett a korábbi tüntetésekből ismert "Gyurcsány takarodj!" rigmusra.

Tafferner Éva, a helyszínt biztosító Budapesti Rendőr-főkapitányság ügyeletese azt mondta, hogy a terület nagysága alapján 700-800-ra becslik a tömeget. Közölte, a "teljesen békés, nyugodt" demonstrációt incidens nem zavarta meg, és rendőri intézkedésre sem volt szükség. A tömegben egy ember rosszul lett, hozzá a rendőrök mentőt hívtak, fűzte hozzá.

Virrasztással az egészségbiztosítás magánosítása ellen

Virrasztással tiltakoznak az egészségbiztosítási rendszer átalakításáról szóló törvénytervezet ellen a TB mentők, vagyis a Humanista Mozgalom, a Nagycsaládosok Országos Egyesülete és a Védegylet. A szervezetek képviselői vasárnap este nyolc órától másnap reggel nyolcig a Képviselői Irodaház melletti Olimpiai Parkban tartják a békés demonstrációjukat. (FH)