Mádl szerint Sólyom alkalmas államfőnek

2005.04.30. 14:01
Mádl Ferenc nem lát semmilyen kényszerítő körülményt, hogy újra öt évre államfő maradjon. A Magyar Nemzetnek adott interjújában a köztársasági elnök kijelentette, hogy a pártok kompromisszumképességének nagyfokú hiánya a demokratikus intézményrendszer működésének komoly gondokat okozhat.
"Semmilyen olyan kényszírítő körülményt nem látok, amelynek következtében a jelenlegi elnöknek vállalnia kellene újabb öt évet" - jelentette ki a Magyar Nemzetnek adott interjújában Mádl Ferenc. Az államfő szerint a a köztársasági elnök pozíciója erősebb annál, hogy a jelölés körüli huzavona kikezdhesse, ugyanakkor úgy véli, hogy a pártok kompromisszumképességének nagyfokú hiánya a demokratikus intézményrendszer működésének komoly gondokat okozhat.

Mádlnak praktikus okai is vannak, hogy ne jelöltesse magát újra: "az MSZP-nek van jelöltje". Az SZDSZ szerint több jelölt is alkalmas. Az államfő név szerint egyedül Sólyom Lászlót említi, aki szerinte minden szempontból alkalmas jelölt a köztársasági elnöki posztra.

Felkészülés a következő költségvetésre

Mádl az interjúban hitet tesz Magyarország az EU-csatlakozása mellett, noha "az EU poztív hatásai a sokak által vártnál lassabban következnek be". Az államfő szerint nem lehet csak sikerként vagy csak kudarcként felfogni a csatlakozás óta eltelt időszakot. "Az elmúlt egy év legfeljebb arra elegendő, hogy feltérképezzük uniós politikánk hibáit és erényeit, s ezek alapján készüljünk fel a következő költségvetési időszakra."

Mádl szerint a következő EU-s költségvetési ciklus nem old meg minden gondot, mert a politikai kultúra hiányosságainak kiküszöbölésére és annak az attitűdnek a kialakítására van szükség, "amely e pénzek fogadásához elengedhetetlen". A vállalkozó szellem, a jövőbe vetett bizalom - mindannyiunk problémája.

Az államfő mesélt arról, hogy beiktatása után fogadta őt XVI. Benedek, de ez nem tekinthető személyes ismertségnek. Mádl szerint olyan meghatározó volt II. János Pál életműve, hogy az új pápát ennek folytatására ösztönzi, és ami a liberalizációt illeti, nem valószínű, hogy a közeljövőben lényeges változásokra lehet számítani.