Viharok és változások az SZDSZ-ben
További Belföld cikkek
n "Az SZDSZ 1994 óta rohamosan veszíti el választóit, és a 2002-ben elért öt és fél százalékkal eljutottunk arra a pontra, ahonnan nincs hova hátrálni" - Eörsi Mátyás ügyvivő értékelését aligha vitatja bárki. Az egyes szabaddemokrata csoportok utóbbi hónapokban észlelhető, kapkodásba átcsapó hiperaktivitása tehát érthető, különösen, hogy a következő megmérettetésig alig egy év van hátra. Abban minden forrásunk egyetért, hogy ha az SZDSZ a 2004-es európai parlamenti (EP) választáson nem ér el a tavalyinál jobb eredményt, akkor búcsút inthet még a mostani, jelentősnek semmiképp nem nevezhető politikai szerepének is.
Az EP-választás taktikai szempontjairól alig van vita az SZDSZ-ben: forrásaink szinte kivétel nélkül elfogadják a párt önálló indulását és Demszky Gábor főpolgármester listavezetői helyét (bár néhányan nehezményezik, hogy a főpolgármester ezt "puccsszerűen" jelentette be). Személye alkalmas lehet az EP-választás elvileg jó lehetőségeinek a kihasználására: jövőre nem lesz "élet-halál" kérdés az MSZP-re vagy Fideszre leadott szavazatok száma; kevéssé valószínű, hogy olyan magas lesz a részvételi arány, mint a 2002-es tavaszi választásokon, ami a nagy pártoknak kedvezett. Az SZDSZ elmúlt egyéves szereplése és belső viharai miatt azonban elképzelhető, hogy ilyen feltételek mellett sem érik el a tavalyi eredményt.
Diagnózisok
|
A Fodor Gábor köré tömörült pártellenzék az SZDSZ népszerűségvesztésének okait a fentiekkel szemben a párt 1996 óta folytatott politizálására vezeti vissza. Fodor szerint 1994-ben helyes döntés volt koalícióra lépni a Horn Gyula vezette MSZP-vel, konfliktussorozat árán is világossá tenni a különbségeket a két kormánypárt között, majd támogatni az 1995-ös gazdasági stabilizációt. "A koalíciókötés után jelentősen növekedett a támogatottságunk, és választóink körében a Bokros-csomag sem okozott akkora megrázkódtatást, mint a szocialista szavazóknál" - értékelte az időszakot Fodor Gábor, aki - az SZDSZ politikáját az elmúlt egy évben a sajtóban élesen bíráló - Bauer Tamáshoz hasonlóan úgy véli, hogy a párt "úttévesztése" 1996-ban következett be. Az SZDSZ "markáns, konfliktusvállaló" jellegének elvesztését Fodor a párt koalíción belüli feleslegessé válásához, míg Bauer Magyar Bálint első miniszteri kinevezéséhez köti. Bauer szerint a korábban az SZDSZ szervezésében kiemelkedő eredményeket produkáló Magyar annak a máig követett koncepciónak a jegyében, mely szerint a szabaddemokratáknak az általuk delegált kormánytagok munkáján keresztül kell megjelenniük a közvélemény előtt, 1996 elejétől "lemondott a pártról", s a zökkenőmentes koalíciós együttműködés érdekében a Horn Gyulával, illetve a szocialistákkal szembeni konfliktusok kerülésére ösztökélte az SZDSZ vezetőit. Bauer és Fodor szerint ennek egyenes következménye lett az egyházügyi államtitkárság Miniszterelnöki Hivatalhoz kerülése, a vatikáni szerződés aláírása, majd a bősi vízlépcső megépítéséhez való rövid életű szabaddemokrata hozzájárulás. Pető Iván ezzel kapcsolatban megjegyezte: kormánypártként "az SZDSZ nem követett el több hibát, mint a többi hazai politikai erő", így a kétségtelen botlások nem szolgálnak elégséges magyarázattal az 1994-es szavazók jó kétharmadának az elvesztésére.
Alternatívák
A Pető Iván irányításával megfogalmazott, az SZDSZ új identitásának meghatározására kísérletet tevő Szabadelvű hitvallás 1999-ben Fodorék mai álláspontjához hasonlóan vélekedett a Horn-kormány működéséről, kijelentve: "Hibáztunk, amikor a koalíciós megállapodás sorozatos be nem tartása után sem mondtuk fel a kormányzati együttműködést." Ebből azonban más-más következtetésre jutott a két csoport: az SZDSZ vezetése Magyar Bálint (1998-2000), majd Demszky Gábor (2000-2001) elnöksége idején az ellenzéki lét által kínált nagyobb mozgásteret kihasználva szorgalmazta a párt önálló politikai pólussá, "harmadik erővé" válását, majd kormányra kerülve a "megbízható koalíciós partner" szerepét szánták maguknak. Bauer Tamás a Szabadelvű hitvallás kritikájában, Fodor Gábor pedig 2000-es elnökjelölti kampányában a Fidesszel szembeni szoros ellenzéki együttműködés mellett tett hitet, amelyben az "ellenzék motorja" az SZDSZ lett volna; és nemhogy egyenlő távolságot nem kellett volna tartani a két nagy párttól, de az alapvető kérdésekben élesebben kellett volna szembemennie a Fidesszel, mint az MSZP. 2002-től aztán mindketten az MSZP-vel szembeni konfliktusvállaló politikát szorgalmazták.
2000 őszére az SZDSZ-nek nem sikerült kimozdulnia a holtpontról; ekkor Demszky Gábor a klasszikus liberális gazdaság- és társadalompolitikához visszatérő, a leendő koalíció ügyét a parlamenti matematikának alárendelő párttá kívánta formálni az SZDSZ-t. Vele szemben a 2000. decemberi elnökválasztáson Fodor a Fidesz-kormány leváltására törekvő, ennek érdekében az MSZP-vel szoros együttműködést kialakító pártot képzelt el. Fodor két és fél évvel későbbi érdeklődésünkre így értékelte Demszky 2000-es színre lépését: "Demszky jelentkezése és az általa vezetett csapat térnyerése a megújulás reményével kecsegtetett volna, a probléma az volt, hogy Magyar Bálint elhibázott stratégiáját kívánták végrehajtani új emberekkel és más eszközökkel."
A két éve Demszky elnöki csapatát erősítő forrásunk szerint "a fodoristák mostani elégedetlensége kétségkívül összecseng a mi akkori álláspontunkkal, ám nem számol a kormánypárti lét által kínált jóval szűkebb mozgástérrel, és megfeledkezik arról, hogy a 2000-ben Fodor Gábor által követelt és a 2002-es kampányban megvalósult szoros ellenzéki szövetségnek egyenes következménye a mai helyzet". Pető Iván szerint Fodor és Bauer három évvel ezelőtti és mai álláspontja azt jelzi, hogy az SZDSZ-ben "nincs valódi, koherens programmal és következetesen vállalt elvek mentén fellépő belső ellenzék", hiszen az OT-elnök szerint mással nemigen lehetne magyarázni a szocialistákhoz való közeledés egykori híveinek mai "verbális MSZP-ellenességét".
Bauer Tamás viszont úgy látja: "A mai magyar politikai színtéren az SZDSZ áll a legkövetkezetesebben szemben az antiliberális jobboldallal, törekvéseit csak a szocialistákkal szövetségben tudja érvényre juttatni, de más gazdaságpolitikát képvisel, mást gondol az állam szerepéről, mint az MSZP, ezért csak olyan koalíciós kormányzásnak van számára értelme, amelyben legalább részlegesen érvényesülnek gazdaság- és társadalompolitikai elképzelései." Bauer visszautasította az őt és Fodort következetlenséggel vádoló állításokat. "A mi álláspontunk a liberális politika folytatásának rendeli alá a másokhoz fűződő kapcsolatokat. Ennek első lépése a jobboldallal szembeni szövetség a szocialistákkal, a második a koalíción belül határozott liberális politika, vállalva a koalíciós konfliktusokat."
Kormányon
A szabaddemokraták 2002-es koalíciós tárgyalási stratégiája, az általuk kapott minisztériumok száma és elosztása az elmúlt egy évben ismétlődő kritika tárgya. Bauer Tamás szerint az SZDSZ-nek a kampány során előtérbe állított területeket (az egészségügy, az adócsökkentés, valamint a korrupcióellenes harc) kellett volna favorizálni; ennek megfelelően a párthoz szorosan kötődő politikusokat az egészségügyi, a pénzügyi vagy gazdasági, valamint az igazságügyi tárca élére állítani; Ungár Klára kívánatosnak tartotta volna a honvédelmi tárca megszerzését.
"Az SZDSZ-es vezetésű minisztériumok és a kampánytémák egybeesése azon jól csengő Bauer-tételek egyike, melyeknél kidolgozójuk megfeledkezik arról, hogy az SZDSZ 2002-ben nem kapott lehetőséget a kormány feletti dominancia megszerzésére" - mondta a Narancsnak Pető Iván, aki szerint tudomásul kell venni, hogy a kormányváltásra szavazók 90 százaléka nem a liberális szellemű reformokra, hanem a szocialisták jóléti rendszerváltás ígéretére szavazott. "Ebben a helyzetben az egészségügy liberális szellemű reformja keresztülvihetetlen, hiszen szemben áll nemcsak az összes többi parlamenti párt, de az ágazati érdekcsoportok véleményével is."
A párt belső ellenzékéhez tartozó forrásunk megerősítette: a 2002-es kormányalakítás során Fodornak feltett szándéka volt a házelnöki cím megszerzése. Kérdésünkre Fodor ezzel kapcsolatban elmondta: a házelnöki széket nem saját maga, hanem az SZDSZ számára kívánta megszerezni, mint a demokratikus közélet Fidesz-kormányzás utáni helyreállításának szimbólumát, Ungár Klára pedig kijelentette: ő vetette föl Fodor nevét lehetséges házelnökjelöltként. A második közjogi méltóság szabaddemokrata kézbe kerüléséből nem lett semmi, amit a párton belüli elégedetlenek többsége azzal magyaráz, hogy "az SZDSZ egyetlen stabil tárgyalási pozíciója Magyar Bálint oktatási bársonyszéke volt, holott az oktatás nem szerepelt a párt választási kampánytémái között". Pető Iván határozottan cáfolta, hogy a szabaddemokrata tárgyaló delegáció Magyar oktatási miniszteri címéért "áldozta volna föl" a házelnöki pozíciót. "Személy szerint alkalmasnak tartom Fodor Gábort erre a feladatra, ám egy idő után ragaszkodni ehhez az elképzeléshez a valóságtól elrugaszkodott ötlet lett volna, hiszen a poszt hagyományosan a legnagyobb párt jelöltjét illeti. Ezt valószínűleg Fodor is belátta, aki - szemben velem - mindvégig részt vett a tárgyalásokon." Az OT-elnök szerint a kérdés emlegetése a Fodor állítólagos háttérbe szorításáról szóló legendák közé tartozik. "Kuncze Gábor az igazságügyi államtitkári, a parlament alkotmányügyi bizottsága elnöki és a környezetvédelmi miniszteri posztra is felkérte Fodort, aki mindezeket visszautasította." Pető felhívta a figyelmet arra is, hogy az SZDSZ EP-listáján Demszky Gábort a tervek szerint Fodor Gábor követi másodikként, ami szerinte szintén Fodor állítólagos mellőzöttségének a cáfolata (a párton belüli elégedetlenek egyelőre nem tekintik befejezett ténynek Fodor Gábor indulását). Több, Fodor köréhez tartozó forrásunk szerint egyébként az EP-kampány miatt közeledés indult el Fodor és a Demszky vezette, az SZDSZ-en belül önálló centrumot képező fővárosi liberálisok között, ám városházi forrásaink ezt az állítást nem erősítették meg; Demszky Gábor nem kívánt az SZDSZ belső konfliktusáról nyilatkozni.
Frusztráció
A nyilvánosság elé 2002 őszén, közvetlenül az önkormányzati választás után kerültek az SZDSZ belső konfliktusai. Kis János és Hack Péter nyári távozása érzékeny veszteséget jelentett, az október végén napvilágra került "Bauer-ügy" pedig egyértelműen jelezte a szabaddemokraták megosztottságát.
Bauer Tamás 2002-ben háromszor nem lett az SZDSZ országgyűlési képviselője: a párt országos listájának 16., befutó helyére sorolt honatya először februárban cserélt helyet az eredetileg 21. Kovács Kálmánnal, későbbi miniszterrel; a budapesti SZDSZ-listát vezető Demszky Gábor lemondása után Mécs Imre, majd októberben, Zwack Péter távozása után Mézes Éva lett a frakció tagja. A Bauerről szóló döntésekről Pető Iván lapunknak elmondta: a listaállításnál, illetve Demszky lemondása után támogatta Bauer frakciótagságát, ám a kormánypártok parlamenti munkájáról a sajtóban megfogalmazott baueri bírálat után úgy látta, hogy "akit ennyire személyes érzelmek mozgatnak közéleti megnyilvánulásai során, az nem alkalmas politikusnak".
"A 2002 nyarán gyakorolt kritikám nem >>személyes sértettségbőlPető Iván ezzel szemben úgy gondolja, hogy Bauer tavaly nyári viselkedése integrálhatóságának felülvizsgálatára késztette. "Bauer Tamást minden alkalommal a demokrácia játékszabályait betartva szavazta ki a többség a parlamenti helyről. Nem a pártvezetés úgymond cselszövésére kell magyarázatot adni ebben az ügyben, hanem arra, hogyan képviselhet valaki egy pártot, aki saját frakciótársai többségének szimpátiáját sem tudja soha megnyerni, illetve hogyan képzeli a demokrácia működését az, aki a demokratikus döntéseket, ha neki nem tetszenek, nem tartja érvényesnek" - indokolt Pető. Bauer Tamás megjegyezte: képviselővé válásának megvétózása egy folyamat végét jelezte csupán; közte és a pártvezetés között a kapcsolat gyakorlatilag a listaállítás 2002. februári eldöntésekor megszakadt.
Az ellentétek másik forrása a pártvezetés és Fodor Gábor viszonya. A Fodorral és támogatóival szembeni kifogások a D-209-es ügy tájékán sokasodtak meg; főként amiatt, hogy a frakció első döntése Medgyessy Péterről (amelyben megvonták a bizalmat a kormányfőtől) pillanatok alatt kiszivárgott. A pártellenzékhez tartozó politikusok többsége úgy véli: a Fodort és Gusztos Pétert kiszivárogtatással vádoló pártvezetés "az SZDSZ két döntése nyomán kialakult komikus helyzetet igyekezett leszűkíteni az információk kikerülésének tényére". (AZ SZDSZ másodjára - feltételekkel - támogatta Medgyessyt.)
"A kiszivárogtatások és a Szabad Tanácskozás megszervezése annak a folyamatnak a része, melynek során az úgynevezett pártellenzék az EP-választások elvesztésére játszik, hogy megteremtődjenek Fodor Gábor pártelnökségének feltételei" - véli Pető Iván, aki a Narancsnak "morálisan tarthatatlan és cinikus magatartásnak" nevezte Fodorék politikáját. Pető Iván Fodorékat a pártvezetés pozícióinak megszerzése céljából létrejött érdekcsoportként definiálta - Bauer Tamás ezzel szemben az OT-elnök szerint átgondolt és saját maga által komolyan vett, bár doktriner elképzelésekkel lép föl az SZDSZ jelenlegi politikájával szemben. "Sajnálatos, hogy az SZDSZ-ből szinte akadálytalanul áramlanak ki az információk" - véli Eörsi Mátyás. Szerinte a szabaddemokratáknak fegyelmezettebben kellene használniuk a nyilvánosságot a párton belüli viták rendezéséhez, és elvárható, hogy a nyilatkozó közéleti szereplők a nevüket adják a párt belügyeiről elmondottakhoz.
Patthelyzet
A március első hétvégéjén megtartott tisztújító küldöttgyűlés delegáltjai két elnökjelölt közül választhattak, de három programmal ismerkedhettek meg. Az elnöki pozíciót 2001 nyara óta betöltő Kuncze Gábor az SZDSZ-es tárcák működésének támogatására, a sikerek kommunikálására, valamint a közelgő áprilisi népszavazás előtt a párt européer mivoltának hangsúlyozására épített. Bauer és Fodor programja közös volt a kormányon belüli markánsabb megjelenés követelésében, a választási ígéretekhez passzoló tárcák birtoklásának fontosságában (szemben a megszerzett, "pénzköltőnek" minősített minisztériumokkal), továbbá az MSZP-től határozottan elütő SZDSZ-arcél kialakításának fontosságában; ám ideológiai szempontból a két program rendkívül távol áll egymástól. A liberális közgazdász Bauer a szocialisták "jóléti rendszerváltást" ígérő programjával szembeni túlzott puhaságot vetette az SZDSZ vezetőinek szemére (ennek elmaradása miatt tartja irreálisnak a párt mostani, adócsökkentésre vonatkozó követelését is; lásd Fordulat vagy késő bánat? című keretes írásunkat), és máig határozott követelése, hogy az ország versenyképességének javításához szükséges liberális gazdaságpolitikai fordulat garanciájaként egy prominens szabaddemokrata politikus (Kuncze Gábor) pénzügy- vagy gazdasági miniszterként vállaljon szerepet a kormányban, az SZDSZ pedig ne szavazza meg a liberális gazdaságpolitikai célokkal ellentétes gazdasági jogszabályokat és a költségvetést. Fodor Gábor a korrupcióra, a szegénységre és a környezetvédelemre helyezte a hangsúlyt. Az eltéréseknél - mint azt a két érintett a Narancs kérdésére kifejtette - azonban fontosabb volt, hogy a programok beterjesztői hasonlóan rossznak ítélik meg az SZDSZ koalíciós szereplését.
Fodor - akkori indoklása szerint azért, mert nem akarta megosztani a párt tagságát - nem indult elnökjelöltként; korabeli hírek szerint mind ő maga, mind hívei megkísérelték lebeszélni Bauer Tamást, hogy elinduljon Kunczéval szemben. A későbbiek fényében bizonyosnak tűnik viszont, hogy az esélytelenül induló Bauer és a pártvezetés küzdelméből Fodor és hívei kerültek ki nevető harmadikként: az ügyvivői testületbe Fodor és Gusztos mellett a Kuncze és Fodor programjának szintézisét és a szemben álló csoportok közötti megegyezést szorgalmazva került be Ungár Klára, Béki Gabriella és Csőzik László (Csőzik és Gusztos bejutása az SZDSZ Új Generációja térnyerését is jelzi), akik - Szent-Iványi Istvánnal kiegészülve - megfelelő részvételi arány esetén akár többséget is alkothatnak a párt vezető testületében. Ebben segítségükre lehet, hogy értesüléseink szerint három további ügyvivői testületi tag, Eörsi Mátyás, Kis Zoltán és Wekler Ferenc az éppen aktuális ügyektől teszi függővé, hogy Fodorékat vagy a Kovács Kálmán, Kuncze Gábor és Magyar Bálint, valamint a Pető Iván májusi OT-elnökké választása után az ügyvivői testületbe került Horn Gábor által képviselt pártvezetést támogatja-e.
Miközben az SZDSZ működésén nem érződik, hogy akár a párt vezetőinek, akár az ügyvivői testület Fodor köré gyülekező eseti többségének érdemi, a gyakorlatban is hasznos ötletei volnának arra, hogy a párt elmozduljon a parlamenti küszöb környékéről, a patthelyzet - a jelek szerint - mindkét felet rohamos látszatcselekvésre sarkallja; legalábbis erről tanúskodik az OT ügyrendjének Pető Iván által kezdeményezett megváltoztatása (lásd Casus belli című keretes írásunkat), illetve az erre hivatkozva - többek között Bauer Tamás, Ungár Klára és Molnár Péter előadásaival és Fodor Gábor részvételével - megtartott Szabad Tanácskozás számunkra meglehetősen terméketlennek tűnő vitája. "Nyakunkon az EP-választás, cselekedni kell, mert a jelenlegi pártvezetés nem tud többet kihozni az SZDSZ-ből" - fogalmazott kérdésünkre az ügyvivői testület Fodor Gábor köréhez tartozó tagja.
Az SZDSZ 1996 óta a politikai létminimumon vegetáló párttá küzdötte le magát. Az viszont kérdéses, hogy a "belső ellenzék", melynek prominensei (a párt jelenlegi vezetőihez hasonlóan) az SZDSZ elmúlt évtizedének meghatározó figurái voltak, mennyiben hozna valódi megújulást a kisebbik kormánypárt számára. Az MSZP és az SZDSZ szimbiózisa az önkormányzatok jelentős részében befejezett tény; egy éven belül eldől, hogy ez a tendencia országosan is megvalósul-e, vagy a szabaddemokraták a siker (ami nem több a parlamentbe jutásnál) legalább minimális reményével önállóan vágnak-e neki a 2006-os országgyűlési választásnak.
Gavra Gábor
|