Szerencsejáték és banki befektetés a matekérettségin
További Belföld cikkek
- Hármas karambol történt Budapesten az M0-son, több kilométeres a torlódás
- Több mint 460 hajléktalant regisztráltak egy éjszaka alatt Budapest belső területein
- Több mint egymillióan tartanak egy Magyarország elleni katonai támadástól
- Nem született megállapodás Ádám Zoltán perében
- Óriási problémára hívták fel a figyelmet a magyar igazságszolgáltatásnál
Kedden a közép- és emelt szintű matematikai feladatsorokkal folytatódtak a 2008-as tavaszi érettségi vizsgák. Középszinten 1202 helyszínen 83 340 diák, emelt szinten 82 helyszínen 3206 vizsgázó ült a feladatsor elé. A nyolc órakor kezdődő keddi vizsga feladatainak megoldására - csakúgy, mint tavaly - három óra jutott, és a vizsga két részből állt.
A matematika emelt szintű írásbeli vizsga 240 percig tart. Az írásbeli két részből áll, a vizsgázó a rendelkezésére álló időt tetszése szerint oszthatja meg a két rész, illetve az egyes feladatok között, és a megoldás sorrendjét is meghatározhatja.
Az újpesi Könyves Kálmán Gimnáziumból elsőként kijövő két diáktól, a 12. c-be járó Pétertől és Zsigmondtól megtudtuk, hogy az első, 45 perces részben a 12 könnyebb feladatot kellett megoldani, amelyek alapfogalmak, definíciók, egyszerű összefüggések ismeretét feltételezte. A mostani feladatsorban többek között függvénytani feladat, törtegyszerűsítéses algebrai feladata, kombinatorika feladata és logaritmusegyenlet szerepelt.
A feladatsor 135 percig írható, nehezebb és több pontszámot is érő része hat összetett példából állt, az utolsó háromból választani lehetett, hogy melyik kettőt akarja megoldani a diák.
Rendben befejeződtek a matematika írásbelik (MTI)
Rendben lezajlottak a keddi matematika írásbeli érettségik az Oktatási Hivatal tájékoztatója szerint, a második vizsganapon semmiféle rendkívüli esemény nem történt, közölte délután az oktatási tárca sajtóirodája. Matematikából középszinten angol, francia, horvát, német, olasz, orosz, román, spanyol, szerb és szlovák nyelven, emelt szinten angol, francia, német és szerb nyelven is tettek érettségi vizsgát.
Somogyi László, a fővárosi Berzsenyi Dániel Gimnázium igazgatója, aki egyben matematika szakos tanár is, az MTI érdeklődésére kedden kora délután elmondta, hogy a diákok beszámolói alapján jól megoldható volt az idei tételsor, és úgy tűnik, nem jelentett leküzdhetetlen akadályt az érettségi. Beszámolója szerint a humán beállítottságú diákok azt mondták, hogy az érettségi kicsit talán nehezebb volt, mint amire számítottak, de azért meg lehetett oldani, míg a természettudományos területen erősebb tanulók úgy vélték, hogy nekik "elég jól" sikerült teljesíteniük.
Péter és Zsigmond szerint az idei feladatsor nem volt annyira nehéz mint a tavalyi, Péter az első részt negyedóra alatt le is tudta úgy, hogy többször is leellenőrizte a megoldásait - "baromi egyszerű volt", mondta tömören a diák.. A több kidolgozási időt igényló, nehezebb feladatok között már akadt fogósabb, de a választási lehetőségnek hála, el lehetett kerülni a legkevésbé testhezálló példát, a tavalyi, sok fejtörést okozó gyertyaöntögetéshez hasonló példák idén elmaradtak.
Kis család, nagy család, kockáztatás
A második feladatsor egyik feladata két egyenlet - egy logaritmusos és egy exponenciális - megoldásából állt. A diákoknak meg kellett küzdeniük egy koordináta-geometria feladattal is, többek között a kör egyenletét kellett kiszámítani a középpont, a sugár és a kör egy P pontjának ismeretében. A síkból aztán a térbe kellett váltani, ötezer henger, kúp és csonkolt kúp felszínét és térfogatát kellett kiszámítani a megadott adatokból.
Kamatos kamat számítását számonkérő feladat is több részből állt. Volt A és B bank, valamint egy kis és egy nagy család. A kis család hétszázezer forintot rakott be a bankba két évre 6 százalékos alapkamatra és a futamidő lejárta után felvett összeget kellett kiszámítani. A nagy család nyolcszázezer forintot rakott be a másik bankba, és két év után 907 200 Ft-ot vett ki úgy, hogy a 2. évben 3 százalékkal nőtt a kamatláb. A feladat az eredeti kamat megadása volt.
Az utolsó feladat afféle szerencsejátékos példa volt, valójában valószínűségszámítási tudományát tesztelte a diákoknak. Péter szerint ez volt a legnehezebb, így ezt ő ki is hagyta: "a szöveges részét fel sem tudtam már fogni".
A lényege körülbelül az volt, hogy egy dobókockás krupiénak 7 Ft-ot adva egyet vagy kettőt dobathatunk vele. Ha az első dobásnál megállunk, annyit ad vissza a pénzünkből, amennyit dobott (ez mindenképp bukta), ha a második - szintén 7 Ft-ot kóstáló - dobást is vállaljuk, akkor már a két dobás szorzatát nyerhetjük vissza, amiben azért már van nyerési lehetőség. (Nem mellesleg elsőre legalább kettest kell dobnunk, hogy egyáltalán érdemes legyen a minél kisebb bukás vagy a reménybeli nyereményért továbbjátszani). Az egyik ezzel kapcsolatos kérdés az volt, hogy mennyi a valószínűsége, hogy pontosan 12 Ft-ot kapunk vissza, de egy táblázatot is ki kellett tölteni a lehetséges nyerési vesztési variációkkal.
A jeleshez középszinten 80 százalékos, emelt szinten 60 százalékos eredményt kell elérni, míg az elégségeshez mindkét szinten 20 százalékot. Ugyanakkor az elégséges minősítés eléréséhez nem elég az összesen legalább 20 százalékos eredmény, hanem minden vizsgarésznél el kell érni legalább 10 százalékot. Ez vonatkozik a matematika emelt szintű vizsgára is.
A matematika középszintű vizsga értékelésére speciális szabályok érvényesek. Csak írásbeli vizsgarész van, amin ha a vizsgázó eléri a 10 százalékot, de nem éri el a 20 százalékot, akkor szóbeli vizsgán még megküzdhet a kettesért.
Az élet matematika, a matematika: élet.
A második fő érettségi tárgy vizsgáinak befejezésére, diákokra várunk a gimnázium előtt.
10 óra 7 perc: Semmi mozgás, a diákok már több mint két órája görnyednek a feladatok fölött, a megoldásukhoz függvénytáblázatot, körzőt, vonalzókat és egy egyszerűbb (szöveges adatok tárolására alkalmatlan) számológépet használhatnak csupán. Kint csodás napsütés, ragyogó kék ég, kevés fátyolfelhő. Bent geometria, aritmetika, függyvénytan.
10 óra 11 perc: Még mindig kihalt a gimnázium előtti terület. A vizsga hajnali nyolckor kezdődött, az egyetemre készülők emelt szintű feladatsort is kérhettek, hogy több pontszámot kaphassanak a jó megoldásokért. A gimivel szemközt egy elektronikai áruházlánc óriásplakátja. Ha a rajta szereplő fagyasztós hűtőgép 84 990 Ft-ba kerül és részletre is elvihető nulla százalékos THM-mel, akkor a garanciális idő lejárta után hány hónappal kell benne 42 ezer forintos alkatrészt cserélni?
10 óra 15: Még 45 percük van a nehezebb feladatsor befejezésére a felnőttkor küszöbén egyensúlyozó érettségizőknek.
10 óra 23: Egy másik óriásplakát is virít a szemközti járdát beárnyékolva. Ha a francia ötajtós limuzin, klímával 2 999 000 forinttól kapható, becsüljük meg, hogy valójában mennyit kell fizetni, hogy tényleg a miénk legyen az autó. Vegyük figyelembe a járulékos költségeket: a részletfizetési buktatókat, a magas kamatokat és THM-et, a regisztrációs adót, a forgalombaállítási díjat, a kötelező felelősségbiztosítást és a CASCO-t is. Plusz pontokért számítsuk ki mindezt egy hasonló típusú, de ötéves, használtan vásárolt jármű esetében is. Pontjainkat egy benzinkúton váltsuk be.
10 óra 28 perc: Sehol senki. Az iskola előtt elzörög egy 14 -es villamos. Három kocsiból áll, minden kocsinak 4 pár kereke van. Hány éves a villamosvezető?
10 óra 36 perc: Az iskola előtti villanyoszlopon filctollas firka - három név egymás alatt: Vicky, Kriszty, Reny. Ha Vicky magasabb mint Reny és a filctoll Kriszty kezében volt, hány évesek a lányok és mennyi az y értéke?
10 óra 40 perc: Végre feltűnik egy diák, Péter a 12. c-ből, majd hamarosan követi osztálytársa, Zsigmond. Mindketten felszabadultak, örülnek hogy túl vannak a nem túl szívatós matekvizsgán, de lélekben már a szerdai törire készülnek, majd az azt követő csütörtöki, pénteki nyelvvizsgákra. (nak)