Várhatóan marad az MSZP–SZDSZ-kormány

2006.04.23. 19:00
Az Index mandátumbecslése szerint ma 57 mandátumot szerez a Fidesz-KDNP, 52-t az MSZP és az SZDSZ jelöltje, Nagyatádon a kvázifüggetlen Gyenesei István nyer. Így új MSZP–SZDSZ-kormány alakulhat, 197 mandátumos támogatással. Valamennyi közvélemény-kutató arra számít, hogy az MSZP és az SZDSZ képviselőinek száma meghaladja a kétszázat. A bizonytalanság azonban nagy, nem tudni, a kisebb pártok támogatói mennyire szavaztak át, és azt sem, hogy a mai kisebb részvétel kinek kedvez.

A két héttel ezelőtti eredmények és a Medián korábbi, a kisebb pártok támogatóinak másodlagos pártpreferenciájára vonatkozó adatai alapján készült el az Index második fordulós mandátumbecslése. Eszerint arra következtetünk, hogy a választások után - bár még a négy évvel ezelőttinél is szűkebb többséggel - ismét az MSZP és az SZDSZ alakíthat kormányt.

Csak 17:6-ra nyeri a Fidesz a "fordítóversenyt"

A 110, még nyitva maradt körzetből az első fordulót 61 helyen a szocialista vagy a közös koalíciós jelölt, 47 helyen a Fidesz-KDNP jelöltje, egy helyen - a Somogy megyei Nagyatádon - a Somogyért Egyesület színeiben induló Gyenesei István nyerte. Számításaink szerint a második fordulóban 17 helyen ugyan fordítani tud a Fidesz, így a két kecskeméti és szombathelyi, a megmaradt egy szegedi, a kiskunfélegyházi, a szeghalmi, orosházi, edelényi, a gárdonyi, a mosonmagyaróvári, a püspökladányi, a jászapáti, az aszódi, a ráckevei, a ceglédi és a nagykállói egyéni mandátumot az első fordulós eredményeken fordítva a Fidesz nyeri el (Szeghalmon, Jászapátiban, Püspökladányban, Ráckevén és Cegléden ez négy éve is sikerült).

Ugyanakkor várakozásaink szerint van hat olyan választókerület is, ahol a koalíciós pártok politikusai fordítják a maguk javára az állást. Ez történhet három budapesti választókerületben (a belvárosiban és Ferencvárosban, ahol a liberálisok javára lépett vissza MSZP-s politikusok, valamint talán a 17. számú, XI. kerületi körzetben), továbbá Békéscsabán, Tatán és Budaörsön.

Ha becsléseink helyesek, akkor a 110 mandátumból 49 lesz a szocialistáké, és az első fordulóban megszerzett 38-cal 87 egyéni képviselői helyük lehet. A területi listákról már a két hete megszerzett 71 képviselői hely, valamint a 87 egyéni győzelem esetén várható 21 országos listás mandátum alapján összesen 179 szocialista képviselő ülhet a parlamentben. A koalíciós partner SZDSZ-nek a 3 mostani egyéni győztese, a két hete meglévő 4 területi listás hely és a 11 országos listás mandátum összesen 18 képviselői helyet jelent. A két párt így 197 - a négy évvel ezelőttinél eggyel kevesebb - képviselővel alkothat kormányt; 2002-ben 178 MSZP-s, 19 SZDSZ-es és Hankó Faragó Miklós személyében egy közös képviselő jutott a parlamentbe, a Fidesz és az MDF közösen 188 helyet szerzett.

Az Index mandátumbecslése

EVK Lista Országos Összes
MSZP 87 71 21 179 46,37
Fidesz 85 69 23 177 45,85
SZDSZ 3 4 11 18 4,66
MDF 0 2 9 11 2,85
Somogyért 1 0 0 1 0,26
Összesen 176 146 64 386 100,00

A most a kereszténydemokratákkal közösen induló Fidesz idén csak 177 helyig juthat, ebből ma 57 egyéni mandátumot tehet hozzá az április 9-én megszerzett 28-hoz, így lesz 85 egyéni mandátuma, emellett két hete szerzett 69 listás helyet, míg az országos töredékszavazatos listáról 23 képviselő juthat a Házba. Azzal nem számolunk, hogy az MDF egyéni győzelmet arasson - nem számítva a Gödöllőn közös MDF–Fidesz-jelöltként induló Gémesi Györgyöt -, a párt 2 területi és 9 országos listás mandátumot gyűjthet.

Nagyobb szocialista győzelmet vár a Medián

A közvélemény-kutató cégek közül csak a Medián tett közzé mandátumbecslést a két választási forduló között. A kutatók a múlt héten egy 600 fős mintán készített felmérés alapján még arra számítottak, hogy az MSZP 185, a Fidesz 171 képviselőt juttat a parlamentbe (az SZDSZ-nek 19, az MDF-nek 11 helyet jósoltak). Az utolsó, 1600 fős felmérés alapján készített mandátumbecslésük a kormánypártok még nagyobb győzelmét vetítik előre (bár meg kell jegyezni, hogy noha a Medián készíti hagyományosan az egyik legpontosabb előrejelzést, két hete a 46 százalékos jóslatával kissé felülbecsülte az MSZP várható eredményét). Az eltérést a mi mandátumbecslésünk adataival az is indokolhatja, hogy mi viszont csak az első fordulós eredményeket vettük alapul, így a két forduló közötti hangulatváltozást - a győztes párthoz csatlakozás lélektani hatását - nem tudtuk figyelembe venni.

A sávos becslés szerint az MSZP 187-193, a Fidesz-KDNP 161-167, az SZDSZ 19-20, az MDF 12 mandátumot szerez, ezen belül a legvalószínűbbnek 190 szocialista, 164 fideszes, 19 liberális mandátumot tartanak, emellett a Medián is számít Gyenesei István egyéni kerületi győzelmére. A jelentős MSZP-győzelem ellenére tehát azt várja a Medián, hogy a szocialisták nem szerzik meg az abszolút többséget, vagyis az SZDSZ nélkül nem alakulhat MSZP-s kormány.

Ha bejön a Medián előrejelzése, akkor az elmúlt négy évinél kényelmesebb kormánytöbbséget eredményezhet a 206-213 szocialista és liberális képviselő. Ez 53,3-55,2 százalékos parlamenti többséget jelenthet egy MSZP–SZDSZ-kormánynak, ami azonban még - az esetleges alkalmankénti MDF-es és független képviselői támogatással is - messze van a kétharmados törvények módosításához szükséges 259 mandátumtól.

A Szonda 201-214 kormánypárti képviselőt vár

A Mediánhoz hasonlóan az első fordulóban a legpontosabb eredményeket prognosztizáló Szonda-Ipsos is arra számít, hogy kétszáznál több képviselője lesz az MSZP–SZDSZ-koalíciónak. Az MTV-ben nyilvánosságra hozott, a Mediánéhoz hasonlóan sávos mandátumbecslés szerint az MSZP 182-193, a Fidesz 160-171, az SZDSZ 19-21, míg az MDF 11-12 képviselői helyre számíthat úgy, hogy a mai 110 egyéni képviselői helyből 58-at adnak az MSZP-nek, 45-öt a Fidesznek, 5-öt az SZDSZ-nek, 1-1-et az MDF-nek és Gyenesei Istvánnak. Azt tartják a legvalószínűbbnek, hogy a szocialistáknak 186, a Fidesz-nek 167, az SZDSZ-nek 20, az MDF-nek 12 képviselője lesz. Ha a mandátumbecslésük helyes, akkor 201-214 képviselővel 52,1-55,4 százalékos többsége lehet az MSZP–SZDSZ-kormánynak.

A Tárki minden modelljében nyer a kormány

Az előző fordulós eredményekkel számolva 182 MSZP-s, 171 fideszes, 20 SZDSZ-es és 12 MDF-es képviselői helyet, valamint 1 független mandátumot vár a Tárki. A kutatóintézet a Tv2 műsorában ismertette mandátumbecslését, amelyhez két lehetséges változással is számolt: azzal, ha a szocialista szavazók tíz százaléka nem megy el szavazni, és azzal, ha az előző forduló fideszes szavazóinak tíz százaléka marad távol az urnáktól.

Ha a szocialisták szavazói lettek volna passzívabbak, akkor sem lehetne többsége a jobboldalnak, 173 szocialista és 20 liberális mandátummal a kormánypártok megszerezték volna a képviselői helyek felét, a Fidesz ebben az esetben 180, az MDF 12 hellyel rendelkeznek (plusz az egy független). Ha a Fidesz-szavazók lettek volna passzívabbak, akkor 189 szocialista, 23 liberális mandátummal - vagyis 212 fős kormánytöbbséggel -, 161 fideszes és 12 MDF-es képviselővel számol a Tárki (plusz itt is az egy független).

Gallup: ne reménykedjen a Fidesz

A Gallup a második fordulót megelőzően nem végzett a nyitott szavazókörök mindegyikében olyan vizsgálatot, amely alapján megjósolható volna a második forduló eredménye. Ezért mandátumbecslésre nem is vállalkoztak, de a két forduló között készített 1071 fős vizsgálatuk és a billegő körzetekben végzett telefonos méréseik eredményeit közzétették.

A billegő körzetekben végzett április 10-i és április 20-i telefonos vizsgálat eredményei között nem láttak lényeges különbséget, ami a Gallup szerint arra utalhat, hogy nem történt áttörés semmilyen tekintetben, ezért ezekben a körzetekben továbbra is néhány szavazat dönthet a nyertes személyéről. A felmérésből kiderült, hogy az MDF híveinek a másodlagos preferenciáit tekintve az látszik, hogy csupán 13 százalék számára szimpatikus a Fidesz. Körükben az MSZP-t 12, és a Fidesz-t is 10 százalékban utasítja el, mint olyan pártot, amire semmiképp sem szavazna. Az MDF táborának 45 százalékának nem volt másodlagos preferenciája, vagyis ők azt mondják, hogy ha nincs MDF-es jelölt, akkor ők senkire sem szavaznának.

Századvég: 209 képviselős MSZP–SZDSZ-többség

A Századvég szerint huszonnéggyel több mandátumot kaphat az új parlamentben az MSZP, mint a Fidesz-KDNP; a cég adatait az RTL Klub műsorában tették közzé vasárnap. A Századvég az MSZP-nek 189, a Fidesz-KDNP-nek 165, az SZDSZ-nek 20, az MDF-nek 11 mandátumot valószínűsít, vagyis arra számít, hogy 209 kormánypárti képviselő lesz.

Sok a bizonytalanság

A mostani mandátumbecslésünkben jóval több a bizonytalansági tényező, mint az első fordulóra készített, nyolcvan százalék fölötti eredményt hozó előrejelzésben volt (a 176 egyéni körzetből 145-ben eltaláltuk az eredményt). Számításaink szerint ugyanis legalább 24 olyan billegő körzet van, ahol a két jelölt között legfeljebb 2 százaléknyi különbség lesz - ebből 11-ben az MSZP, 13-ban a Fidesz jelöltjét látjuk esélyesebbnek a győzelemre -, így minimum 24 mandátum sorsáról akár néhány tucatnyi szavazat vagy éppen a külföldön szavazók véleménye dönthet.

Nehéz azzal is számolni, hogyan szavaznak a már versenyben nem lévő kisebb pártok támogatói (ha egyáltalán elmennek a második fordulóban). Bár a Medián készített korábban felmérést az úgynevezett másodlagos pártpreferenciáról - vagyis arról, hogy kire szavazna egy kis párt támogatója a második fordulóban -, de ott nagyon nagy, pártonként 20-34 százalékos volt azok aránya, akik nem tudtak választani. Kérdés, közülük hányan mentek el szavazni, és kit választanak végül.

Bizonytalanságot szül az is, hogy a mostani, a két héttel ezelőttinél mintegy négy százalékkal kisebb részvételi arány kinek kedvez, akárcsak az, hogy az első fordulóban az MDF-es jelöltet támogatók hogyan szavaztak abban a 24 körzetben, ahol nem léptek vissza a harmadik helyen végzett, nem Fidesszel közös jelöltként induló fórumos politikusok. Igaz, a 24 kerületből csak háromban - az egyik kecskeméti és az egyik veszprémi körzetben, valamint a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Edelényben - olyan szoros a verseny, hogy akár döntő lehet, hogy az első fordulóban gyűjtött 2,73-6,27 százaléknyi MDF-es szavazatból mennyit őriz meg az MDF-es jelölt, és mennyi korábbi támogatója szavaz át egyik vagy másik párt jelöltjére.

Kulcsszerep juthat az MDF-nek

Az MDF-nek nemcsak a jelöltjei, hanem a parlamentbe bejutó képviselői is kulcsszerepet játszhatnak. Ha ugyanis ma a Fidesznek egy huszáros hajrával sikerül a billegő körzetek többségében nyernie - és ma a 110-ből legalább 64-79 mandátum közötti mennyiséget szereznie -, akkor korábbi számításaink szerint sem az MSZP és az SZDSZ kettőse, sem egyedül a Fidesz nem alakíthat kormányt, vagyis az MDF 11 képviselőjén múlik a parlamenti többség. Azonban nem látjuk reális esélyét annak, hogy ilyen átütő sikert arassanak - vagyis csaknem harminc helyen fordítsanak - ma a Fidesz-KDNP jelöltjei.