Egyre kevesebb magyar támogatja a háborút
Taszár: már nem félünk a terrortámadás lehetőségétől
Magyar harcoló katonai alakulatokat gyakorlatilag senki sem küldene Irakba, de november óta jelentősen - 48-ról 31 százalékra - csökkent azoknak az aránya is, akik támogatnák egészségügyi, illetve műszaki alakulatok odaküldését - írja a Népszabadság. Ha meggyőzni nem is, de valamelyest megnyugtatni sikerült a közvéleményt az iraki ellenzékiek taszári kiképzésével kapcsolatban. A lakosság túlnyomó többsége változatlanul ellenzi a konfliktusban való részvételnek ezt a formáját is (decemberben 16, most 20 százalék támogatta az irakiak fogadását), de a két hónappal ezelőtti állapothoz képest már kevesebben félnek attól, hogy emiatt terrortámadások célpontjává válhat az ország: az elmúlt év végén még a lakosság 55 százaléka, most februárban "csak" 30 százaléka gondolta azt, hogy az irakiak kiképzése nagymértékben növeli ennek a valószínűségét.
A csatlakozáspártiak támogatják a fegyveres fellépést
Ennek ellenére egy esetleges katonai fellépést több mint ötször annyian (28 százalék) helyeselnének az ország EU-csatlakozását támogatók, mint az ellenzők körében (6 százalék). Érdekes viszont, hogy a csatlakozáspártiak annál inkább támogatják a fegyveres fellépést, minél inkább úgy érzik, hogy az európai országok többsége is támogatja azt, míg akik nemet mondanak a csatlakozásra, annál nagyobb arányban mondanak nemet a háborúra is, minél inkább érzik úgy, hogy az európai államok többsége is a katonai megoldás mellett áll ki.