Medgyessy feljelenti a Magyar Demokratát és a Magyar Nemzetet
További Belföld cikkek
- Hemzsegnek körülöttünk a vírusok, a szakember elárulta, melyiktől kell igazán tartanunk
- A Momentum Magyar Péterről: Akinek egy éve jutott eszébe küzdeni a NER-rel szemben, az ne oktasson ellenzékiségből
- Kövér László: Egy harsány hazudozó lépett a bukott posztkommunisták helyébe
- Gyurcsány Ferenc: Orbán csak egy egyszer használatos eszköz egy ocsmány világot építő játszmában
- Ügyészi fellebbezés után hét évet kapott a férfi, aki egy többlakásos ingatlant gyújtott fel
Medgyessynek kapcsolatot kellett teremtenie
Az elsőként a Magyar Demokratában publikált, de a kormánypárti napilaphoz is eljuttatott dokumentum szerint a luxusszállodát építő Gresco Rt. azzal bízta meg a kormányfőjelöltet, hogy teremtsen kapcsolatot "a jóváhagyási procedúrában és a szerződésben foglalt feladatok végrehajtásában résztvevő, az MSZP sorába tartozó képviselőkkel".
A szocialisták közleménye szerint Medgyessy Péter részéről a befolyásolásnak semmiféle szándékával soha nem találkoztak, sem tőle, sem mástól anyagi ellenszolgáltatást nem kértek és nem kaptak.
A gazdasági cég munkatársai majd' egy évet dolgoztak az ügyön
Medgyessy Péter az ügyet a választás előtti politikai játszmák részének tekinti. Számított rá, hogy durva lesz a kampány, amelyben ellene is lejárató hadjárat indul, de a jelenlegi ügyet szánalmas kísérletnek tartja - nyilatkozta. A politikába való visszatérése előtt cége gazdasági tanácsokat adott, ebben a konkrét ügyben pénzügyi, számviteli és stratégiai tanácsokat nyújtottak. Ez szerepel abban a szerződésben is, amelynek egy részét a Magyar Nemzet tette közzé. A gazdasági tanácsadó cég tíz munkatársa több hónapig dolgozott az ügyön, ezért az összeget nem csak ő kapta.
A kormányfőjelölt úgy véli, hogy a két újság megsértette személyiségi jogait, ezért polgári pert indít a Magyar Demokrata és a Magyar Nemzet ellen. A perindításhoz szükséges dokumentumokat már át is adta a jogi képviselőjének. Elképzelhető, hogy hasonló lépést tesznek az V. kerületi szocialisták is - tudta meg az MTI. A tv2 úgy tudja, hogy egy magánszemély viszont a Gresham-ügyben Medgyessyt jelentette föl a Legfőbb Ügyészségen. A feljelentést a Legfőbb Ügyészség továbbította a Fővárosi Főügyészségnek.
Liszkay: hol van nekik jó hírnevük
A Magyar Nemzet csak a tényeket, valamint ismert sztárügyvédek jogi álláspontját közölte Medgyessy Péterrel kapcsolatban - jelentette ki Liszkay Gábor, a Magyar Nemzet igazgató-főszerkesztője szerdán. Liszkay hangsúlyozta: ahhoz, hogy jó hírnév védelmében megalapozottan pert indítson ellenük Medgyessy, az is szükségeltetik, hogy megsértsék a szocialista miniszterelnök-jelölt vagy cége jó hírnevét. Liszkay kijelentette: a tények és a történtek tükrében hol van nekik jó hírnevük.