Rács mögött az esztergomi polgármester házának és autójának felgyújtói
További Belföld cikkek
- Gyurcsány Ferenc: Ha Magyar Péter magáénak akarja az országot, akkor csöbörből vödörbe kerülünk
- Varga Judit több mint 2 millió forintot keres a Miskolci Egyetem akadémiáján
- Két év alatt több mint 132 millió forintot költöttek Nagy Márton külföldi útjaira
- Északkelet-Magyarországot is elérte a szigorítás, Borsodban is kötelező a maszkviselés a kórházakban
- Már a fél ország beteg, és a kínai vírus is erőre kapott
"Egy esztergomi vállalkozót gyanúsítanak azzal, hogy Meggyes Tamás esztergomi polgármester épülő háza és szolgálati autójának felgyújtására megbízást adott" - jelentette be Tomin Szilvia őrnagy, a Nemzeti Nyomozóiroda (NNyI) vagyonfelderítési osztályának vezetője csütörtöki tájékoztatóján. A rendőrség a vállalkozó mellett elfogta a megbízást közvetítő személyt, és azokat is, akik végrehajtották a bűncselekményt. Összesen négy embert vettek őrizetbe kedden a bűncselekmény elkövetésének gyanújával, egy további személy pedig már jogerős szabadságvesztését tölti.
Meggyes Tamás autójára április 8-ára virradóra dobtak Molotov-koktélt, és ugyanakkor felgyújtották az épülőfélben lévő házának tetőszerkezetét is. A rendőrség egyrészt azt vizsgálta, hogy kinek állhatott érdekében a bűncselekmények elkövetése, másrészt pedig azt próbálták kideríteni, kik, mikor és hol vásárolták az épülő háznál hátrahagyott benzines kannákat.
Az őrnagy közlése szerint így találták meg a bújtatott kapcsolatot az indítékkal rendelkezők és a benzines kannát vásárlók között. Ez volt a fordulópont a nyomozásban, innen már célirányos, konkrét személyi körre szabott nyomozást folytattak.
A rendőrség kedden összehangolt akcióban fogta el a négy gyanúsítottat Budapesten és környékén, egyiküket például több hetes külföldi távollét után a Ferihegyi repülőtéren. Egy másik, 32 éves fővárosi vállalkozót pedig Dunaharasztiban. Az elfogáskor a készenléti rendőrség egyik terrorelhárítója véletlenül lövést adott le, a gyanúsított könnyű sérülést szenvedett. A lövés körülményeit vizsgálják.
A rendőrség a vállalkozó mellett elfogta a megbízást közvetítő személyt, és azokat is, akik felgyújtották a házat és az autót. A rendőrség indítványozta előzetes letartóztatásukat, az erről döntő bírósági tárgyalás pénteken lesz. A kedden elfogott négy személy mellett egy további személyt is gyanúsítanak, ő már más ügyben jogerős szabadságvesztését tölti.
A rendőrség tájékoztatása szerint az elkövetők erre a konkrét bűncselekményre szerveződtek össze. Még vizsgálja a rendőrség, hogy korábban követtek-e el hasonló bűncselekményt, egyelőre úgy tűnik, hogy nem.
Az indítékról a rendőrség a nyomozás érdekeire hivatkozva nem nyilatkozott, csak annyit közöltek: az a polgármester munkájából, a polgármesteri hivatal tevékenységéből adódott.
Mint mondta, a gyanúsítottak ellen közvetlen személyi és tárgyi bizonyítékok vannak, például van egy fényképfelvétel is a benzines kannát vásárlókról. A további nyomozati cselekmények miatt arról nem nyilatkozott, hogy a gyanúsítottak tettek-e vallomást.
Petőfi Attila, az NNyI igazgatója hozzátette: a gyanúsítottak kihallgatása még folyik, nem szeretnék, ha az újságban olvasnák, a rendőrség szerint hogyan történt a bűncselekmény.
Az eddigi adatok szerint a gyújtogatással okozott kár meghaladhatja a tízmillió forintot, de szakértők véleményére vár a rendőrség a pontos kárérték megállapítására.