További Belföld cikkek
- Szögekkel tűzdelte tele autójának gumiabroncsát egy sofőr Borsodban
- Durván megenyhült az idő, egy nap alatt 14 fokkal lett melegebb
- Legyen óvatos, megtévesztő írásokkal buzdítják fogyókúrára a nőket
- Georg Spöttle bejelentette, hogy visszavonul
- A DK kezdeményezte a Nemzetbiztonsági Bizottság összehívását
Orbán szerepe
A testület ülésén nem kerültek szóba személyi kérdések és arról sem született még semmiféle döntés, hogy Orbán Viktor miniszterelnöknek milyen szerepet szán pártja a jövőben. Nem kizárt, hogy a kormányfőt "eldugják" egy időre. Amikor 1994 és 1998 között a parlament európai integrációs bizottságának elnökeke volt, másfél-két évig szinte alig lehetett látni és hallani. Ezt az időt főként felkészülésre és a nemzetközi kapcsolatok erősítésére használta. Bármi is lesz a feladata, a Fidesz alapszabályán módosítani kell, mert ebben az szerepel, hogy a miniszterelnök tanácskozási és szavazati joggal tagja a Fidesz elnökségének.
Nem hullnak fejek
A testület ülésén az sem került szóba, hogy bárkinek is felelnie kellene a választási vereségért. Ezzel kapcsolatban megismételte a Fidesz vezetőinek korábbi megállapítását, hogy minden eddiginél jobban szerepeltek a választáson, éppúgy növeli tudták mandátumaik számát, mint a rájuk eső voksokat. A Fidesz, ezért egyáltalán nem tartja rossznak választási szereplését, igaz azonban, hogy kormányalakításhoz nem kapott elegendő mandátumot. A politikus is kijelentette: sokan voltunk, de nem elegen.
Tisztességes kormányzás, tisztességes kampány
Tisztességesnek nevezte négy éves kormányzásukat, de a kampányukat is. A korteskedésnek tudta be, hogy a voksolásokon a dobogó aranyérmese a Fidesz lett, míg az ezüst és bronzérmes az MSZP, illetve az SZDSZ. Deutsch Tamás maga sem találkozott még olyan furcsa választási eredménnyel, mint amilyen most született, hiába nyerték el a legtöbb mandátumot, nem folytathatják a kormányzást.
A fideszes politikus kiemelve az elmúlt négyéves eredményeiket, a családtámogatási rendszert, a munka becsületének visszaadását, a tanulási lehetőségek kiszélesítését emelte ki. Megjegyezte, hogy az elért eredmények csorbítását igyekeznek megakadályozni, de a bővítésüket támogatni fogják.
Tovább él a demokrácia vonal
Deutsch Tamás megjegyezte: az elmúlt napokban több olyan nyilatkozat hangzott el szocialista és szabad demokrata politikusok szájából, amelyik "egyre nagyobb aggodalomra" ad okot. Megemlítette Kuncze Gábor, a legfőbb ügyész bíráló megjegyzését, a szocialista pártelnök Duray Miklós ellen intézett "támadását", illetve a közszolgálati médiumok elleni megnyilatkozásokat. A Fidesz ezekből a nyilatkozatokból azt a következtetést vonta le, hogy veszélybe került a demokratikus intézményrendszer, ezért tovább működtetik a "demokrácia vonalat", ahol mindenkinek a bejelentését várják.
Május 8-án megalakul a Fidesz frakció
Az elnökség a párt alapszabályának megfelelően május 8-ra összehívta a Fidesz leendő képviselőcsoportjának alakuló ülését. Ezen megválasztják a képviselőcsoport új vezetését és körvonalazzák, ki milyen bizottságba kerüljön. A pártelnökség a Fidesz országos választmányát is összehívta: ez a testület május 11-én értékeli a választási eredményeket.