Nem jutnak Medgyessy színe elé
Az Index információi szerint vannak olyan miniszterek a kormányban, akiknek kinevezésük óta nem volt alkalmuk négyszemközt megbeszélni tárcájuk ügyeit a kormányfővel. Medgyessy Péter leginkább egykori kabinetfőnökével, Draskovics Tibor pénzügyminiszterrel és Kiss Péter kancelláriaminiszterrel tárgyalja meg a kabinet legfontosabb ügyeit.
Az Index információi szerint a kabinet tagjai közül többen hónapok óta nem kaptak lehetőséget arra, hogy négyszemközt tárgyalják meg minisztériumuk aktuális kérdéseit a kormányfővel.
Mellőzött megbeszélések
Az Indexnek már több kormánytag jelezte elégedetlenségét a kabineten belüli egyeztetések kialakult rendjével. Úgy tudjuk azonban, hogy a napi ügyek folyamatos tárgyalásának elmaradása mellett néhány miniszter "mellőzött" helyzetbe is került az elmúlt hónapokban. Főként a kisebbik koalíciós párt miniszterei tudják nehezen elérni, hogy Medgyessy személyesen tekintse át velük tárcájuk ügyeit, de ritkák a miniszterelnök és a stratégiai jelentőségű minisztériumok vezetőinek tárgyalásai is. A jelenleg szabadságát töltő kormányfő leggyakrabban Draskovics Tibor pénzügyminiszterrel és Kiss Péter kancelláriaminiszterrel tárgyalja meg a kabinet legfontosabb ügyeit, és rendszeresen találkozik szűk, négy-öt fős tanácsadó testületével is.Önjáró fokozatban
A hét elején a Világgazdaság írt arról, hogy az MSZP-ben egyre "kitapinthatóbb" az elégedetlenség a miniszterelnök teljesítményével. A lap szerint a kormányfő folyamatosan amortizálja a kabinetet a várható személyi döntéseiről kiszivárogtatott híradásokkal. A szocialisták szerint a kormányzati munka rovására megy, hogy Medgyessy azzal fenyegeti a minisztereket, ha nem dolgoznak megfelelően, leváltja őket. A Világgazdaság információi szerint az MSZP vezetőinek nehezen elfogadható a kormányfő "önjáró" működése, leváltását azonban ugyanaz a probléma gátolja, ami 2001-ben Medgyessy miniszterelnöki jelölését eredményezte: nincs más, legalább a többségnek elfogadható aspiráns a posztra.