A Millenárison évértékel Orbán

2007.01.19. 08:12
Orbán Viktor 2007-os évértékelő beszédét a korábbiaknál kevesebben hallgathatják meg élőben, idén 1000 főben határozták meg a meghívottak számát.

Február 16-án pénteken tartja meg a tavalyi évről szóló értékelő beszédét Orbán Viktor, írja a Magyar Nemzet. A napilap szerint a rendezvény helyszíne a budapesti Millenáris Park. (Később Hajnóczy Árpád, a Millenáris igazgatója az Indexnek azt mondta, egyelőre csak egy megkeresést kaptak, még nincs konkrét döntés arról, hogy tényleg ott lesz-e a jobboldali évértékelés.)

A lap információi szerint idén a korábbi években megszokottnál kevesebb ember, maximum ezren kaphatnak helyet a beszéd helyszínén. A Magyar Polgári Egyesület 1999-ben kérte fel először a pártvezért az évértékelésre, így az idei lesz a kilencedik alkalom.

Orbán azonban már korábban visszatér a közszereplésekhez, először a Fidesz vitasorozatán (január 27-én) mond beszédet, majd felszólal az Országgyűlés első ülésnapján is február elején, amikor Gyurcsány Ferenc miniszterelnök is beszédet mond.