Nándor
8 °C
23 °C
Index - In English In English Eng

Molnár Lajos besokallt

2007.04.04. 16:52
Az elismerések hiánya és a túlzott kritikák vezethettek Molnár Lajos egészségügyi miniszter lemondásához. Forrásaink szerint csak az utolsó csepp volt a pohárban, hogy kedden összekülönbözött Gyurcsánnyal, ez már korábban is megtörtént.

Molnár Lajos megelégelte, hogy a szocialistáktól és kormánytól sem kapott kellő elismerést a végrehajtott reformok miatt, s a koalíciós partner folyamatosan lassítani és akadályozni akarta a „liberális lendületet”, ez vezethetett a lemondásához, értékelték a történteket forrásaink.

Az utolsó csepp a pohárban állítólag az volt, hogy kedden Molnár Lajos összekülönbözött Gyurcsány Ferenccel a reform következő lépéséről, a több-biztosítós modellről. Információink szerint a kormányfő azt fejtette ki, hogy ezzel nem kell sietni, ennek még nem jött el az ideje.

Kipécézték a hibákat

Molnár Lajos már decemberben felvetette, hogy ha nem kap kellő támogatást a reformokhoz, akkor azokat nem csinálja végig. Akkor Gyurcsány még kiállt mellette. Az utóbbi egy hónapban azonban már az egészségügyi miniszter és a kormányfő viszonya finoman fogalmazva nem volt felhőtlen.

Az elmúlt hónapokban számos konfliktus volt a szabad demokraták és a szocialisták között az egészségügyi reform miatt. Molnár Lajosnak abból lett elege, mondták forrásaink, hogy munkájáért még a kormányoldalról és a MSZP-től sem kapott megfelelő elismerést.

Molnár szerint az ő tárcája volt az egyetlen, amely az elmúlt tíz hónapban érdemi munkát végzett. Érthető okokból ő is kapta a legtöbb támadást. Molnár szerint mindenki csak a hibákat pécézte ki, amelyek szerinte törvényszerűen be-becsúsznak egy ilyen nagy rendszer átalakítása közben.

Molnárnak abból lett elege, fogalmazott egyik forrásunk, hogy a tárca a szocialista lobbi "akadékoskodása" miatt több hónapot vesztett a vizitdíj bevezetésének előkészítéséből, majd az MSZP miatt hozták előre szeptemberről az év elejére a kórházátalakításokat is, s ezután pont tőlük kapott bírálatokat. Információink szerint az utóbbi időben a kormányfő sem arra helyezte a hangsúlyt, hogy egy nagy rendszert végre sikerült elmozdítani a holtpontról, hanem ő is inkább azt emlegette, miért kellett négy, bevetésen megsérült tűzoltónak vizitdíjat fizetni vagy miért vannak hibák a kórházátalakításról szóló határozatban.

Az egészségügy Bokros Lajosa

Molnár Lajos mostanra úgy érezte, ha távozik és a helyette egy új ember jön, akinek - tabula rasa alapon - jobb lesz a viszonya a kormányfővel, akkor több esély van a biztosítási modell megváltoztatására, az egészségügyi reform következő lépésére.

Forrásaink szerint elképzelhető, hogy a kormányoldalról szándékosan „provokálták” Molnárt, és várták, hogy beteljen nála a pohár. Egyik informátorunk úgy véli, ezt mutatja az is, hogy a kormányszóvivői iroda nagyon gyorsan reagált Molnár lemondásának hírére, és köszönte meg áldozatos munkáját.

Szerepet játszhatott ebben az SZDSZ elnökváltása is, Kuncze Gábor ugyanis már nem volt ott, hogy időben az asztalra csapjon. Molnár Lajos úgy érezte, elfogyott körülötte a levegő, értékelte a helyzetet forrásunk. Másik informátorunk szerint Molnár Lajos sorsa Bokros Lajoséhoz hasonlítható, aki 1995-1996-ban szívós részt vállalt az államháztartás rendbetételében, de amikorra túl sok, politikailag nehezen vállalható feszültség halmozódott fel körülötte, mennie kellett.