Már májusban dönthet az MSZP Orbán kihívójáról

2001.04.12. 15:56
Kovács László és Medgyessy Péter meghallgatásával megkezdődött az MSZP lehetséges miniszterelnök-jelöltjei és a pártelnökség közötti egyeztetés. A párt elnöke a meghallgatásokat követően kijelentette: nem kizárt, hogy még májusban összehívják a szocialista kongresszust, ahol véglegessé válik a miniszterelnök-jelölt személye.
A megbeszélések részletes tartalmát az elnökség nem hozta nyilvánosságra, de a meghallgatás után Medgyessy Péter úgy nyilatkozott: a választási győzelemhez a legfontosabb a párton belüli egység, a határozottság és a profizmus. Kovács László - aki jelölttársa meghallgatásakor a pártelnöki teendőket is ellátta - ezzel egyetértett, és kiemelte: fontos, hogy az egyéni érdekeket alárendeljék a választási győzelemnek. Mint fogalmazott: nem kizárt, hogy az egyeztető megbeszélések befejeztével még májusban összehívják a párt kormányfőjelölő kongresszusát.

Szili Katalin, elnökhelyettes
"nem kizáró tényező, ha a frakció más jelöltet támogat"
Medgyessy Péter volt pénzügyminiszter kijelentette: csak akkor vállalja a jelöltséget, ha az elnökség és a párt frakciója is elfogadja feltételeit. Mint ismeretes, Nagy Sándor frakcióvezető korábban Németh Miklós mellett tette le voksát, de mint Szili Katalin a párt elnökhelyettese a meghallgatást követő sajtótájékoztatón fogalmazott: "nem kizáró tényező, ha a frakció más jelöltet támogat".

"Feltételeimen nem tudok változtatni, mert ezek szükségesek ahhoz, hogy az MSZP jól szerepeljen a választásokon" - jelentette ki a szocialisták gazdasági kabinetjét is vezető politikus, miután konzultált az MSZP Országos Elnökségével. Közölte: a labda most az elnökségnél van, mert ennek a testületnek kell megteremtenie a feltételeinek teljesítéséhez szükséges körülményeket. "Egység, határozottság, profizmus" - összegezte az általa kívánatosnak és az MSZP választási győzelméhez szükségesnek tartott kritériumokat Medgyessy Péter.

Döntés vagy állásfoglalás egyébként nem született az elnökségi kihallgatáson, az elnökség semmiféle következtetést sem vont le a lehetséges jelöltekkel való egyeztetésből. Mindössze az vált világossá, amit eddig is mindenki tudott: Kovács és Medgyesy egyaránt le akarják váltani a jelenlegi koalíciót, a "hogyan és a miként" legfontosabb kérdéseiben pedig egyetértenek.

Szili Katalin annyit azért elmondott: a volt pénzügyminiszter korábban megfogalmazott levelén kívül újabb feltételekkel is előrukkolt az elnöki kihallgatáson, de ezek között sem volt olyan, ami elfogadhatatlannak bizonyult volna.

A miniszterelnök-jelöltek feltételeinek és javaslatainak egyeztetése a pártelnökséggel legközelebbb április végén, egy egyelőre közelebbről meg nem jelölt időpontban Németh Miklós meghallgatásával folytatódik.