Elfogták az esztergomi polgármester házának felgyújtóit

2008.06.11. 13:19
Elfogták a rendőrök az esztergomi polgármester kocsijának és épülő házának felgyújtóit. A Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai kedden csaptak le a gyanúsítottakra.

Április 8-án hajnalban felgyújtották Meggyes Tamás fideszes polgármester lakótelepi lakása előtt álló, önkormányzati tulajdonban lévő kocsiját. Ezzel majdnem egyidőben lángra lobbant a belvárosban épülő, már majdnem kész háza is, több milliós kára keletkezett.

A polgármester a támadás napján azt mondta: akik a kocsit és a házat felgyújtották, nem értek el semmit. Meggyes Tamás hozzátette: korábban kapott már fenyegetéseket. Volt, hogy kiszúrták az autója kerekét, máskor leköpték a szélvédőjét. Félni nem szabad, folytatni kell a munkát, még jobban és eltökéltebben is, mint eddig - mondta április elején.

Bartha László, a nyomozóiroda szóvivője az üggyel kapcsolatban nem nyilatkozott, csupán annyit mondott, hogy a bűncselekményről csütörtökön sajtótájékoztatót tartanak.