További Belföld cikkek
- Az SZMSZ-ügy miatt a budapesti főispánhoz fordul az ország egyik legaktívabb feljelentője
- Folytatódik az üzengetés, az MTVA számokat közölt az ellenzéki politikusok meghívásáról
- Félárbócra engedték a nemzeti lobogót az Országháznál az aradi vértanúk tiszteletére
- EP magyarügyi felelőse: A magyar fiataloknak fogalmuk sincs róla, mit jelent egy szabad társadalom
- Potyautas miatt állt a bál a Milánóba tartó járaton
Két lehallgatási jegyzőkönyvet és a rendőrségi rádiók forgalmát hozták nyilvánosságra azután, hogy először a nemzetbiztonsági, az emberi jogi és rendészeti bizottságok összevont zárt ülésén a kancelláriaminiszter arról beszélt, bizonyítékai vannak arra, hogy nem a rendőrök tolták rá a rendzavarókat a Fidesz demonstrációjára.
Kedden eredetileg az elhangzottakat nyolcvan évre titkosították, a papírok egy részének titkosságát azonban csütörtökön feloldották. A dokumentumok mellett a rendőrségi hangfelvételeket, illetve két, a zavargásokban résztvevő személy lehallgatott beszélgetését is közzétették. A Miniszterelnöki Hivatal honlapján elérhetők a lehallgatott beszélgetések leiratai.
Szilvásy György, a titkosszolgálatokat is irányító kancelláriaminiszter három parlamenti bizottság összevont zárt ülésén kedden ismertette a Nemzetbiztonsági Hivatal titkos eszközökkel rögzített információit. Előtte azonban a nyílt ülésen elmondta ezek lényegét.
E szerint az állítólagos rendzavarók szélsőjobboldali információs hálózatot hoztak létre, és közülük néhányan kapcsolatot tartottak a Fidesz egyes politikusaival is. Az elhangzottakról annyi tudható, hogy Demeter Ervin Grespik Lászlóval, Ékes Ilona pedig Tomcattel beszélt telefonon. Ezek azonban egyelőre nyolcvan évig titkosak maradtak.
A most nyilvánosságra hozott lehallgatási jegyzőkönyv csupán két állítólagos randalírozó két lehallgatott beszélgetését rögzíti, az a leiratból nem derül ki, ki kivel beszélt. Csupán annyi követhető belőle, hogy egy, az Astoriánál tartózkodó állítólagos rendbontó egy ismeretlen társával beszélget, aki a tömeggel az Astoria felé tart.
Részlet a párbeszédből:
"Debil: Kicsit hergeljétek a rendőröket, de úgy, hogy ne legyen összecsapás! És húzzátok magatokkal az Astoria felé!
Gyík: Azt akarjuk. Mi ezt is csináltuk. Direkt ezért mentünk csak ki. Nem akartunk mi itt ölni, érted.
D: Jó. Kénytelenek vagyunk elhozni azt a tömeget az Astoriától, anélkül vesztünk.
GY: Így van, így van. Az a jó, hogyha ide lejönnének, és itt csinálnák a balhét, érted.
D: De ahhoz húznotok kell magatokkal őket.
GY: Hát de nem tudjuk, mert fönt megálltak megint a Deák térnél.
D: Basszus.
GY: Ott egy tömeg, és ott meg van állva, de körülbelül, itt most már van, (...) kétszázezer ember az hétszentség. Hát de látod te is.
D: Félmillió van.
Gy: Nagyon jó. Na ennyi legalább kell csak az a baj, hogy ez mind a Fidesz-hez jött.
D: Hát majd kapnak egy kis könnygázt és akkor meglátjuk, hogy kihez jöttek.
Gy: Na ez az, úgy kéne, ez lenne a cél. Ez lenne a cél.
Ekkor nagy lesz a hangzavar, nem érthetőek D. szavai, majd újra hallhatóvá válnak: "Mindegy, az a lényeg, hogy sikerül valami"- mondja, majd elköszönnek egymástól" - olvasható az NBH leiratában.
A másik dokumentum a rendőrök párbeszédét tartalmazza délután negyed öttől este hatig, de azok a szövegek már nincsenek benne, amelyek az összekeveredett tömegek oszlatása közben zajlott az egyenruhások között.
A rögzített rádióforgalmazásban elhangzik egy olyan parancs, hogy kerítsék körbe az összes rendbontót, és ha kell állítsanak elő mindenkit, de semmiképp se hagyják keveredni a két tömeget.
Az az utasítás többször is elhangzik, hogy ne nyomják a rendbontókat a Fidesz nagygyűlésére, akadályozzák meg a két tömeg vegyülését. 16:24-kor a rendőrök nyugtázzák, hogy teljesen összekeveredett a két tömeg, összeértek a Károly körúton.
Ezután többször az hangzik el, hogy ne zavarják meg a Fidesz-rendezvényt, egyszer elhangzik az is, hogy a Fidesz szervezőjével egyeztettek, hogy hatig áll az oszlatás. Utána közlik a rádióban, hogy aki a Fidesz-rendezvény vége után is a helyszínen marad az ellen folytatódik majd az oszlatás.
A forgalmazás este hatig, addig a pillanatig tart, amikor a Deák téren lévők elkötik az egyik kiállított tankot. A diskurzus itt véget ér, noha az összekeveredett tömeg oszlatása ezt követően vette kezdetét.