További Belföld cikkek
-
Balaton-átúszásra készül egy 75 éves Krisna-hívő lelkész
- Meghalt Funk Sándor addiktológus
- Fényes nappal, egy kispesti buszon lopták el a tinédzser bankkártyáját, megtörtént a vádemelés
- Karácsony Gergely bejelentette, újabb klimatizált buszokkal bővül a BKK flottája
- A BKK is beszáll a Hungaroringre való kijutás megkönnyítésébe
Elnéptelenedő főváros
A KSH adatai szerint a főváros lakossága az országos átlagnál is nagyobb mértékben csökken. Az utóbbi években több mint 10 százalékkal (242 ezer fővel) élnek kevesebben Budapesten, a megye lakosainak száma azonban nagyságrendekkel növekedett (131 ezer ember költözött a térségbe, így a megyében jelenleg összesen 1 081 000-en élnek).
A hivatal munkatársa érdeklődésükre kifejtette: "Ebből egyrészt az következik, hogy a budapestiek nagy része költözött az agglomerációba az elmúlt időszakban, másrészt, hogy a főváros tovább öregedett, hiszen elsősorban a fiatalabb lakosság hagyta el Budapestet".
Nyugaton nő a népesség
A részeredmények másik érdekessége az ország megyénkénti lakosságeloszlása. Eszerint a nyugat-magyarországi területeken, elsősorban Győr-Moson-Sopron és Fejér megyékben jelentősen nőtt a népesség (Győr-Moson-Sopron: 7000 új lakos, Fejér megye: 15 ezer "bevándorló"), keleten viszont nem figyelhető meg hasonló tendencia.
A nemek aránya nem változott jelentősen
Változatlanul több nő él az országban, mint férfi. A KSH szakértője elmondta: ez más nyugat-európai országokban is így van, és főleg idős korban jellemző, hiszen a nők átlagéletkora általában magasabb a férfiakénál. Magyarországon azonban ez a tendencia felerősödni látszik, elsősorban Budapesten, ahol - az elköltözések miatt - amúgy is sok az idős ember. Az aprófalvas településekben a legjelentősebb a nők többsége, hiszen ott él a legtöbb öreg ember.
További adatokat, és végleges eredményeket leghamarabb 2002 elején publikál a hivatal. A végleges felmérésekből kiderül majd a kisebbségek és külföldiek aránya, a pontos lakosságmegoszlás és egyéb mutatók is nyilvánosságra kerülnek.
A népesség száma, nemek aránya megyénként