Etelka, Aletta
-5 °C
0 °C

Mire jó egy népszavazás?

2007.05.07. 08:23
Olyan mértékben fordultak el a választók Gyurcsány Ferenc kormányától, hogy hasonló esetben a világon mindenütt hangot kapna a váltás igénye. De nálunk sincs új a nap alatt. A kilencvenes évek elején az MDF gyors népszerűségvesztése után az Antall-kormányt kezdettől alkalmatlannak látó szabad demokrata és szocialista véleményirányítók állásfoglalásaiban csaknem minden mai Fidesz-ötlet megfogalmazódott. A szakértői kormány, az előrehozott választások, de még a népszavazással kikényszeríthető parlamentfeloszlatás gondolata is megjelent.

Hazánk szabad ország, a törvények betartásával bárki követelheti a hatalom idő előtti távozását. Csakhogy amíg a kormánynak az Országgyűlésben többsége van, leváltása alkotmányosan nem kikényszeríthető. A baloldal többsége ma négyszer nagyobb, mint a korábbi ciklusban volt. Minden koalíciós honatya pontosan tudja: előre hozott választások esetén pártja megsemmisítő vereséget szenvedhet, és a Fidesz akár kétharmados parlamenti többséghez is juthat. Akkora a félelem Orbán Viktor visszatérésétől a kormány oldalán, hogy pártjai és képviselői nagy valószínűséggel kitartanak 2010-ig.

Akad ok a tiltakozásra

A Medgyessy–Gyurcsány-kabinet mértéket nem ismerő költekezésével alighanem a '89 utáni magyar gazdaságtörténet legnagyobb hibáját követte el. Az adósságállomány ennél is jobban utoljára az 1985-ös gyorsítás idején ugrott meg. Ám az így elkerülhetetlen szigorítások, majd a piaci reformok az egyik legközvetlenebb előzményét jelentették Kádár János bukásának és a rendszerváltásnak.

A 2006-os választásokat megelőzően valamennyi párt tisztában volt az államháztartás állapotának lényegével. A Fidesz bármelyik riválisánál inkább áltatta a választókat, és a költségvetési hiánycsökkentés szükségességét illetően ma is megtéveszti az embereket. De kicsi és nagy párt egyformán igyekezett lépést tartani ígéreteivel. A pártok egymásnak aligha tehetnek szemrehányást, azonban a szélesebb választóközönség joggal érezheti magát becsapottnak. A győztesek kétségkívül egészen más program végrehajtására nyertek felhatalmazást, mint amelynek megvalósításába a kormányalakítást követően nyomban belekezdtek.

A megszorítások bejelentésével, majd a hazugságok zárt körben történő provokatív elismerésének nyilvánosságra kerülésével érthetően égig ért a jobboldali választók haragja. Az első helyen saját hibái miatt másodszor is veszítő Orbán Viktornak éppen erre a felzúdulásra volt szüksége. A Fidesz kurdarcának valóságos okairól szóló vitát félbevágva a történteket hatásosan be lehetett illeszteni a baloldal győzelmét szinte csak ármány vagy erőszak következményeként elképzelni tudó jobboldali mitológiába. A menthetetlen őszi rendőri túlkapások pedig tovább erősítették a hitet: a "kommunisták" hatalmuk megtartásáért bármire képesek.

A vezéri szerepének megvédéséért küzdő hajdani kormányfő törekedett irányt adni tábora hevének. Ám azt is tudta: Magyarország nem Ukrajna vagy Grúzia. Az Európai Unió tagállamában nem lehet a választási eredményt egykönnyen semmissé tenni. Így hát szavaival folyvást fűtötte, ám egyúttal ténylegesen moderálta is hívei indulatát. A régi magyar sérelmi politizálást folytatva nagyokat mondott, de jobbára csak a kordonbontással lépte át a törvényes határokat.

Végre történik valami?

A kormányfőt távozásra felszólító ultimátum komolytalansága után a Fideszben jó ötletnek tetszhetett a népszavazási kezdeményezés. Az akció legalább háromnegyed évre elfoglaltságot ad a párt híveinek. Közben a megszorítások elégedetlenjei csatlakozhatnak a jobboldal ügyéhez. Csakhogy az emberek a nálunk régóta megszokott módon reagáltak: túlnyomó többségük most sem hitt az együttes tiltakozás erejében. Szavazóik jelentős hányada otthagyta a szocialistákat, ám közülük kevesen gondolják, hogy Orbán Viktor érdemileg javítana helyzetükön. A Fidesz iparkodott a legfontosabb társadalmi csoportok elégedetlenségét megmozgatni témaválasztásaival, ám meglehetősen amatőr módon. Kérdései egy része alkotmányos aggályokat vet fel, más része meg nem a kormány intézkedéseinek lényegére vonatkozik.

Néhány egyszerű gyógyszer patikán kívüli eladása nyilvánvalóan megkönnyíti az életet. Ám a tényleges társadalompolitikai kérdés az volna, hogy óriás cégek néhány nagy hálózatba centralizálhatják-e a gyógyszer-kereskedelmet, vagy az megmarad a gyógyszerészek kismagántulajdonának. (Nyugat-Európa országainak többségében a hagyományos értelmiségi szakmák egy részébe nem engedik be a nagyvállalatokat. Újabban néhol megváltoztatták az évszázados szabályozást. Ám például Németországban úgy liberalizálták egyes gyógyszerek árusítását, hogy továbbra is csak diplomás patikus tulajdonolhat gyógyszertárat, és egy kézben változatlanul csak egyetlen üzlet lehet.)

Még ennél is inkább mellényúlt a Fidesz kérdése az egészségügyben. Az SZDSZ nem a kórházakat, hanem a társadalombiztosítást óhajtja privatizálni. Szakértője szerint egy-egy magánbiztosító már néhány milliárd forintból megalapítható lenne. Így a kevesebb, mint egyetlen nagy kórház árából megalakuló 8-10 társaság nemsokára dönthetne valamennyi magyar kórház és rendelőintézet jövőjéről. Ám az egészségügyi reform lényegét a Fidesz kérdései még csak nem is érintik. Csupán egy házaspár népszavazási indítványa kísérelné meg eltiltani a kormányzatot a versengő több-biztosítós modelltől.

Alkotmányossági aggályok

A NATO-tagságunkról döntő népszavazás eredménytelenségétől tartó Horn-kormány javaslatára az Országgyűlés 1997-ben alaposan átírta a referendum szabályozását. A több mint nyolcmillió választópolgár felének részvétele helyett ekkortól elegendő a szavazók negyedének egybehangzó voksa is. Ennek a feltételnek a teljesítése a bő kétmilliós táborral bíró nagypártoknak már nem eleve reménytelen feladat. De körülményeink között még a választójogosultak negyedét sem olyan könnyű egy-egy ügy aktív támogatására rávenni. Az országgyűlési választások vesztesei és a szerencséjüket megalapozni remélő kis szervezetek így is gyakorta fontolgatták, hogy a nép döntését kérik. Ám az Országos Választási Bizottság és az Alkotmánybíróság eddig általában kifejezetten kiterjesztően értelmezte a népszavazást kizáró okokat. Ekként viszont egyre szűkebb lett a feltehető kérdések köre.

Most viszont az alaptörvény betű szerinti alkalmazásával az Alkotmánybíróság mintha inkább a közvetlen demokrácia oldalára állna. Az államháztartással való közvetett összefüggés, az a tény, hogy a döntés pénzbe is kerül a költségvetésnek, kétségkívül önmagában még nem lehet kizáró ok. Ám a mindenkori költségvetés tartalmától függetlenül, közvetlenül valamely állami juttatás, szolgáltatás létezéséről, annak ingyenességéről vagy díjáról az alkotmányozó szándéka szerint aligha lehet népszavazást tartani. Ha lehetséges lesz a vízit- vagy tandíjról voksolni, akkor nemsokára a gázár-támogatásról is lehet majd referendum, és ekként miért ne lehetne szavazni a költségvetésből fizetendő első korsó sör ingyenességéről is?

Már a régi görögök is tudták, a népszavazás veszélyes fegyver. A referendum eredményét a kérdésfeltevés nagyban meghatározza. A váltig a nép akaratára hivatkozó vezetők Napóleontól Szaddám Huszeinig sokszor hivatkoztak az emberek tagolatlan egyetértésére. A modern Európában inkább csak Svájc évszázados népszavazási gyakorlata tekinthető igazán meggyőzőnek, ahol községi, kantonális és szövetségi referendumok százain edződött, kiegyensúlyozott társadalomban élő polgárok döntenek. Viszont a legrégibb és a legviszontagságosabb képviseleti demokrácia, Nagy-Britannia és Németország ugyancsak ódzkodik az országos referendum intézményétől. A fiatal tömegdemokráciákban a népszavazásos technikák rendszerint a közéleti viták további leegyszerűsítésére, és nem megegyezéses megoldására ösztönöznek. Ezért alighanem jobban járunk, ha a népszavazás kivételes eszköz marad hazánkban is.

Zsákutcában előre

A kevéssé lényeges kérdésekre egyszerűsödő Fidesz-kezdeményezés aligha ingatja meg a kormányt, viszont kellő mozgósító erő híján annál könnyebben juthat a határon túli magyarok állampolgársága ügyében eredménytelen referendum sorsára. De a legsikeresebb népszavazás sem hozhatja önmagában előre a választásokat. Csak a hazánk életét megbénító, heteken át tartó megmozdulás-sorozat kényszeríthetné ki a fordulatot. Ám a magyarok túlnyomó többsége nagyon nem akar ilyen felfordulást. Ha a Fidesz elnöke igazán erős vezető lenne, megmondhatná híveinek, hogy 2010-re készüljenek. Azonban már nem ura sem önmagának, sem táborának. Régóta vezéri mítoszának igényei mozgatják magatartását. Így aztán most ott és úgy rohamoz, ahol lényegében lehetetlen az áttörés.

Közben pedig ismételten megmutatkozik Orbán Viktor gyengesége. Örökös erősködésével idáig csak megszilárdította Gyurcsány Ferenc helyzetét. A folytonos nagyot mondás sorban lelepleződik. A radikális nemzetiek egyre inkább a saját útjukat járják. A Fidesz viszont újra és újra átengedi az alapvető jobboldali érték, a rend képviseletét a baloldalnak a meglehetősen rendpárti országban. Akcióival folyvást megerősíti a polgári közép és a baloldal Orbán-ellenes képzeteit. A hazai jobboldal a népszavazás kérdéseivel is beszorult a bármiféle változás ellenzőjének pozíciójába. Az új magyar kapitalizmust bajos szeretni, ám magatartásával a Fidesz a nyugatos polgárosodás ügyét odahagyja a kormánypártoknak. Hatalmas népszerűségelőnye ellenére a jobboldal továbbra is zsákutcában menetel. Elnöke tévedéseivel a párt alvezérei, a jobboldal véleményformálói nem képesek mit kezdeni.

A Fidesz akár megsemmisítő vereséget is mérhet a koalíciós pártokra, de fölénye inkább a kormány és az SZDSZ politikáján múlik. Az állampolgári jövedelmek alapos megsarcolásával a Gyurcsány-kabinet ma ott tart, hogy az államháztartás hiánya idén nagyjából akkora lesz, mint Medgyessy Péter idején volt. Ez ideig még egyetlen átfogó reform elfogadásáról sincsen döntés, de az egészségügyben és a közigazgatásban már ott a zűrzavar. A konvergenciaterv teljesítéséhez elengedhetetlen lépések többsége még nyilvánvalóan hátra van, de máris összeomlott a szocialisták támogatottsága. Ám az országgyűlési választásokig még három év telik el. Ki tudja, addig mi történik. Ha a jobboldalon semmi sem változik, az még sokba kerülhet 2010-ben a Fidesznek, és sajnos az országnak is.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!