Fekete angyal és forgalomkorlátozás a Hősök terén

Az 1956-os forradalom leverésének 51. évfordulóján kisebb forgalmi korlátozások lesznek, demonstrációszervezésnek egyelőre nincs nyoma.

Egy éve 29 demonstrációt jelentettek be a fővárosban november 4-re, az idén lanyhult az érdeklődés az évfordulós nap után. Az Emlékezés és Gyász napján egyelőre csak tizenkét demonstrációt jelentettek be,

ebből egy nem kapcsolódik a Nemzeti Gyásznaphoz.

Az 56-os záró emlékünnepség idejére a Hősök terén az angyalt tartó obeliszk feketébe burkolják. A közjogi méltóságok részvételével zajló állami koszorúzási ünnepség miatt szombat estétől a vasárnapi helyszínen, a tér környékén megállási tilalom lesz.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság közlése szerint szombaton este nyolc órától vasárnap éjfélig tilos lesz autóval megállni az '56-osok terén, a Hősök tere és a Benczúr utca között, és a Hősök terén. Nem lehet majd megállni az Olof Palme sétányon sem, a Hősök tere és a Zichy Mihály út között, és a Műcsarnok mögött, valamint az Állatkerti körúton a Hősök tere és az Állatkerti út között és az Állatkerti út mindkét oldalán az Állatkerti körút és a Dózsa György út között.

Nincs információ szélsőségesekről

A hivatalos állami megemlékezések mellett pártok, civil szervezetek rendezvényei és demonstrációk is várhatók a fővárosban. A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) valamennyi bejelentést tudomásul vett. Jelenleg nincs arról információ, hogy a rendezvényeket bármely szélsőséges csoport meg akarná zavarni, vagy be nem jelentett jogellenes demonstrációt kívánna tartani - olvasható a rendőrség internetes oldalán.

Az 1956-os forradalom leverésének 51. évfordulóján - november 4-én, vasárnap Sólyom László köztársasági elnök a Rákoskeresztúri köztemetőben koszorúz, majd megemlékezésen vesz részt a Kisfogházban.

A Kossuth térre egyszerre három civil szervezet is demonstrációt jelentett be: a Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt, a Magyar Nemzeti Bizottság 2006 valamint az 1956 Alapítvány - Élő 56 Tömörülés, amely az 1956-os emlékműnél tartja rendezvényét. A Magyarok Világszövetsége a Szabadság téren.