![Párizs minket is várt: az Index helyszíni stábja is rácsatlakozott az olimpiára](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5747/57478/574785/57478563_4251271_8faf1cbc1b9d98fe8cf5c41d22bcb69e_wm.jpg)
További Belföld cikkek
-
Törölték azt a repülőjáratot, amivel Ákos és zenekara ment volna Tusványosra
- Ők már biztosan beülnek a Tisza Párt színeiben a Fővárosi Közgyűlésbe
- Alkalmi bélyeget bocsát ki a Magyar Posta
- Szexuális tartalmú beszélgetéseket folytatott fiatal fiúkkal Szabadszállás jegyzője
- Kábítószer-kereskedőt és -fogyasztókat fogtak el Kerecsenden
Bizonyos szereplők, pl. Pintér Sándor, az MSZP vagy a szőkített olaj felvásárlásával vádolt BKV és honvédség már Pallag László június 9-i sajtótájékoztatója után visszautasította az elhangzottakat és pert indított a bizottság elnöke ellen. (ld. korábbi cikkünket).
Stadler szerint Nógrádi láthatta a tartálykocsijait
Az Index azóta elérte Stadler József akasztói vállalkozót, aki szintén szerepel a hétfőn nyilvánosságra hozott vallomásban:
,,Valahogy megoldották, hogy a MOL-telepekről a szigorítás után is ki lehetett hozni a HTO-t. Nem tudom, hogy ezt hogyan tudták megoldani. Stadler Józsinak Akasztón a fuvaros társasága oldotta meg valahogy, hogy mivel elfogyott a Flaiszéknak az olaj, nem volt utánpótlás, és a piacokra nagyon kellett ez a jó minőségű gázolaj. Tulajdonképpen a HTO is gázolaj, csak benne volt a festékanyag. De mivel ilyen tiszta és bevizsgálható volt, vitték a benzinkutakra, a Shell-kutakra, a MOL-kutakra, mindenhova el lehetett adni, annyira tiszta volt. Valahogy megoldotta a Stadlerék akasztói csapata, hogy kapjunk gázolajat a MOL-tól - nem tudom, hogyan tudták megoldani -, és folyamatosan szállítottunk ide." - mondta a bizottság előtt Nógrádi Zsolt.
Stadler ezzel kapcsolatban először csak annyit közölt, hogy neki nem voltak olajszállításra alkalmas járművei, csak ,,száraz pótkocsijai". Később hozzátette, lehet, hogy Nógrádi mégis igazat mond, és láthatott Stadler-feliratú kocsikat, mivel a történet főszereplői (a vallomásban sűrűn emlegetett Flaisz Ferenc és Frei László - akiket nem sikerült elérnünk) egy korábbi tartozás fejében elvittek tőle járműveket. Stadler szerint Flaiszék csak használatra vitték el a kocsikat, de azóta ,,elfelejtették visszahozni" - és persze felhasználhatták azokat az olajszállításnál.