Orbán a valóságshow-kat is okolja a terjedő rosszért

2003.01.29. 14:12
Orbán Viktor szerint a kormányváltás óta annyira megfogyatkozott a magyarok boldogsága és jövőbe vetett hite, hogy a mostani kabinet négy évét minden eszközzel meg kell kurtítani, vagy legalább "nem engedni, hogy még egyszer megismétlődjék". Az m2 Éjjeli menedékhely című műsorának adott interjújában a volt miniszterelnök minden eddiginél sötétebb képet fest a szocialista-szabad demokrata kormányzat tevékenységéről, azt állítva, hogy az "állandóan az emberek rosszabbik énjét szólongatja", "körülfon bennünket, úgy benyálaz bennünket, mint egy pók szövi a hálóját". Orbán szerint nem szabad engedni, hogy mindez "saját köreinkbe beszivárogjon", ezért a Várbeli beszédéhez hasonlóan szervezkedésre, készülődésre szólítja fel híveit.
Orbán Viktor volt miniszterelnök 1956-ról kiadott könyvének második dedikálása kapcsán az Éjjeli menedékhelynek megvallotta: "Én nem vagyok boldog. Nem lehetünk boldogok amiatt, amit magunk körül tapasztalunk."

El kell zavarni a gyerekeket

A jövő csütörtökön a Vigadóban ismét helyzetértékelő beszédre készülő exminiszterelnök minden korábbinál sötétebb tónusban festette le a politikai vezetés nyolc hónapjának "az emberekre" gyakorolt hatását. Orbán azt állította, hogy jelenleg olyan politika vált uralkodóvá Magyarországon, amely "állandóan az emberek rosszabbik énjét szólongatja", és az irigységet, erőszakot, gyűlöletet, lenézést, más méltóságába való beleavatkozást hozza elő. A nyomasztó közérzet illusztrálására a politikus elmondta, hogy a jó érzésű embereknek "szörnyedve" kell nézni olyan tévéműsorokat, amelyek miatt már este 7-8 óra környékén el kell "zavarni a gyerekét" a készülékek elől, "mert olyanokat lát és hall ott, ami nem való gyermek fejének meg gondolkodásának meg lelkének"

Nyáladzó politikai döntések

A Fidesz elnöki posztjának várományosa szerint "ördögi dolog", hogy a kormányzati ciklus néhány esztendeje "nyomot tud hagyni egy ország lelkiállapotán". Mint mondta, a többi EU-csatlakozásra váró független, az emberi méltóságra építő, versenyképesek, önbizalomtól fűtött országgal szemben a magyarok a lábtörlő alatt várják a belépést. "Így összességében, anélkül, hogy elemezném a helyzetet, azt tudom mondani, hogy mindannyian érezzük talán, akik szoktunk gondolkodni az ország lelki-szellemi állapotairól, hogy nyomasztó a helyzet. Még ráadásul azt sem mondhatom, hogy egy-egy kormányzati lépés olyan csattanásszerűen beleütközne a jó érzésbe, hanem úgy körülfon bennünket, úgy benyálaz bennünket, mint egy pók szövi a hálóját" - vélekedett a politikus.

Készülődni kell a kurtításra

Orbán hangsúlyosan kiemelte azt a többször hangoztatott nézetét, hogy nem parlament és a párt a közélet központja, "hanem sokkal inkább a társadalom az egészséges ellenálló-képességét kell szervezni". Eddigi kijelentéseit megtoldotta azzal is, hogy a jelenlegi kormány négy éve "kurtításának" szükségességét, vagy megismétlődésének minden eszközzel történő akadályozását tűzte ki célul. A volt miniszterelnök a polgári körök alakítására felszólító Várbeli beszédéhez hasonlóan a köztévé műsorában azzal zárta mondandóját, hogy "szervezkedni kell, és készülődni kell. És nem szabad engedni, hogy ez a saját köreinkbe beszivárogjon"..