Orbán-bányák: kövekre alapozott politika

2002.04.02. 16:32
Orbán Viktornak kellene levonnia a következtetést - jelentette ki Bauer Tamás, szabad demokrata képviselő az Orbán-bányákkal foglalkozó ellenzéki rész-vizsgálóbizottság záró ülése után. A testület megállapításai szerint ugyanis a miniszterelnök édesapja tulajdonában lévő dolomitbányák a Fidesz kormányra kerülése óta politikai befolyásra támaszkodva növelhették eladásukat. A részbizottság jelentése szerint mind a Dunaferr Rt., mind az autópálya-építkezés, mind a MOL Rt. esetében összefüggés mutatható ki a politika és az Orbán-cég megrendeléseinek dinamikus növekedése között.
A kormánypártok és a MIÉP részvétele nélkül megalakult csonka vizsgálóbizottság jelentését a testület félévvel ezelőtti megalakulásának színhelyén, a Parlament főlépcsőjén ismertette Bauer Tamás SZDSZ-es és Veres János szocialista képviselő. Bauer úgy vélekedett, hogy Orbán Viktornak kellene levonnia a következtetést a rész-bizottság eredményei miatt. Bauer ugyanis a vizsgálódások kezdetén felajánlotta saját lemondását képviselői mandátumáról, ha a bizottság nem tudja kimutatni a politika és az Orbán-bányák felvirágzásának összefüggését, illetve, ha a Fidesz maga is részt vesz az ügy kivizsgálásában. A képviselő szerint az eredmény és a történtek alapján nem neki kellene lemondania.

Háromszorosára nőtt az Orbán-bányák forgalma

Bauer elmondta, hogy a testület vizsgálata szerint egyértelműen megfigyelhető összefüggés a Dunaferr Rt. vezetésében történt - a miniszterelnök által személyesen kezdeményezett - változás és az Orbán-család bányáinak beszállítói térnyerése között. A részletes vizsgálat szerint a Dunaferr korábbi beszállítója, a Zarándok János vezette Mészkő és Dolomit Kft.-nek 2009-ig lett volna érvényes szerződése, ám azt Dunaújvárosban először letagadták. A Dunaferr új vezetése és Zarándok hosszas vitája alatt végül Orbán Győző cége kapott egyre nagyobb arányú megrendelést a vasműtől, a Mészkő és Dolomit Kft. ezév elejére pedig teljesen kiszorult a vásárlásokból. Az Orbán-cég viszont az elmúlt négy évben megháromszorozta eladásait.

A főrivális kimaradt az M7-esből

A dolomit magyarországi piaca ugyan nem bővült az elmúlt években, ám a konkurens cégek kiütésével nagyobb értékesítési lehetőséghez juttathatók a talpon maradó cégek. A rész-vizsgálóbizottság szerint ez magyarázza, hogy az autópálya-beruházásból nem kapott megrendelést Zarándok vállalkozása. Bauer szerint a miniszterelnök apjának cége így politikai befolyásra fő riválisától szabadult meg. Veres János szerint nem fogadható el helyes útnak Orbán-kormány autópálya-építési stratégiája. A jelenlegi átláthatatlan rendszer miatt ugyanis az ország elveszítette a célra felvehető EU-támogatást, amely akár a költségek 74 százalékát is kitehette volna. A többlépcsős alvállalkozói rendszer pedig a pénzek lassú kifizetése miatt nehéz helyzetbe hozza a munkákat valójában elvégző kisebb cégeket.

Politikai manipulációk statisztája

A testület szerint alappal feltételezhető az is, hogy az Orbán Győző tulajdonában álló gánti bányák politikai befolyással kapott megrendelést a MOL Rt.-től. Az Orbán-cég ugyanis a télen a cég benzinkútjainál árusíthatta a kerti használatra szánt kőzúzalékát. Az ellenzéki bizottság személyesen is szerette volna megkérdezni a dolomitüzletekről a kormányfő édesapját. Orbán Győző azonban visszautasította a meghívást, kijelentve, hogy nem kíván "politikai manipulációk statisztája" lenni. A miniszterelnök édesapjának írásban feltett kérdésekre pedig az a válasz érkezett, hogy a bizottság a Dunaferr Rt.-nél keresse az információkat.