Blanka, Bianka
-2 °C
14 °C

A zöldminiszter már nem tud elkéredzkedni Gyurcsánytól

2009.02.27. 17:52
55 hozzászólás

Az EU környezetvédelmi miniszterei hétfőn Brüsszelben tartanak ülést, ahol döntés születik arról, feloldják-e a génmódosított növényekre vonatkozó magyar, francia, görög és osztrák moratóriumot. Ahhoz, hogy továbbra se lehessen Magyarországon a MON810-es génmódosított kukoricát termeszteni, az Európai Bizottság javaslatát a miniszterek tanácsának minősített többséggel kell elutasítaniuk.

Katona Kálmánnal a Klímacsúcson váltottunk pár szót. Elmesélte, hogy a környezetvédelmi és a mezőgazdasági bizottság közös határozatot fogadott el, hogy Szabó Imre környezetvédelmi miniszter képviselje Magyarországot a hétfői brüsszeli ülésen.

A tárcavezető azonban azt a választ adta, hogy nem tud részt venni a miniszteri csúcson, mert Gyurcsány Ferenc számít a szavazatára az országgyűlés hétfői plenáris ülésen. Helyette Göncz Kinga képviseli Magyarországot.

Katona Kálmán ugyanakkor úgy véli, hogy egy olyan helyzetben, amikor nagyon kiegyensúlyozottak az erőviszonyok, de nem lehetetlen a magyar érdek érvényesítése, fontos, hogy a szaktárca vezetője, akinek egy ilyen fórumon nagyobb a tekintélye, érveljen a MON810-re vonatkozó moratórium fenntartása mellett.

Az MDF-es képviselő ezért felajánlotta, inkább nem szavaz hétfőn a parlamentben, csak hogy Szabó Imre elutazhasson Brüsszelbe. Megkérdeztük, mit szól ehhez a frakciója, azt mondta egyelőre csak a Fidesszel egyeztetett, de ez részletkérdés.

Megkérdeztük Szabó Imrét, hogy változtat-e tervein így, hogy a parlamenti szavazata nem jelent majd veszteséget az MSZP-nek, a miniszter azonban azt mondta, péntek délután már túl késő van ahhoz, hogy a programot átszervezzék.

Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a nagyobb ügyekben amúgy se az utolsó pillanatban születnek meg a döntések, a magyar kormány már több hete intenzíven lobbizik. Egyeztettek például Stavros Dimasszal, az Európai Bizottság környezetvédelmi biztosával, bevonták Gráf Józsefet és Göncz Kingát is, nagykövetekkel, diplomatákkal, politikusokkal tárgyaltak.

A környezetvédelmi miniszter Magyarország esélyeiről azt mondta, nagyon szoros lesz a szavazás, a mérleg nyelve Németország lesz. Megjegyezte, hogy a német zöldek kampányoltak, ami számunkra még akár jót is jelenthet. Szabó Imre úgy véli, Göncz Kinga teljesen kompetensen tudja képviselni Magyarországot.