Ez a poszt a következő Percről percre része:

Riadalom, félelem, H5N1 napirend előtt

Ingyenes lesz a madárinfluenza elleni védőoltás, jelentette be napirend előtt a parlamentben Gyurcsány Ferenc. A miniszterelnök a szegénység ellen is felemelte a szavát és felsorolta, hogy a kormány mit tett annak megakadályozásáért. Áder János szerint a kormány eddig 619 be nem váltott ígéretet tett, Répássy Róbert ezt egy táblán be is mutatta. A Fidesz frakcióvezetője szeretné, ha a miniszterelnöki fecsegés bátorságát a miniszterelnöki cselekvés váltaná fel.

Vidorné Szabó Györgyi felszólalását nem közvetítettük.

A miniszterelnök napirend előtt arról is beszélt, hogy "olyan költségvetési politikát kell folytatni, ami lehetővé teszi az euró 2010-es bevezetését". Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke ezt nem tartja pártja érdemének. Varga Mihály volt pénzügyminiszter az önkormányzatok ellehetetlenítése miatt emelte fel szavát, Veres János mostani pénzügyminiszter szerint a korábbinál több pénzt kapnak az önkormányzatok. Veres egyébként egy kérdésre válaszolva elmondta, hogy milyen sokat kapált.

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Az MDF-es Csapody Miklós Taktika vagy tehetetlenség, avagy miért nem képes beváltani a kormányoldal az ígéreteit? címmel arról érdeklődött, hogy a határon túli magyarok ügyében miért nem hajlandó megállapodni a két nagy párt, és miért tehetetlenkedik a kormány? Bársony András államtitkár válaszában kijelentette, hogy további munkára van szükség, és egy dolgot nem szeretne.

    Nézte, nézte a messzeséget.

  • A kormánypárti Magda Sándor „Mit tesz a Gyurcsány-kormány a vidékért?” címmel tett fel napirend előtti kérdést. Ebből kiderült, hogy a Gyurcsány-kormány igen sokat tesz a vidékért. A jövőben gondolkodó mezőgazdasági üzemek például fejleszthetik az infrastruktúrájukat, továbbá a falufejlesztést segíti elő több kormányzati intézkedés is.

    Minden hajnal övé marad.

  • Burány Sándor, az MSZP frakcióvezető-helyettese a piros társalgóban megtartotta a korábban elhalasztott sajtótájékoztatóját. A politikus bejelentette, hogy az MSZP frakciója vállalta, hogy nem támogat olyan költségvetési módosító indítványt, amely egyoldalúan növelné a kiadásokat és a költségvetési hiányt. Sőt be sem adnak ilyet.

    Minden hajnal övé marad...

  • A gyöngyösi MSZP-s politikus Görög Zitát választaná Csisztu Zsuzsa ellenében, tizennégy éve nem dohányzik, de egy borlovagrend tagja, szereti az MTK-t, de leginkább a helyi kézilabdacsapatot, és szívéhez közel áll a magyar nóta.

    Magda Sándor, a gazdák barátja

  • Farkas Flórián, a Fidesz cigánypolitikusa a folyosón ezúttal egy középkorú férfival üldögélve képviselte választóit. Amikor tudósítónk elhaladt mellettük, a férfi széttárta a kezét és azt mondta: "nem az én érdekem".

  • Kattintson a képre!
    Orbán Viktor a hétvégén radikális adócsökkentést, radikális bürokráciacsökkentést és radikális politikuscsökkentést hirdetett. Az ellenzéki pártvezér október 23-án a műegyetem előtt beszél, majd november 6-án is a nyilvánosság elé lép. Egyesek szerint aktivitásának az az oka, hogy a szocialisták behozták a Fideszt, és a két nagy párt immár fej-fej mellett halad.

    Bővebben a hétvégi Fidesz-gyűlésről>>>

  • A fekete-fehér képernyő előtt ülő olvasóink tájékoztatására közöljük, Szili Katalin rózsaszínben vezeti az ülést, a képviselők jól látható többsége pedig nem támogatja a napirend kiegészítését, amit egyébként a képviselők elektronikus futárpostával kaptak kézhez, bármi is legyen az. Talán email.

    Szeme túlragyogott minden csillagot.

  • Az 1992. februárjában aláírt Maastrichti Szerződés szerint a közös pénz övezetéhez (a Gazdasági és Monetáris Unióhoz) csak azok a tagállamok csatlakozhatnak, amelyek gazdasága teljesít egyes, a gazdaság stabilitását bizonyító, a legjobb tagállamok teljesítményéhez konvergáló feltételeket. A meglehetősen szigorú maastrichti konvergenciakritériumokról sokat beszélnek, de kevesen tudják pontosan, mik is azok. A legfontosabbak:

    1. Kamatkonvergencia: a hosszú lejáratú kamatláb 2 százaléknál többel nem haladhatja meg a három legkisebb inflációval rendelkező tagállam átlagát. A magyarországi 6 százalék körüli kamatszint még mindig magasabb ennél a követelménynél nagyjából 2 százalékkal, de a folyamatos kamatcsökkentéseknek köszönhetően ezen a ponton folyamatosan közelítünk az elváráshoz.

    2. Árstabilitás - az infláció nem lehet nagyobb az adott évben, mint a három legalacsonyabb inflációs rátájú tagállam átlaga + 1,5 százalék. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy 3 százaléknál aligha lehet magasabb az euró bevezetéséhez szükséges infláció. Magyarországon jövőre évi 2 százalékra körüli szintre csökkenhet a fogyasztói árak emelkedése, ám ez egyszeri, az áfacsökkentésből fakadó hatás eredménye lesz.

    3. Árfolyamstabilitás: a nemzeti valutát a csatlakozás előtti két évben nem értékelik le. A Medgyessy-kormány elkövette az elhamarkodott árfolyam-közép eltolásának hibáját még 2003-ban, azóta a forint - a gazdaságpolitikai krízisek ellenére is - stabil.

    4. A bruttó államadósság nem haladhatja meg a GDP 60 százalékát - a magyarországi bruttó hazai termék (GDP) általában egy kicsivel gyorsabban nő, mint az állam eladósodottsága, így folyamatosan az 58-60 százalék közötti sávban mozgunk. Minden pénzügyminiszter elmondja, hogy csökkentette ezt a mutatót, de ez olyan, mint Orwellnél a csokoládéfejadag: mindig egyre jobb lesz, de mégis mindig egyre rosszabb.

    5. Államháztartási hiány - egyetlen évben sem haladhatná meg a GDP 3 százalékát az uniós statisztika szerint, eredményszemléletben számolva. Minden év elején nagy fogadkozások vannak, hogy lefaragjuk, aztán évről évre nagyobb lesz: 2002-ben 8,5 százalék volt, 2003-ban 2,5-ről indult és 6,5 lett, a tavalyi szintén 2,5-ről indult, és 5,4 lett. A jövő évit eredetileg 2,9 százalékra tervezték, most 4,7 százalékról van szó, ami a szakértők szerint ismét 5 és 6 százalék között lesz a végén.

  • Mit szól ahhoz, hogy a kormányfő is a 2010 bevezetés mellett szólalt fel?

    Rendben van.

    Az SZDSZ érdeme ez?

    Érdemi vita volt a kérdésről. Az ország számára fontos kérdésekről érdemi vita folyik, így született meg a döntés.

    Igaz, hogy az SZDSZ nem szavazta volna meg a költségvetést, ha kormány nem ragaszkodik a 2010-es euróbevezetéshez?

    Nem. Találgatni mindig lehet, de egyébként nem igaz.

  • Tudta-e ön, hogy az influenzavírus elleni oltás 1300 forintba kerül, amely összegnek az állam az ötven százalékát téríti meg. Amennyiben a kormányfő által beígért ingyenes oltást mind a tízmillió magyar állampolgár megkapná, úgy ez - a normális vakcina árával számolva - 13 milliárd forintjába kerülne a költségvetésnek.

    Amíg él, el nem felejti,
    hogy a múltat ki nem tépheti szívéből.

  • "Elefánt a porcelánboltban, avagy az anarchizmus gyakorlata a kultúra finanszírozásában II." címmel interpellál Halász János fideszes képviselő. Szerinte mindenki a minisztertől várta a megváltást, azaz a pénzt, de ehelyett felére csökkentette az Operaház támogatását, és kirúgta a vezérkart. A könyvtárak is zárva tartanak, és egyáltlán senki nem tudja a kulturális életben, hogy jövőre mi lesz.

    Halász szerint Bozóki anarchiát teremt maga körül, ezért azt kérdezi, alkalmasnak tartja-e magát a minisztériuma vezetésére. A képviselő interpellációjának címét az Index villámzsűrije kettes alának értékelte.

    Bozóki András örül, hogy Halász annak idején bízott benne, ezen meg is lepődött. A miniszter most felsorol. Tetteket, munkát, hosszú távú kulturális stratégiát. Bozóki papírból válszol, felolvasása kicsit akadozik. Az Operaház ügyében azt bírta mondani: "Jöjjön előbb az előadás, utána a kritika!" Arról nem is beszélve, hogy "folyamatok éreztetik hatását". A miniszteri válasz értékelése szintén kettes alá.

    Bozóki pólót kap Halásztól Mi lesz a kultúrával? felirattal, mondván, Bozóki egyszer nemrégiben Punk's not dead polóban jelent meg valahol.

    Megállt egyszer, visszanézett
    Nézte, nézte a messzeséget.

  • Tudta, hogy a papagájok ősidők óta a madártartó emberek kedvencei? A legtöbb fajnak színpompás tollazata van, beszédre taníthatók, ápolásuk általában gondot nem okoz, sokáig élnek. Sok faj aránylag könnyen költ fogságban.

    Forrás

  • Önkísérlet. Drogokkal, kémiai anyagokkal önmagunkon kísérletezni csodálatos dolog. Ezt tiszteljük az egészségügyi miniszterben is, aki 100-ad magával tesztelte önmagán a madárinfluenza elleni vakcinát. Rácz Jenőt a parlament folyosójánt kérdeztük.

    Hogy érzi magát?

    - Köszönöm szépen. Most telt le az a három hét, amelyet az oltás után kíslérleti alanyként végig kellett vinnünk. Oltási reakció és szövődmény nem alakult ki. Ez az első és a legfontosabb. Most az a következő, hogy ma, illetve holnap veszik le a vérmintát attól a száz embertől, akik a kísérletben részt vettek, hogy megnézzék, a hatóanyag, milyen ellenreakciót váltott ki a szervezetünkben. Én holnap reggel kilenc órára megyek az ÁNTSZ-hez, hogy levegyék a szükséges vért, és ezután néhány napon belül ki fog derülni, hogy ipari gyártásra alkalmas lesz-e ez az oltóanyag. Amennyiben igen, akkor a nagyipari gyártást is elkezdhetjük.

  • A 42 éves Halász János a Fidesznek köszönheti parlamenti mandátumát, de 1995-ben még az SZDSZ támogatásával indult egy debreceni időközi önkormányzati választáson. A Fideszbe két év múlva igazol át. A szabad demokratáknál eltöltött két évéről így nyilatkozott két évvel ezelőtt a HVG Portré rovatában: "Amúgy is kevésbé érzem fontosnak, éppen az ott tapasztalt nihil miatt. (Az SZDSZ-es éveket – a szerk.) Na jó, mindegyikőjüket nem bántanám meg, mert valóban nem mindenki érdemli meg." Hobbija a futás, és gyűjti az Árpád-házi királyok fémpénzeit.
  • A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának költségvetése valóban csökken jövőre az ideihez képest: a 117 milliárd forintos (még zárolások előtti) idei költségvetési előirányzattal szemben jövőre csak 110 milliárd forint lesz, ami 5,4 százalékos csökkentést jelent. A Fidesz-kormány négy évében ezzel szemben folyamatosan emelkedett az NKÖM büdzséje, az 1999-es 64 milliárdról 2002-ig 87 milliárd forintra, évente 4,5-14,5 százalékkal. A 2006-os 110 milliárd forint utóbbinál így is 26,6 százalékkal több lesz, ami az inflációt jelentősen meghaladó emelkedés.
  • Kovács Tibor (MSZP) "Mit tehet az önkormányzat a vendéglátóipari egységek okozta zavaró zajhatások kezelése terén" címmel interpellál. Az a gondja, hogy a jegyzők csak nehezen tudják bezáratni a hangos kocsmákat, és ez országszerte problémákat jelent.

    Harrach Péter szót ad Dióssy Gábor államtitkárnak, és reméli, hogy csönd lesz végre a parlamentben.

    Az államtitkár szerint a jegyző akár éjszakai zárva tartást is elrendelhet, csak eddig nem éltek az amúgy most bővülő, jog adta lehetőséggel. A jegyző mostantól zajszintmérés nélkül is azt mondhatja, hogy elég.

    Minden hajnal övé marad.
    Látja szállni a madarakat.

  • #alt#
    Kovács Tibornak és Pap Jánosnak (Forrás: http://www.owlnet.rice.edu
    Kovács Tibor, az 53 éves szocialista képviselő második interpellációja ebben a ciklusban. Az elsőben arról érdeklődött, mikor használhatják jogszerűen és díjmentesen az M30-as autópályát a 35-ös főút miatt elterelt járművek. A miniszteri választ a képviselő elfogadta. A szabolcs-szatmári születésű képviselő olajmérnöki diplomáját Ceausescu Romániájában szerezte.

    Egyébként a fideszes Pap János is a kocsmai zaj ellen szónokolt tavaly. „Nagyon sokan keresnek meg, és panaszkodnak arra, hogy a szomszédban, két házzal odébb diszkó, kocsma van, és egyéb olyan zajok szűrődnek ki, amit az önkormányzat nem képes megakadályozni” – mondta. Nekik küldjük a mellékelt képet.

  • Mézes Éva SZDSZ-es képviselő a balatoni fejlesztésekről kérdezi Kolber István tárca nélküli minisztert, aki rengeteg sikerről számol be.
  • Sisák Imre (MDF) "Mikor kezdik el ténylegesen a 21-es főközlekedési út pásztói, szurdokpüspöki, tar-mátraszőlősi és mátraverebélyi előzési sávjainak az építését, illetve mikor épül meg a pásztói Irinyi úti leállósáv?" címmel interpellált. Az országgyűlés elfogadta a miniszteri választ.
  • Frajna "Nem indítunk újra" Imre parlagfűügyben fordult az illetékes miniszterhez. Emlékezteti a kormányt arra, hogy 619 ígérete között szerepelt a parlagfű felszámolása. Ehhez képest a parlagfűkoncentráció. "Hogy is van ez? Önök csak beszéltek?" - kérdezi a képviselő, aki szerint kudarc a parlagfűmentesítési program, és az óriásplakát sem jó fegyver az allergiakeltő növény ellen.

    Gráf József földművelésügyi miniszter kiselőadásában a parlagfűkoncentráció mibenlétét magyarázza képviselőtársának, és szerinte az időjárás is rossz volt. Ráadásul a parlagfű sem egy év alatt szaporodott el, ezért nem is lehet egy év alatt kiirtani. Pedig a törvény szigorú és jó. Persze az emberek szemléletét is meg kell változtatni, ha kell óriásplakáttal. (Az Index kérése: a galambokat nem lehetne valahogy egyúttal? Annyira rondák és büdösek.)

    Frajna Imrének nem tetszik a válasz, úgy látja, jövőre is csak az emberek pénzéből lehet irtani a parlagfüvet, de a parlament elfogadja a választ.

    Amíg él, el nem felejti,
    hogy a múltat ki nem tépheti szívéből.

  • Borítékolni lehetett volna, hogy a fideszes Frajna Imre elutasítja a választ. A fideszes képviselő most interpellált ötödször. A Fidesz kormány alatt még jobban ki volt békülve az őt körülvevő világgal. A „Hová vándoroltak az Egészségbiztosítási Pénztárból a járulékfizetők által befizetett milliárdok?” – tette fel annak idején kérdést, és fogadta el Bogár László államtitkár válaszát.
  • Szabó Erika (Fidesz) szívén viseli a kiskunhalasi kórház sorsát. Büntetőfeljelentést, vizsgálatot, ellenőrzést követel, miután a privatizált kórház dolgozóit bocsájtja el egy nem feltétlenül törvényes hitelfelvétel után.

    Rácz Jenő egészségügyi miniszter egy sor jogszabállyal válaszol, amelyeket nem vett figyelembe a képviselőasszony interpellációja során, majd munkahetét ismerteti, amely hét napból, napi húsz óra munkából áll. De a miniszter ragaszkodik az ártatlanság vélelméhez, ezért ítélet nélkül nem csukat börtönbe senkit. A vizsgálat folyik.

    Még szép.

    Nem számolja a napokat már.

  • Arnóth Sándor (Fidesz) "Miért van az, hogy az önök kormánya alkalmatlan mindarra, amit a környező országok kormányai következetesen megvalósítanak?" címmel interpellál és a kreatív autópályakiadás-könyvelés miatt ostorozza a kormányt és Gyurcsányt. És az államadósság? Veres Jánoson 4400 milliárd forintot követel. Bezzeg Lengyelország, bezzeg Horvátország. Ott csökkenő hiány mellett is tudnak autópályát építeni. "Hogy van ez?" - kérdi, és őszinte választ vár.

    Veres János őszintén válaszol: Ön olyan állításokat fogalmaz meg, amelyek nem úgy vannak. A miniszternek az sem tetszik, hogy Font Sándor beszél, miközben ő válaszol. Ráadásul szerinte badarságokat. Veres azért megemlíti, hogy a horvátoknál kapuknál kell fizetni az autópályán, míg Magyarországon matricával.

    Önök bicskával vágtak az ország almájába, indokolja a válasz elutasítását Arnóth Sándor, de a képviselők többségét ez nem hatja meg, elfogadják a miniszter válaszát.

  • Vicces, hogy a négy év alatt csak mintegy száz kilométernyi sztráda építését elkezdő és 20 kilométernyit átadó (a Balatonaliga és Zamárdi közötti, addig autóútnak minősült szakaszt sztrádásították) Fidesz soraiból támadják a kormányt azzal, hogy nem épül elegendő autópálya és nem jók a fizetési feltételek.

    Az M5-öst, európai addigi legdrágább, kapus rendszerű autópályáját a Medgyessy-kormány vonta be a matricás rendszerbe, és tény: ez a kormány minden korábbinál nagyobb tempóban építi az autópályákat. A parlamenti ciklus végére az M5-ös elérhet az országhatárig - már ez év végén Szegedig -, az M3 és mutációi már most eljuttak Miskolcig, jövőre Debrecenig és Nyíregyházáig, folytatódott az M0-ásnak az Orbán-kormány alatt leállított építése, újabb M7-es szakaszok készültek és készülnek el, valamint megkezdődött az M6-os kivitelezése is. Így 2006 végére 686 kilométernyi autópálya lehet az országban, igaz, ez némileg elmarad a 2002-es 800 kilométeres ígérettől.

  • A Tisztelt Ház áttért az azonnali kérdésekre.

    A fideszes Szijjártó Péter azt szeretné megtudni a miniszterelnöktől, hogy mikor teljesíti ígéretét, de Gyurcsány „halaszthatatlan közfeladata miatt” ekkor már nem volt a teremben. Márton Attila (Fidesz) arról beszélt, hogy inog a kártyavár, aminek a megtámasztásához pénz kell, és a kormány szinte már a levegőt is eladják. A fideszes képviselő a több milliárdos bevételű HungaroControl, a Magyar Légiforgalmi Szolgálat eladása miatt aggódik, Gyurcsány helyett beérte Veres válaszával.

    A pénzügyminiszter szerint a többmilliárdos bevétel nem jelent egyben nagy hasznot is, az eladás indokolt. Az egyik ellenzéki képviselő a „lenyúlni a vagyont” kifejezést használta, mire Veres pénzügyminiszter úgy reagált: „Ki mint él, úgy ítél”, majd hozzátette, hogy neki milyen sokat kellett kapálni azért, hogy ott tartson, ahol tart.

    Sárga lámpák jelzik útját, otthon hagyta minden múltját.

  • Veres János tavaszi vagyonbevallása szerint 15 különféle ingatlanban rendelkezik tulajdonnal, ebből kilencnek száz százalékban tulajdonosa. Van társtulajdonban egy debreceni lakása és egy garázsa, szintén résztulajdona van egy 915 négyzetméteres hajdúszoboszlói és egy 56 négyzetméteres vásárosnaményi üdülőben.

    Bátorligeten egy csaknem négyezer négyzetméteres szántó-szőlő tulajdonosa, Piricsén 97 ezer négyzetméternyi erdeje van, de igazából Nyírbátoron gyűjtöget: két, összesen 320 négyzetméternyi családi ház tulajdonosa, további egyben résztulajdona van. Ugyancsak Nyírbátoron rendelkezik 62 ezer négyzetméternyi erdővel, 27 ezer négyzetméternyi szántóval és 21 ezer négyzetméternyi gyümölcsössel. Szeretnénk elkérni a kapáját, amivel egykoron, hátha most nekünk is használni fog.

  • „Harminc évet kapáltam” – mondta az Index mindenre kíváncsi tudósítójának Veres János, aki elmondása szerint nyolc éves korában kezdte és az általános iskolás, középiskolás és egyetemi éveit is végigkapálta. A pénzügyminiszter dühös volt azokra a fideszes közbeszólókra, akik szerinte „életükben nem dolgoztak”.

    Minden hajnal övé marad, látja szállni a madarakat.

  • „Blablablabla blabla blablablabla bla blablabla blabla bla blablablabla blablabla blablabla blablabla blablabla blablabla blablabla” - kérdezte a szocialista Németh Erika.

    „Blablablabla blabla blablabla blablabla blablablabla bla blablablabla blablabla blablabla blablabla blablabla blablabla blablabla blablablabla – köszönte meg az MSZP-s képviselő kérdését Teleki László államtitkár. - Blabla blablablabla bla blablabla blabla bla blablablabla blablabla blablabla blablabla blablabla blablabla blablabla bla blablabla”

    „Blablablabla blabla blablablabla bla blablabla blabla bla blablablabla blablabla blablabla blablabla blablabla blablabla blablabla” – adott hangot elégedettségének Németh Erika.

    Arra gondol, őt ki szerette.

  • Tisztelt Index!

    Az EU feladatul szabta a csatlakozáskor a korrupció, ezen belül is az orvosi korrupció visszaszorítását. Az elmult évben a nemzetek közötti korrupciós rangsorban tovább romlott helyzetünk. Írja az olvasó, aki azt kérdezné a miniszterelnöktől, hogy ez a fontos téma miért maradt ki a 100 lépés programból. Gyurcsány helyett az egészségügy szakpolitikusait kérdeztük.

    Rácz Jenő (jelenlegi miniszter):

    Korábban meghirdettük a hálapénz elleni ötös csomagot, amelyet változatlanul szükségesnek tartunk végigvinni. De ezt nem fő prioritásnak tekintettük. Szerintem egyébként a hálapénz, mint kategória abban az esetben tartozik egyértelműen a korrupció körébe, ha előre kérik, vagy adott esetben kikényszerítik.

    Nyilvánvaló, hogy ez ellen jogi eszközökkel már most is fel kell lépni. Ugyanakkor az a hálapénz-rendszer, amelyben a beteg utólagosan, kvázi önkéntesen juttat el az egészségügyi dolgozó rendszerbe, az egy közgazdasági kategória.

    Három intézkedés van ezzel kapcsolatban, három nagy csomag. Csökkenteni kell a reális szükségleteket, erről szól a népegészségügyi program. A másik, a lehetőségeket kell növelni. Erről szólnak azok a programok, amelyekkel hazai forrásból jövőre 13 kórházat akarunk támogatni. A harmadik kategória, hogy a folyó finanszírozási eszközöket, tehát a működési költségeket fel kell emelni. (Ezen a ponton tudósítónk úgy látta, Rácz Jenő levegőt vett, ezért a pillanatnyi szünetet kihasználva, felpattant a miniszter mellől, és elrohant inkább,)

    Gógl Árpád (előző miniszter):

    A Magyar Orvosi Kamarától Dux László egytemi tanár ki is ment ez ügyben Brüsszelbe. Talán ismert, hogy a hálapénz bizottságot létrehoztam, és egy kötetet megjelentettünk. A beutalási szabályzat módosítása az első lépés, amelyet meg lehet tenni.

    Az idén?

    Minden évben. Ha akarja valaki, meg lehet tenni. Az egész sürgősségi koncepció is azért gyorsult fel, mert ha tisztázottak a betegutak, akkor az egészségügyi korrupció egyik nagy eleme is kiküszöbölhető.

  • Pataky Attila a vasárnapi összegzés napján A Hűtlen eléneklése után ezekkel a szavakkal adta át a szót Kudlik Júliának: "Drága véreim! Csak, aki magyarul érez, azok értik ezt a dalt, az olyanok, mint Gyurcsány Ferenc, a magyar nemzet árulója, biztosan nem érti." A Index megkérdezte a miniszterelnököt arról, hogy érti-e a dalt. Gyurcsány visszakérdezett. A teljes párbeszédet itt olvashatják>>>