1956 októberére emlékezik a ház elnöke a Nagy Népi Hurrá mai ülésének kezdetén.
A magyar-román megbékélésről tartott miniszterelnöki felszólalást elhomályosította az, hogy az ellenzék - Gyurcsány családi kapcsolatai miatt - 1956 ügyében érzéketlenséggel vádolta meg.
A kormányfő erre, Áder gúnyos kacajai közepette - kifakadt, és újra szerelmet vallott: "Nekem Magyarországon arról kellene beszámolnom, hogy miért kellett elvennem egy volt kommunistának az unokáját? Pusztán attól, hogy Apró Antal unokáját elvettem, tisztességes házasságban élek, neveljük gyermekeinket? A harmadik köztársaságban származás alapján kell politikai vitát lefolytatnom? Be kell számolnom holnaputántól szüleimről, vallásomról? Pusztán azért, mert egy lánnyal szerelembe estem?" (Répáásy Róbert erre a három ujját mutatva. Végre valódi dolgokról van szó a T. Házban.)
Iszonyú zsivaj volt a válasz a miniszterelnöki szavakra, de Áder János azért meg tudta tartani a "Kormányzati hazugságok hálójában" címet viselő felszólalását az euró bevezetéséről. Pettkó András (MDF) hiába szeretne szebb Budapestet, Fodor Gábor (SZDSZ) hiába szeretne kisebb államot, rájuk kisebb figyelem jutott.
Mester László (MSZP) nem aludt máma, Kolbász Mihály elszökött a koronanéző csoporttól, és rácsodálkozott a Nagy Népi Hurrára, a Magyar Vizsla független luxusbaloldalizása pedig beszivárgott a tudósításunkba.
A közlekedési miniszter szerint soha nem látott mértékben épülnek az autópályák ebben a kormányzati ciklusban. Ez igaz is - még ha a 2002-ben megígért 800 kilométeről olyan messze is vagyunk, mint a Pannon Puma a délkelet-ázsiai kistigrisektől, a jövő év végéig várhatóan megépülő több mint háromszáz kilométernyi sztráda így is messze felülmúlja az Orbán-kormány négy éve alatt elkészült és átadott nagyjából hetven kilométert.
Csakhogy, amiről szolidan nem beszél Kóka János: az autópályák megépítésének költsége hasonlóan drasztikusan emelkedett, részben az Európai Unió által azóta már kifogásolt finanszírozási trükközés miatt. Tavaly még csak két olyan sztrádaszakaszt adtak át, ahol a kilométerenkénti költség meghaladta az 1,57 milliárd forintot, idén már 1,8 milliárd forint az alsó határ, jövőre egy 1,38 milliárdos szakaszt nem számítva 1,97 milliárdnál csak drágább lesz az autópálya kilométere.
Most megint az ezerszer áldott Tanyám jutott eszembe, amikor Gál Zoltán Senior (MSZP) arca pont olyan színű lett Áder János hatására, mint Lamperth belügyminiszter kosztümkabátja (választásimalac-rózsaszín). A Szerelmes Pap (Gyurcsány min. eln.) többé-kevésbé kivágta magát a Szólás szabadsága-csapdából, bár aki kijátssza a Kövér László-kártyát, az a mi vidékünkön utána köteles minden jelenlévőnek fizetni egy felest. A Pap utána új kategóriát vezetett be a magyar politológiába, miszerint "kommunista származású". Szegény, ráadásul nem is dughat, nem is csoda, hogy olyan furcsán rezegteti a hangját.
Kolbász Mihály
A kommunista származású Mester László - mint a plébánosunk - komótosan maga elé helyezett egy nagyarasznyi újsághalmot, ippeg mostanra nyálazta át a felét.
Kolbász Mihály
Szerinte a befizetett adóforintokat Demszky propagandájára költik, miközben fejleszteni csak hitelből tudnak, és az M0-ás sem fejlődik tovább. Bicikliutak sincsenek, meg parkolók se, árnyalja tovább a lesújtó képet Pettkó András, és csak most tér rá a BKV-ra, a lángoló buszokra és a rázós trolikra.
Kóka János válaszol, szerinte nem ennyire szörnyű a kép, sőt jónéhány dologra büszkék is lehetnek. A jobboldali kormányok álmodnak, a baloldaliak megépítik azokat, véli Kóka, és a szemétégetőt hozza példának. A luxusbaloldali sikerpropaganda folytatódik. Az M0-ás épül, a BKV fejleszt, az utak megújulnak. Ön melyik városban él?
Ígérni, azt tudnak! (Cím a Magyar Vizsla 1. számából)
A fővárosi közlekedési vállalat (BKV) állami támogatása még 1997-ben szűnt meg, ám a Fidesz-MDF-kormány idején sem kezdeményezte senki, hogy ezt a támogatási rendszert visszaállítsák, így enyhén szólva is visszás Petkó Andrásnak az a felvetése, hogy a BKV támogatása évek óta csökken.
A BKV állami támogatása ugyanis 2002-höz képest nő, mivel akkor nulla forint volt - más dolog, hogy ez a szolgáltatások színvonalán nem érződik. A főváros és az állam 1998-ban, a négyes metró beruházására kötött szerződését a Fidesz-kormány idején mondták fel, és 1998-2002 között nem épült egyetlen centi sem az M0-ásból. Igaz, azóta sem, bár az M5-ös és a 4-es főút közötti szakaszt a kormány ígéretei szerint még idén átadják; kilométerenként 2,66 milliárd forintért.
Megint Kóka válaszol, várhatóan egyetért majd Fodorral, hiszen neki is köszönheti, hogy miniszter lett. Ő már megemlíti Orbán Viktort, int a Fidesz elnökét, és bele is köt, mondván kormányzása alatt adót emelt és növelte a bürokráciát.
Ha ez így van - márpedig az én sertéstelep-vezetőmnek mindig igaza van -, akkor Toller pécsi polgármester (MSZP) örökké Baranya ura marad, hiszen mindig úgy néz ki, mintha már egy órája pincepörköltözne. A Szerelmes Miniszterelnök közben szepegve kiment az ülésteremből. Botcsinálta politológusként megjegyeztem magamnak, hogy csak Bozóki kultuszminisztert bokszolta haverilag vállon. Vajon jelent-e ez valamit azon kívül, hogy Bozókinak jó zsíros-párnás válla van?
Kolbász Mihály
Brit alváskutatók éppen közvetítésünk alatt álltak elő újabb eredménnyel. A mutáció a keveset alvó legyeknél befolyással van az idegsejt-membránok csatornáira, és a sejteket hihetetlenül érzékennyé teszi az elektromos jelekre. Még érzékenyebb idegsejtekkel a legyek még tovább képesek fennmaradni. Hasonló mutációk játszhatnak szerepet azoknál az embereknél is, akik a normálisnál kevesebb alvásmennyiséget igényelnek. Tanulmányukban külön kitérnek Mester Lászlóra, akit a nottinghami királyi klinikán egyszer hónapokig vizsgáltak két parlamenti ciklus között, de nem jutottak semmire.
Felvételről vagy élőben beszélt a Szólás szabadságában Gyurcsány? Honnan tudta délután kettőkor, hogy mit fog mondani Orbán később? Ezeket kérdezte Áder János a parlamentben a miniszterelnöktől, hozzátéve: "ön megint álságosan viselkedett, a nemzeti ünnepből színjátékot csinált". Gyurcsány szerint Kövér László és Deutsch Tamás ünnepi beszédei elegendőek voltak ahhoz, hogy a szónoklata lerövidítése mellett döntsön.
Nem minden a pr, nem lehet mindent csak beszéddel... Lázár Mózes arra kiváncsi, hogy a 2002-es kormányváltás óta mennyivel emelkedett a gáz ára. Egy konkrét számot szeretne hallani.
Dióssy Gábor, a gazdaság iminisztérium politikai államtitkára a kőolaj árának emelkedésére hivatkozik. A kőolaj és a gáz ára együtt mozog, de nem emelték annyival a gáz árát, mint amennyivel a olajé emelkedett, márpedig az olaj ára 150 százalékkal emelkedett, de egyéb, bonyolult matematikai példákkal is alátámasztja, mennyire rendes ez a kormány az előzőhöz képest. Arról nem is beszélve, hogy a gáz ára megfelel az európai átlagnak.
Mester László a desszerttel kezdte, majd kivárt, hogy kedvet kapjon a főfogáshoz. Ha agyonütöm a bennem lakozó költőt, akkor ez azt jelenti, hogy a képes magazinok átnyálazása után most a napilapok jönnek. Alvásnak nyoma sincs.
Kolbász Mihály
Már-már a Szalacsi-videó legsikerültebb mondataival egyenértékű humorforrás ellenzéki körökben a 2002-es kampányból származó szocialista kijelentés: nem lesz gázáremelés. Aztán lett, nem is egyszer. Igaz, 2002-ben, a választások évében a leköszönő kabinet még, a hivatalban lévő már nem nyúlt a gáz árához, és azóta is a korábbinál kisebb mértékű az emelés. A Fidesz-kormány idején ugyanis bevált gyakorlat volt - ez történt 2000-ben és 2001-ben is -, hogy félévkor emeltek 12 százalékkal, azt mondván, hogy így éves szinten csak 6 százalék volt a drágítás. Csakhogy, mivel 12 havonta következett be a 12 százalékos emelés, nem nehéz kiszámolni, hogy összességében mégiscsak havi 1, vagyis évi 12 százalékos emelésről volt szó.
A metódust a könyvelési trükkökre - gondoljunk csak az autópálya-építésekre - ugyancsak hajlamos új kormány is átvette, így 2003. májusában ismét 12 százalékkal drágult a gáz. Aztán hét hónappal később ismét, 2004. januárjában ugyanis áttértek a "normál", év eleji áremelésre, és ezzel egyidejűleg három lakossági fogyasztási sávot - évi 1500 köbméter alatt, 1500-3000 köbméter között, 3000 köbméter fölött - határoztak meg.
A lakosság több mint fele az első kategóriába tartozik, nekik, a kompenzáció hatását is figyelembe véve, 2004-ben 3,72 százalékkal, 2005-ben 4,5 százalékkal kell többet fizetniük; a középső sávban 4,1 és 6, míg a felsőben 6 és 8 százalékkal drágult a gáz. A vállalati fogyasztásra szánt gáz tavaly 11,5 százalékkal, idén augusztustól további 7 százalékkal drágult, ám a távhőszolgáltatók számára csak a legalacsonyabb lakossági szinttel, vagyis 4,5 százalékkal emelték az árat.
A lakossági árkompenzációt a Mol bányajáradék-befizetései - tavaly 40, idén 70 milliárd forint - fedezik, de mivel ez a kassza kiürülni látszik, a Mol vezérigazgatója szerint kormánynak hamarosan lépnie kell, ha a jelenlegi világpiaci árak fennmaradása esetén meg akarja tartani a mostani fogyasztói árakat. Ellenkező esetben januártól drasztikusan, a két százalékos infláció mellett több mint tíz százalékkal drágulhat a gáz.
Mester László védelmében brit kutatók keresték fel szerkesztőségünket, és a következő nyilatkozatot tették: „Az álomkór betegség, afrikai csecselegyek terjesztik, és nagyon kellemetlen, ha valakit megcsípnek. A betegség Angolában, a Kongói Demokratikus Köztársaságban és Szudánban honos. Az álomkór megelőzhető, ha nem utazunk az említett országokba.”
Gyors kört tettem a folyosón, összehasonlítandó a Két Nagy Tábor trécselési szokásait. A következőt jegyztem fel: a komenisták hangosabbak, Németh Imre volt agrárminiszter sokkal magasabb, mint a Falutévében, a baloldali férfi képviselők példaképe a külsejüket illetően Vágó István. No, és ki beszélgetett egy sötét sarokban? Hiller pártelnök és Kapolyi László, aki mintha azt mondta volna, hogy "átadtam neki húsz pitont", de talán félrehallottam. Olyat is hallottam egy művészfrizurás fickótól, hogy "Szanyi elvtárs", ezt tutira. A fideszesek sokkal csendesebbek, Simicskó "EU-ellenes" István majdnem elájult, amikor bemutatták két béna csajnak.
Kolbász Mihály
Szép dolog olyasmire büszkének lennünk, amihez semmi közünk nincs - ez juthatott eszébe Tatai-Tóth Andrásnak, aki nevében is büszkén viseli választókörzetének nevét (a gyorsírók örömére nem Szigetszentmiklóson szerzett mandátumot).
A még diákhitel nélkül egy főiskolai és két egyetemi diplomát összeszorgoskodó képviselő arról a diákhitelrendszerről faggatta az oktatási miniszter (helyett válaszoló államtitkárt), amely kitalálása és bevezetése ugyanis egyértelműen az Orbán-kormány szellemi terméke.
A 2002-es kormányváltás óta csak az igénybe vehető hitelösszeg emelkedett - félévenként 105 ezerről 150 ezer forintra - a kormánynak köszönhetően, kamatának mérséklését ugyanis a jegybanki kamatcsökkenések folyamata eredményezte, és a kisebb kamat ellenére mégis magasabb a kezdő törlesztőrészlet, hiszen azt a minimálbérhez kötik, amit viszont az elmúlt években is emeltek.
Most hívott a Falunk plébánosa, hogy a harangozó információja szerint megtörtént a régen várt esemény, a miniszterelnök megkenése a Szent Olajjal és az Alba felvétele a halandó testre.
Visszamenőleg már mindent értek. Hogy az elejéről kezdjem a sztorit, nagyrészt emiatt szöktem meg a koronanéző csoportomtól, és most elégedett vagyok. Testközelből Gyurcsány még paposabb, főleg amikor kicsit félrefordítja a fejét, és a mellkasa mélyéről panaszosan sóhajt. Ezzel együtt nem voltam biztos abban, hogy az öltöny alatt reverendát visel, még akkor sem, amikor egy jó órája majdnem sírva fakadt, és a lelkiismeret-furtdalástól gyötörve többször is kimondta: "szerelembe estem egy lánnyal".
Önöknek miért ne vallanám be, átlagos klerikális buzimarakodásra tippeltem, főleg, hogy a bajszos Áder Jánosnak mondta mindezt. De mégsem, a plébános közlésének fényében ez az igazi bűnbánat megnyilvánulása volt. Él az Úr, jó napunk van!
Kolbász Mihály
Kispostákon hízik a luxusbaloldal
"Handabanda helyett végre felelős cselekvést! - avagy miért nem fizeti ki a kormány a településeknek járó pályázati összegeket?" – kérdezte a fideszes Vitányi István. Az államtitkár szerint nem minden esetben indokolt idén kifizetni a pályázati pénzeket, kifizetési elmaradás nincs. Vitányi interpelláló társa, Tasó László a választ nem fogadja el.
Négymillió szegény
Wintermantel Zsolt (Fidesz) "Drasztikus bérlet és jegyáremelés a BKV-nál, miközben a luxusbalodal urizál? " címmel interpellál. Az interpelláció címe megnyerte az Index dumakormány-különdíját. Sorra gyulladnak ki a buszok, ráznak a trolik, de minden ég, romlik, kisiklik. Bezzeg a luxusbaloldal vezetője emiatt nem izgul, ahogy Demszky sem, aki 15 milliós terepjáróval jár, és kutyaszar ellenes plakátokra költi az adófizetők pénzét, pedig a plakát nem szedi fel a szart.
Dehát a drasztikus BKV-jegyáremelés nem érdekli Demszkyt és Gyurcsányt. A szöveg helyett tesz-e valamit végre a dumakormány a BKV-éért, kérdezi a képviselő, és hiányolja a tömegközlekedési normatívát a költségvetésből. (Wintermantel felszólalása közben a szocialista Podolák György kiabált a fideszeshez: "Őrült vagy? Nem vagy normális!"
Veres János pénzügyminiszter válaszol, aki az előző parlamentből hiányolja Wintermantel Zsoltot, mondván, akkor biztos segített volna pénzt adni a BKV-nak, hogy ne az MSZP-SZDSZ kormánynak kelljen konszolidálnia a céget. Veres azt is kéri Wintermanteltől, hogy mutassa meg, honnan lenne kisebb a hiány, ha több pénzt adnának a BKV-nak. A pénzügyminiszter áttér a fejlesztések felsorolására. Új buszok, alcsony padlóval, környezetkímélő motorral, stb.
Wintermantel Zsolt nem fogadja el a választ. Vajon miért? A képviselő mindenesetre definiálja a bátorságot: poroltó nélkül felszállni egy BKV-buszra, és a biztonságot, ami szerinte vastagtalpú cipős trolizást jelent.
A parlament elfogadja a választ. Vajon miért?
Mivel a képviselők - különösen a luxusbaloldaliak - az egész országban ingyenesen használhatják valamennyi tömegközlekedési eszközt - bár a luxusbaloldal biztosan autóval jár -, a BKV jegyárairól feltehetően csak olvasmányélményeik vannak. Beszélni viszont jó erről, hiszen naponta milliónyian utaznak metrón, HÉV-en, buszon és villamoson a fővárosban, így milliónyian tapasztalják meg, mit kapnak az évek óta az inflációt bőven meghaladó mértékben dráguló jegyért, bérletért.
Igaz, 2000 és 2002 között évente csak 6 százalékkal drágíthatott, miközben az azokat megelőző években az infláció 10, 9,8 és 9,2 százalék volt, de azóta bepótolja az elmaradást.
A BKV 2003-ban 10+5 százalékkal drágított - az előző évi infláció 5,3 százalék volt -, 2004-ben 13+5 százalékkal - 4,7 százalékos infláció után -, idén ismét 10+5 százalékkal, miközben az infláció tavaly már csak 6,8 százalék volt; jövőre újabb 8-10 százalékot emelnének az idei 3,8 százalék körüli infláció után.
Ennek köszönhetően a BKV-tarifa 2000-2005 között az inflációt már mintegy 20 százalékkal meghaladó mértékben emelkedett. Igaz, ez legkevésbé sem az állambácsin múlik, idén 18,8 milliárdos árkiegészítést adnak, jövőre 19 milliárdosat, emellett csak idén 15 milliárdot fordítanak a városi tömegközlekedés normatív támogatására (igaz, ebből vidéki városok is kapnak).
Mester László alvászavar esetére javallott tanácsait közvetítjük: „Naponta 2-3-szor igyunk étkezés után, édesítve. Ezek a gyógynövények a legerősebb nyugtató és altató hatással rendelkeznek. Ezért akik aluszékonynak érzik magukat a fenti adagolás esetén, csak 1 teáskanálnyi keveréket használjanak. Azoknak viszont, akik korábban rendszeresen szedtek szintetikus nyugtatókat és szervezetük már hozzászokott azokhoz, a gyógynövénykúra elején lehet, hogy kissé magasabb adagra lesz szükségük.”
„Köszönjük szépen.”
Koncz Ferenc (Fidesz) "Lendületben az állami vagyon herdálása, avagy újabb próbálkozás a Tokaj Kereskedőház Rt. privatizációjára?" címmel veszi védelmébe szűkebb pátriárkáját. Azt mondja, Tokaj-Hegyalján azt csivitelik a verebek, hogy a kormány úgy esik a kereskedőháznak, mint pákosztos macska a tejfölnek.
Igaz-e az eladásról szóló hír, kérdezi a képviselő.
Ismét Veres János ötperce következik. Először pontosítja a képviselő kérdését két ponton is. Egyébként pedig igaz a hír, hogy nem adják el a kereskedőházat, közli Veres, és elmeséli, mennyire jól működik mostanában a cég, állami támogatás nélkül.
Koncz Ferenc nem fogadja el a választ. Szerinte a miniszter nem arra válaszolt, amit kérdezett. A pákoszotos macskát el szokták csapni, összegez. A parlamentet azoban nem tudja meggyőzni, a képviselők elfogadják a miniszteri választ.
Mátrai Márta (Fidesz) és Göncz Kinga esélyegyenlőségi miniszter az azonnali kérdések órájának nyitányaként azon vitatkozik, hogy ki vezette be a tizenharmadik havi családi pótlékot. Mátrai Mártának egyperces viszontválaszába sikerült becsempésznie a luxusbaloldal és a luxuskormány szavakat, ez utóbbit kétszer is.
Luxusbaloldal!