Ez a poszt a következő Percről percre része:

Könnygázzal oszlattak

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Sorfalat állnak a rendőrök a Bajcsy-Zsilinszky úton az Alkotmány utca magasságában, velük szemben a tüntetők a Nyugati téri felüljáró két oldalán. Tudósítónk nem lát tüntetőt a környéken, de a rendőrök úgy viselkednek, mintha látnának valamit.
  • Molotov-koktélokat gyártanak a Nyugati pályaudvar bejáratánál, mondta tudósítónknak egy rendőr a Skála Metró mellett. Felhívta az újságírók figyelmét arra, hogy csak saját felelősségükre maradhatnak a közelben.
    Klikk!
  • Közbiztonságot veszélyeztető eszköz birtoklása miatt előállítottak egy embert a Vécsey utcai pizzériánál. Egy sörösüveg volt nála.
  • A tüntetők egy részét a Nyugati térre szorították a rendőrök, a demonstrálók egy kis csopotja a Széna tér felé indult, többen az Oktogon irányába hagyták el a helyszínt. A Margit híd pesti hídfője és a Nyugati tér között leállt a villamosközlekedés.
  • A 6-os villamos megállójában a Nyugatinál kb. 40 rohamrendőr vett körbe egy embert. A maszkost igazoltatták, de nem vitték el. A rendőröket üvegekkel dobálják. Sok a járókelő a környéken.
  • A Skála Metró előtt kb. 100 tüntető áll, nem kiabálnak, csöndben vannak, csak néha csendül fel a Ria-ria-hungária rigmus, de volt már Vesszen Izrael! is. Néhányan a villamosmegállókban és az éjszakaibusz-megállóban is ácsingóznak. A rendőrök (nagyon sokan vannak) a Bajcsy-Zsilinszky út felől sorakoztak fel.
  • A Nyugati tértől elindultak a vízágyúk a Deák tér felé. A körúton megindult a forgalom.
  • A Nyugatinál helyreállt a forgalom, a rendőrök visszavonultak, néhány tucatnyian a Skála Metró előtt ácsorognak.
  • Úgy tudjuk, a Hírszerző egyik munkatársa is megsérült az összecsapásokban. Három fotóst is megsebesítettek a tüntetők.
  • A Bajcsy-Zsilinszky úton - az Alkotmány utca magasságában - tucatnyian a rendőrök felé kiabálnak. A rendőrök megindultak feléjük.
    Klikk!
  • A rendőrség hétfőn este fél 9-ig három embert állított elő, közöttük volt Toroczkai László is.
  • Az Andrássy út és a Bajcsy-Zsilinszky út sarkán körülbelül harminc tüntető ácsorog a rendőrökkel szemben. Csak egy tüntető ordibál, egyébként nyugalom van.
  • Egyre több a rendőr a Nyugatinál, és megpróbálják körbefogni a felüljáró alatt összegyűlt tucatnyi tüntetőt. Tudósítónk szerint páran kiabálnak, de igazából nincs kit oszlatni.
  • Öt ember sérült meg könnyebben a hétfő esti budapesti zavargásokban, tájékoztatott az Országos Mentőszolgálat szóvivője. Győrfi Pál szerint a sérültek között újságírók, rendőrök és tüntetők vannak. (FH)
  • Az Oktogon felől újabb adag rendőr érkezett a Nyugatihoz, és elkergették az ácsorgókat. Két idős embert igazoltatnak. Más nem történik. A felüljáró két oldalán sorfalban állnak a rendőrök.
  • A Nyugati környékét megtisztították a rendőrök a tüntetőktől. Szakad az eső.
  • A rohamrendőröket folyamatosan viszik el a Nyugatitól, zavargók sehol. A forgalom a Bajcsy-Zsilinszky úton még nem indulhatott meg.
  • A Nyugati téri aluljáróban több száz rendőr indult meg egy kisebb csoport felé, és hajtják őket kifelé a szélrózsa minden irányába. Valami megint durrant.
    Kikk!
  • Egy embert a falhoz állítva igazoltatnak az aluljáróban, ahol most nincsenek már tüntetők. Többek szerint a metró felé tereltek pár embert.
  • Az aluljáróban néhány ember kiabál, közben járókelők jönnek-mennek. A rendőrök most kimentek az aluljáróból.
  • A hétfő esti budapesti tömegoszlatásnál a rendőrség könnygázgránátot és vízágyút alkalmazott, gumilövedéket, illetve az annak kilövésére használatos fegyvert nem használt, közölte a Rendészeti Biztonsági Szolgálat (Rebisz). (MTI)
  • A Nyugati téri aluljáró felé 30-40 kutyás rendőr indult meg.
    Klikk!
  • A kutyás rendőrök a jelek szerint nem az aluljáróba, hanem a Bajcsy-Zsilinszky úton egységeik felé indultak el.
  • A Hír tévé azt jelentette, hogy egy fiatalembert lábon lőttek, egy szemtanú szerint a rendőrök irányából érkezett a lövés. A Hír tévé szerint a fiatalember sok vért vesztett, a helyszínen egy orvos ellátta a sebét, majd a MÁV-kórházba szállították. Ezt Győrfi Pál, a mentőszolgálat szóvivője nem tudta megerősíteni.

    Tafferner Éva, a BRFK szóvivője elmondta, valóban kórházba került lábsérüléssel egy férfi, de azt nem tudta megmondani, hogy lőtt sebről van-e szó. Ugyanakkor határozottan állította, hogy a rendőrség nem használt lőfegyvert a tömegoszlatásnál.
  • Nyugalom van a városban, rendőri akció sehol sincs, mondta az Indexnek Tafferner Éva, a BRFK szóvivője. Azt mondta, összesen 12 embert - köztük Toroczkai Lászlót - állítottak elő.
  • A Fidesz nemet mond az erőszakra, elítéli annak minden formáját. A Fidesz ugyanígy nemet mond a hazugságra, és elutasítja annak minden formáját, áll Szijjártó Péter közleményében.
  • Míg az igazi, a tízmilliós Magyarország békésen készült az 56-os forradalom és szabadságharc évfordulójának ünnepére, addig egy már jól ismert néhány ezres kisebbség ismét Magyarország torzképét mutatta fel a világnak, közölte Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője. "Az ünnep előestéjén két Magyarország mutatta meg magát: az igazi és a torz képe. Az egyik ünnepel, a másik gyújtogat" - írta közleményében a szocialisták frakcióvezetője.

    Lendvai szerint a gyújtogatók kevesen vannak ugyan, de túl sok kárt okoznak. "Ez a békés Magyarország és egy szélsőséges csoport konfliktusa, nem a kormányé és az ellenzéké." Ezt azonban szerinte leginkább az ellenzék teheti világossá azzal, ha nem mentegeti az indulatokat, ha nem szítja őket akaratlanul is. (MTI)
  • Hétfőn este fél 11-re helyreállt a rend Budapesten. Az utcákon még látni rendőröket, de akció már sehol nincs. A tűzoltók talpra állították azt a két személyautót, amelyeket a tüntetők a Nagymező utcánál borítottak fel, utána ők is bevonultak a laktanyába. (FH)
  • A rendőri vezetés kedd reggeli tájékoztatása szerint törvényesen és arányosan léptek fel a törvénysértők ellen. Bencze József országos főkapitány szerint a zavargásokba torkoló demonstráció tiltott volt, ezt több csatornán is közölték Toroczkai Lászlóval, a rendezvény szervezőjével, aki viszont nem vette át a határozatot.

    Képek a rendőrség reggeli sajtótájékoztatójáról

    A rendezvényen megjelent Budaházy György is, szerepét, valamint azt, hogy házi őrizete ellenére hogyan vehetett részt a Szabadság téri tüntetésen, a rendőrség vizsgálja. Egy ember, Toroczkai van őrizetben, ellene rendzavarás és a gyülekezési törvény megsértése a gyanú.

  • A belvárosi lakosok kedden ingyen parkolhatnak a Szent István téri mélygarázsban, közölte Rogán Antal. A Belváros polgármestere azért döntött így, mert az 1956-os forradalom 51. évfordulójának előestéjén utcára vonult tüntetők a főváros belső kerületeiben több autót felborítottak, közülük néhányat részben meggyújtottak. A demonstrálók sörös üvegekkel dobálták útközben az autókat, míg a Zichy Jenő utcában parkoló autókkal zárták el az utat.