Ha rohamrendőrt lát, fusson az ellenkező irányba

2006.09.21. 17:29
Egy-két, vélhetően ártatlan áldozatot is szedett a rendőrség csütörtök hajnali, parodisztikus elemekkel tarkított tömegoszlatása. A tömegoszlatás módszertanában jártas forrásunk szerint a rendőrök akcióban nem mérlegelnek, a civil jobban teszi, ha fut. Még akkor is, ha amúgy saját kapualjából figyel.

Különös fogócska zajlott csütörtök hajnalban a Nagykörúton. Éjfél körül kéttucatnyi, arcát sállal, kapucnival eltakaró, ruházata alapján futballhuligánként azonosítható fiatal gyülekezett, őket száz-százötven sajtómunkás figyelte, hamarosan pedig nyolcvan-száz, a folyamatosan érkező erősítésekkel perceken belül több száz fősre duzzadó rohamrendőrcsapat kezdte kiszorítani a Nyugati tér felé.


Uram Ön hova roham?

Katasztrófaturisták az oszlatás közepén

A rendőrök rádión kapott instrukciók alapján - "zöld felső, zöld-fehér sál, a síneken" - egyesével kezdték összefogdosni a tüntetőket, 7-8-at elkaptak, a maradék szétspriccelt. A rendőrök ezután látványos rohamokat intéztek teljesen kihalt utcák ellen, a több száz fős alaki gyakorlat igazi turistacsalogató látványosság volt, gyűltek is az emberek - bár a magunk részéről nem értjük, hogy józanul gondolkodó felnőtt emberek miért sétálnak bele bámészkodva folyamatban lévő tömegoszlatásba.

A szemlélődők közt vegyesen voltak bámészkodó nézelődők és a randalírozókkal szimpatizáló tüntetők, a leginkább alaki gyakorlatra emlékeztető fantomkergetés a turistákat és a környék lakóit is előcsalogatta. Az összeverdött tömeg egy idő után követni kezdte a látszólag céltalanul vonuló rendőröket, akik olykor kabaréba illő elemekkel tarkították fellépésüket. Eközben egyre több, a tévészékház ostrománál is felbukkant figura vegyült közéjük, akik az Oktogon felé haladva hajnali fél kettő körül heccelni kezdték a rendőröket.

Megdöbbent közlekedők, ledermedt buszra várakozók

Ha a rendőrök célja a randalírozni vágyók egy helyre terelése volt, sikeresnek tekinthetjük az akciót, ami ugyanakkor több, valóban tétlen civilt is veszélyeztetett. A rohamrendőröknek előbb háromszor is távozásra kellett volna szólítaniuk az egybegyülteket, az Index tudósítói és fotósai közül csak egy hallott egyszer felszólítást, bár többen közvetlenül a rohamrendőrök sorfala előtt álltak. Hogy megkezdődött az oszlatás, azt a legtöbben a hajnali háromnegyed kettő körül kilőtt tucatnyi könnygázgránátból vehették észre.

A hőzöngők közé civilek is keveredtek, és nem csak bámészkodók. Miközben a körúton zajlott az oszlatás, a város élte éjszakai életét. Szüreális jelenetek sora zajlott le az összecsapások közben. Például, amikor a rendőrök az erősítésre vártak a Király utca VI. kerületi oldalán sorfalat alkotva, az utcán előbb egy emelkedett hangulatú biciklista kacsázott át, majd egy görkorizó fiú kapott kishíján szívrohamot, amikor jobbra nézve a körúti forgalom helyett a rendőrök sorfalával találta szembe magát. Az a suzukis is meglepetnek tűnt, aki a körúton áthajtva szabályosan körbenézve balról könnygázfüstöt és tüntetőket, jobbra rohamrendőröket látott. Hasonló volt a helyzet a Blaha Lujza térnél is. A tüntetők már a Dohány utca magasságában szétszéledtek, így a térre a rendőrök csatárlánca minden előzmény nélkül érkezett meg. A 907-es éjszakai buszra várakozók megszeppenten figyelték, mi történik.


Az Akácfa utcai eset

Hasonló volt a helyzet a mellékutcákban is, ahol a szétszóródva menekülő tüntetők után berontó rendőrök olykor az ott gyanútlanul sétálókat is a falra kenték. Néhány esetben gyaníthatóan ártatlanokat is letartóztattak a rendőrök. A Wesselényi utca és a körút sarkán egy házból egy tizennégyéves-forma fiút vezettek el. Az Astoriánál - már a tömeg szétoszlatása után - egyik tudósítónk jelentése szerint láthatóan viccből verekedést imitáló fiatalokat vertek meg és állítottak elő. Forgatócsoportunk az Akácfa utcában azt rögzítette, hogy az Akácfa utcában a rendőrök szimplán maguk után hagytak néhány alaposan helyben hagyott tüntetőt. Az egyik földön heverő fiút hátra kötött kézzel hagyták az utcakövön.

Érdeklődésünkre egy, a tömegoszlatás módszertanában jártas, a neve elhallgatását kérő forrásunk úgy nyilatkozott, ilyen akciók esetén a rendőrségnek nincs lehetősége a rendbontók és a tétlen bámészkodók elkülönítésére, a rohamrendőröktől pedig nem várható el a mérlegelés az adott helyzetben, "nekik meg kell tisztítaniuk a terepet".

Akinek nincs ott keresnivalója, menjen is el

A rendőröknek fel kell szólítania a tömeget a helyszín elhagyására, ehhez menekülő útvonalat is biztosítanak - ez csütörtökön is így volt. Összességében azonban azt tudta tanácsolni azoknak, akik nem készülnek rendbontásra, hogy ha rohamrendőrt látnak, fussanak gyorsan az ellenkező irányba. Amennyiben ezt nem teszik, és őrizetbe veszik őket, az eljárás során tisztázhatják magukat - már amennyiben nem cigiztek a buszon, vagy rugdostak üres sörösdobozt.

A tömegoszlatás módszertanában jártas forrásunkat a tévészékház ostrománál elkövetett hibákról is faggattuk. A rendőrök a vízágyús autót előreküldve próbáltak benyomulni a térre, pedig a vízágyú nem képes önmaga megvédésére. (A Blaha Lujza téri csata idején készült felvételeken már jól látszik, hogy a gyalogos rohamrendőrök csatárláncban haladnak a jármű elejével párhuzamosan, így kölcsönösen védik egymást.) Szakértőnk szerint az adott helyszínen nem volt elég terület a csatárlánc felfejlődéséhez. Ha pedig a rendőrök a járműt körülvéve vonultak volna be, könnyen a kerekei alá kerülhettek volna, ami akár halálos sérülést is okozhatott volna.

Ez ugyanakkor felveti, hogy eleve elhibázott döntés volt a jármű beküldése. Azt pedig szakértőnk egyértelműen parancsnoki hibának nevezte, hogy a vízágyús kocsit felázott talajú terepre küldték, ahol pillanatokon belül elakadt, a benne ülőknek pedig esélye sem volt az elmenekülésre. További részleteket azonban nem kívánt kommentálni, mert az intézkedések megítéléséhez ismernie kéne a konkrét intézkedési tervet. A rendőrség nem reagált semmit a megkeresésünkre.