A BRFK újraindítaná a 2001 szeptember 11-én lezárt Schlecht-ügyet
További Belföld cikkek
- New Yorkba utazott Szijjártó Péter
- Ferenc pápa bejelentést tett, Márton Áron lehet a következő magyar szent
- Folytatódik a tavaszias idő, estére azonban már esernyőre is szükség lesz
- Borbély Zoltán szerint nem a járművet, hanem a gyorshajtót kell megbüntetni
- Szökni próbált Vizoviczki László korábbi belső embere, de nem jutott messzire
A főkapitány kérésére elővették
A Budapesti Rendőr-főkapitányság a mai napon az iratokat megküldte a Fővárosi Főügyészség részére a nyomozás újbóli elrendelésének javaslatával, és egyben javasolja, hogy a nyomozás elrendelése esetén illetékességből az Országos Rendőr-főkapitányság Pénzügyi Nyomozó Igazgatósága folytassa le az eljárást" - mondta a BRFK szóvivője az MTI-nek. Kozák László hozzátette, hogy a csütörtöki Népszabadságban megjelent, Egy fantommal kevesebb című cikkben közölt adatok miatt Gergényi Péter főkapitány utasítására elővették az irattárból a már megszűntetett "Schlecht Csaba elleni nyomozás" iratait. A szóvivő közölte: a dossziék átolvasása és értékelése után megállapították, hogy csak további nyomozás során lehet tisztázni a cikkben megjelent állításokat.A terrortámadás napján este megszüntették
A napilap a sajtóban "Fidesz-közeli" vállalkozásokként emlegetett ügy egyik szereplőjét, Weisz Józsefet szólaltatta meg, aki elmondta: 1995-ben ő továbbította faxon Kaya Ibrahim és Josip Tot útlevelének másolatát Tasnádi Zsolt vállalkozóhoz. A két külföldi állampolgár nevére kerülő cégek tartozásokat maguk mögött hagyva "fantomizálódtak" később. A rendőrség 2001. szeptember 11-én szüntette meg a nyomozást Schlecht Csaba és ismeretlen társai ellen, mivel a nyomozás adatai alapján nem volt megállapítható bűncselekmény elkövetése. A BRFK Nyomozó Főosztály Gazdaságvédelmi Osztálya közokirat-hamisítás és más bűncselekmények miatt Schlecht Csaba és ismeretlen társai ellen, csődbűntett és adócsalás alapos gyanúja miatt Schlecht Csaba ellen folytatott nyomozást. A büntetőeljárás eredményeképpen a rendőrség megállapította, hogy egy ismeretlen ember Kaya Ibrahim Németországban élő török férfi adatainak és nevének felhasználásával 13 gazdasági társaságban szerzett tulajdon- és irányítási jogot.Ezek a vállalkozások miután bejelentett székhelyükről eltávoztak, nem teljesítettek adatszolgáltatási kötelezettséget és tartozásaik behajthatatlanná váltak. Az APEH szerint a Centum Kft.-nek 88.509.894 forint tartozása volt annak idején, amelyből a büntetőjogilag értékelhető összeg 26.009.836 forint. Kaya Ibrahim nem szerepelt az adóhatóság által nyilvántartott társaságokban.
Egy ismeretlen, aki Kaya Ibrahim volt
Schlecht Csaba tanúkihallgatása során elmondta, hogy a cégek üzletrészeit tőle egy számára ismeretlen, magát Kaya Ibrahim nevére kiállított útlevéllel igazoló személy vásárolta meg. Schlecht Csaba azt is elmondta, hogy egy általa ismeretlen ember jelent meg nála, akinek a társaságában lévő férfi Kaya Ibrahimként mutatkozott be. Az Interpol-tagállamokon keresztül a BRFK megállapította, hogy Kaya Ibrahim létező személy, Németországban él. Tanúkénti kihallgatása során elmondta, hogy Magyarországon csak átutazóban járt, magyar céget nem vásárolt, Schlecht Csabát nem ismeri.A bizonyossággal határos
Írásszakértői vélemény szerint - amelyet a szakértő csak valószínűsíthető fokozatban terjesztett elő - a kérdéses adásvételi szerződéseken szereplő "Kaya" aláírások a "bizonyossággal határos valószínűséggel" Kaya Ibrahim kezétől származnak. A BRFK leszögezte: nem bizonyítható, hogy történt közokirat-hamisítás, és ha igen, akkor ki követte el azt. A Centum Kft.-vel kapcsolatban a rendelkezésre álló adatok alapján Schlecht Csabával szemben csődbűntett, illetve adócsalás bűntette volt megállapítható, ezért sor került gyanúsítotti kihallgatására. A Centum Kft. a gyanúsítás alapját képező cselekmények elkövetésekor nem rendelkezett vagyonnal, pedig a csődbűntett és az adócsalás törvényi feltétele, hogy a gazdálkodó szervezetnek legyen vagyona.Az ügyészség már egyszer megtagadta
A BRFK két évvel ezelőtti közlése szerint a nyomozást megszüntető határozattal a felügyeletet gyakorló ügyészi szervezet egyetértett. A rendőrség ugyanakkor azt is tudatta: ha az elévülési időn belül az üggyel kapcsolatban újabb érdemi adat merül fel, úgy a nyomozás folytatására a rendőrség intézkedik. Tavaly május 30-án a Fővárosi Főügyészség bűncselekmény hiányában megtagadta a nyomozást Magyar Bálintnak (SZDSZ) a Schlecht-üggyel összefüggésben tett feljelentése kapcsán. Az ügyészségi határozatból kiderült: Magyar Bálint álláspontja szerint Weisz József Németországban élő magyar állampolgár 1994-95-ben közreműködött abban, hogy Németországban élő vendégmunkásoknak, illetve Szerbiában élő személyeknek útlevelét használják jelentős adótartozást felhalmozó cégek fantomizálására. Az ügyészségi határozat szerint a rendelkezésre álló adatokból nem következik, hogy Weisz József más cégek megvásárlásához útleveleket vagy útlevelek adatait közvetítette volna, de ha fel is merülne csődbűntett, vagy adócsalás alapos gyanúja, az már elévült.